A derű árama fut végig a járművön. Az addig az ablakon át kibámuló kicsik tekintetében huncut fény villan, lám, a gyerekek hangja is hallatszik, az ő mondanivalójuk is fontos.
Lelkesen üdvözlöm a kezdeményezést, ahogyan a Budapesti Közlekedési Központ korábbi, hasonló akcióit is, például amikor gyereknap alkalmából kölykök mondták be a megállókat, vagy amikor a költészet napján versek ringattak lírai hangulatba a Nagykörúton.
Azért is nagyszerű az ilyesmi, mert észrevétlenül megteremti a kapcsolódás lehetőségét, mi például most több utassal egymásra mosolygunk. Melegünk van, sietünk, az ügyeinken töprengünk, de ebben a percben feloldódik a közöny, és hirtelen sorsközösséget alkotunk ebben a mikrokozmoszban, amit egy villamoskocsi jelent.
Ez is érdekelhet: Egyetlen dologból kiderül, valóban kedves ember vagy-e
Őszinte híve vagyok a kedvességnek, és lenyűgöz annak a gondolatnak a nagyvonalúsága, hogy ezt idegenek is gyakorolhatják egymás felé. A tömegközlekedés pedig remek kísérleti terep. Én magam például rászoktam, hogy leszálláskor, ha lehet, megköszönöm a sofőrnek az utat. Néhány hete odaléptem a buszon egy nőhöz, és elmondtam neki, mennyire harmonikusnak találom a szettjét. De férfinak is dicsértem már meg a gyönyörű bőrcipőjét.
Őszinte híve vagyok a kedvességnek, és lenyűgöz annak a gondolatnak a nagyvonalúsága, hogy ezt idegenek is gyakorolhatják egymás felé (Kép: Getty Images)
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!