nyest

Próbálkozások a nyest távoltartására – A városi predátor köztünk él

Vécéillatosító, sámándob, karácsonyi izzósor, kis rádió, műanyag flakon, plüssjáték, műbagoly, tüskeszőnyeg, uborkaháló – ha azt gondolták, hogy egy alapos nagytakarítás utáni garázsvásár tételeit soroljuk, tévednek: ezeket az eszközöket és tárgyakat már mind bevetették az autótulajdonosok a nyestek távoltartására több-kevesebb sikerrel. Vagyis inkább kevesebbel.

Hogy a ragadozók a környéken vannak, még a városi gyerekekből lett városi felnőttek is tudják minimum 1987 óta, mert akkor jött ki a Predator első része, ám hogy ennyire közel merészkednek, ráadásul ekkora leleménnyel, attól még a nagy Schwarzeneggernek is felugrana a szemöldöke, pláne amikor rájön, hogy hatástalanításukhoz a puszta izomerő immár édeskevés lesz.

A vidékieknek talán valamivel könnyebb elképzelniük a szőrös betolakodók által művelt pusztítást, mert ha a saját szemükkel nem is látták, alkalomadtán hallhatták a rémhírt, miszerint reggelre valami megtizedelte a baromfiudvart; de hogy a nyestek egyszer a tyúkon kívül autóbelsőket is cincálnak, arra annak idején nemigen fogadott volna senki.

Mivel azonban manapság már valamivel több embernek van autója, mint kotlósa, a kollektív kétségbeesés összefogást szült, és online felesküdött rá, hogy a tapasztalatot egy helyen gyűjti össze, és közösen húzgálja ki a maradék akcióhősöket a fiókból, amik még harcba küldhetők az antennákat lerágó, kábeleket csócsáló nyestek ellen. Így jött létre a Facebookon a Nyest ellen küzdők csoportja. Ami túlmutat egyrészt a nyesteken, másrészt magán az interneten. 

Kutyaszőrt a nejlonharisnyába!

Icával kezdődött minden. Az adatlapja szerint nyugdíjas, az unokáinak élő Ica (néni) egy gyanútlan májusi estén egyetlen fotóval és három mondattal robbantott: „Én ezt már nem bírom!!! Ma hajnalban arra mentem ki, hogy zörög a motorháztető, ami megijesztett, nagy hirtelen csak annyi jutott eszembe, hogy a lapáttal rávágtam hármat, így betört a szélvédő és behorpadt a motorháztető…

A nyest él, a férjem meg nem szól hozzám.” Az Ica által feltöltött képen a lapáttal bezúzott szélvédő látható.

A poszt 9600 reakciónál jár; nem csoda, hogy begyújtotta a rakétákat: hirtelen özönleni kezdtek az autósok fotói a kártételekről – porrá őrölt szigetelésről, megbontott burkolatról, kettéharapott gyújtáskábelről, végtelen mennyiségű ürülékről.

Megosztottak éjjeli kamerafelvételeket is, amelyeken nagyjából úgy pörög a nyest az autó tetején, mint – idézem – „bádoglavór a metlakin”, vagy éppen azt rögzítették, amint egy garázsba vezényelt nagytestű kanapékutya (!) menekülőre fogja, amint megjelenik a villámgyors, hullámmozgású bestia. 

Miközben a tagok továbbra is nagy dózisban kapták a vizuális hidegzuhanyt, a Facebook-csoportban elkezdődött az ötletbörze: ha már az ország széltében-hosszában ott a nyest (térkép is készült az észlelésekről), és autóra fáj a foga, el kellene kezdeni védekezni ellene, egyúttal megelőzni az esetenként több százezer forintos károkat.

A közzétett házi praktikák száma végtelen, egyszerre szimplák és szürreálisak: van itt minden a csilipasztától a nejlonharisnyába kötött kutyaszőrön át az antennára húzott ásványvizes palackig. Egy járművet például úgy feldíszített a gazdája villogóra állított ünnepi fényfüzérrel és girlanddal, hogy ahhoz képest a Télapó szánja kétökrös szekér. Bezzeg egy fiatal apuka, aki nem akart sokat vacakolni a prevencióval, és nemet mondott a giccsre, odaállította a kerítés mellé a fiát, és egyszerűen körbepisilték az udvart. 

Ez is érdekelhet: Váratlan látogatók lakott területen – a denevértől a rókáig

nyest az ereszben

A nyestek mindenhol ott vannak (Fotó: Getty Images)

Izgatottságában mindent elrág

A Nyest ellen küzdők csoportja július elején már 120 ezer tagot számlált, és bár sokaknak se autója, se nyestje, mégis csatlakoznak, mert ide pusztán olvasni és nézelődni járni is felüdülés. Ahogy az egyik hozzászóló nagyon találóan fogalmaz, ők nem a megoldást keresik, csak önmagukat sajnálják, és a saját nyomorukon nevetnek.

Az persze már kevésbé vicces, hogy szinte tendenciává vált: az újonnan belépő, addig „nyesttelen” kárörvendők pár nap múlva jellemzően arról számolnak be, náluk is megjelent az állat: öt láb­ujjas nyomok a járművön, aztán a matatás romjai.

Úgy tűnhet, a kábelek kifejezetten ínyenc fogások a nyest számára, pedig nem rongálni akar.

Kíváncsiságán túl a műanyag kellemes tapintása vonzza, és ha idegen szagot érez, izgatottá válik, ezért mindent meg- és elrág. 

Vagyis a nyest csak emberi mércével mérve rendbontó, valójában semmi egyebet nem tesz azon túl, hogy követi, amit az ösztönei súgnak. Mivel territoriális állat, természetes, hogy más nyestekkel szemben szagjelekkel (vizelet, mirigyváladék, ürülék) jelöli ki és védi a területét, amit aztán sajátjának tekint, hogy szándéka szerint itt jusson táplálékhoz, itt leljen menedékre, és itt nevelje fel a kölykeit.

Ez a szándék azonban elég ritkán egyezik az emberével, mondhatni soha, de jusson egy kis sovány vigasz: ha nyestünk van, patkányunk, egerünk és – fanfár! – vélhetően másik nyestünk sem lesz.

Haszna is van a nyestnek

– Ez a kisragadozó jóval érdekesebb annál, mint amit a vele kapcsolatos bosszúságok alapján gondolnánk – mondja dr. Rácz István András, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, Biológiai és Ökológiai Intézet, Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense.

– A Magyarországon élő házi vagy kövi nyest (Martes foina) a menyétfélék családjába tartozik. Jellegzetes ismertetőjegye a torkán és mellkasán látható fehér folt. Hazánkban országszerte elterjedt, állománya stabil, nem védett faj. Eredetileg sziklás helyeken élt, de rendkívüli alkalmazkodóképességének köszönhetően kiválóan feltalálta magát az ember közelében is.

Számára a padlások, melléképületek, istállók vagy akár a városi háztetők ugyanazt jelentik, mint ősei számára a sziklahasadékok: biztonságos búvóhelyet. Többnyire éjszaka aktív, kiváló mászó, ügyes ugró és rendkívül kíváncsi természetű állat.

Bár a nyestet gyakran kártevőként emlegetik, haszna sem elhanyagolható, hiszen jelentős mennyiségű kisebb rágcsálót fogyaszt.

Egyetlen nyest évente akár több százat is, például egereket, pockokat, patkányokat, de kisebb madarakat, tojásokat, rovarokat és gyümölcsöket is eszik. Ökológiai szerepe tehát korántsem kizárólag negatív. 

A városiasodott nyest megihlette az ipart is. Sokféle ultrahangos állatriasztó készülék került forgalomba, melyek

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó