Ha valaki azt hinné, a Ding-dong című slágert könnyű előadni, az nagyot téved. Már az elején nehéz belépni-elkezdeni, aztán középtájon trükkös hajlítások vannak benne, illetve úgynevezett modulálás is, amikor néhány hanggal feljebb kell folytatni. Hogy honnan tudom mindezt?
Az élet nagy mókamester: van egy zenekarunk, amelyről már írtam ezeken az oldalakon. Kizárólag olyan zenét játszunk, ami leginkább házibuli-kompatibilis. És néha Csonka András művész úr – Pici – is csatlakozik hozzánk. Ilyenkor a Midlife Crisis zenekar kíséri néhány szám erejéig, mi, énekesek meg a háttérbe húzódunk, és onnan vokálozunk neki.
Kapcsolódó: Csonka András élete mérföldköveiről mesél
Mindig szeretjük a közös fellépést Andrással. Az első alkalommal a zenekar azon tagjai, akik még nem találkoztak vele, megilletődötten várták. Aztán megérkezett, és olyan közvetlen és kedves volt, hogy – bár ismertem, mert korábban már interjúztunk – még magam sem hittem el. Egy filmben hallottam, hogy úriember az, aki megkönnyíti a környezetében levők életét.
Nos, András éppen ilyen figura. Amikor meg kiáll a színpadra, a közönség egyszerűen zabálja. Kedvessége és elsöprő jókedve átragad mindenkire. A csúcs egyértelműen maga a Ding-dong: az emblematikus sláger, amin Fábry Sándor is sokáig élcelődött annak idején a show-jában – mígnem az egyik jeles évfordulón ő is megkapta ajándékba a dalt Pici előadásában.
Mondják, a könnyű műfaj a legnehezebb. Ebben valóban van valami. És csak az képes jól csinálni, akiben mélyebb tartalmak is meghúzódnak. Címlapinterjúnk éppen ezt mutatja meg az olvasóknak. Csonka Andrással Lami Juli beszélgetett, és természetesen nem csak a felszínt karistolgatták.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!