Szívből gratulálok! Háromszáz barát és rajongó ünnepelt az imént a születésnapi partidon. Irigylésre méltó ember vagy.
És még egy díjat is kaptam a Magyar Természetgyógyászok Szövetségétől a nőtársaimért végzett áldozatos munkámért. Úgyhogy valóban szép hatvanadik esztendő kerekedett. Mégis, az igazi ajándék a január 2-án világra jött unokám, Merse Mihály volt, Hanna lányom kisfia. Akárhányszor megszólal a mobilom, és rápillantok a kijelzőre, amin természetesen az ő fotója van, fülig szalad a szám. Minden a világon eltörpül annak fényében, hogy ennek a gyönyörűségnek a nagymamája lehetek! (Büszkén mutatja telefonján a babát.)
Tudtad, hogy így lesz?
Nem, ezt nem lehet elképzelni. De alig vártam, hogy megpillantsam őt! Jelen voltam a lányom szülésénél, és én láthattam meg először, amint kidugja a fejét a fényre. Most is beleborzongok, az egyik legnagyobb beavatás-élmény volt az életemben. Képzeld, annyira át akartam venni a fájdalmat Hannától, hogy menstruációs görcseim lettek, és újra megjött a vérzésem! Már egy héttel a szülés előtt odaköltöztem a lányomékhoz, és ugrásra készen álltunk, mert túlhordta a babát.
Aztán még egy hónapig ott maradtam, mert az egy nagyon nehéz időszak, meg kell tanulni szoptatni, az anyuka éjszaka is szolgálatban van, majd’ összeesik a fáradtságtól, jól jön a segítség. Eddig is szoros volt a kötelék köztünk a lányommal, de azóta aztán igazi véd- és dacszövetségben vagyunk. Napi több üzenetváltás, mit vegyek, mi tetszik, mi nem, és én meghajolok a fiatalok kívánságai előtt. Rájöttem, hogy ezek a mai anyák már annyira tudatosan nevelnek, hogy én ehhez képest ősasszony voltam. Mindent ösztönből csináltam.
De te segítettél felnevelni a négy kisebb testvéredet!
Az igaz. Múltkor a kishúgom, annyira édes volt, megköszönte, hogy anyja helyett anyja voltam. Mind a négyüket én hoztam fel Budapestre, amikor felnőttek, a húgom másfél évig nálunk is lakott, csak akkor engedtem el a kezét, amikor már volt munkája, albérlete. Azóta is minden gondjukkal hozzám fordulnak. Nemrég olvastam, hogy a természetben is vannak anyafák, amelyek a talajban lévő micéliumhálózatukkal biztosítják a körülöttük élő kisebb fák fejlődését.
Ebben a családban én vagyok ez az anyafa. Most is már ott kéne lennem Hannáéknál, mert a hétfő és a kedd délelőtt az enyém.
Miközben elmesélted, elénekelted az életedet a színpadon, elárultad, hogy a kilencéves lányod egyszer azt mondta neked: „Anya te nem ismered a diszkréciót!”
Gondolhatod, majd’ megnyílt alattam a föld. Hiszen ez a gyerek lát engem! És hát… mi tagadás, igaza volt. Úgyhogy azóta is tanulok tőle. De ez persze nem jelenti azt, hogy kibújok a bőrömből. Nekem egyébként az az egyik életcélom, hogy semmit ne szégyelljek, amit teszek, gondolok vagy érzek. Biztos vagyok benne, hogy az a legjobb felkészülés a halálra, ha még életünkben megemésztjük a tetteinket, önmagunkat.
El nem tudom képzelni, hogyan lett abból a „vadkancából”, aki a nyolcvanas évek végén még az éjszakában énekelt, ez a végtelenül tudatos nő!
Rengeteg belső lelki munka van benne, és még nem tartok a végén. Most is épp kineziológushoz indulok, mert szeretnék választ kapni egy kérdésemre. S mivel Escher Andi kiváló kranioszakrális terapeuta is, sőt, reconnective healinggel – érintés nélküli gyógyítással – is foglalkozik, egy ilyen oldás két órán át tart nála. Egy csomó mindent felszínre hozunk, amivel aztán én tovább dolgozom. Úgy kell elképzelni, mint egy tisztulási folyamatot.
Ez is érdekelhet: Tabuk nélküli interjú a változókorról Soma Mamagésával
Bő harminc éve kezdődött, és nekem azóta se csökkent a buzgalmam, ahogy bejön egy új alternatív módszer az országba, én ott ülök az első sorban, átszűröm magamon, majd valamilyen formában átadom a nőtársaimnak a csoportos foglalkozásaimon. Úgy gondolom, a lelkünkről való gondoskodás éppúgy az élet része kell hogy legyen, mint ahogy eljárunk a fogkövünket is leszedetni.
Honnan ered a spiritualitásod?
Velem született. Tisztán emlékszem, hogy amikor ötéves koromban anyám Hajdúnánáson valakivel beszélgetett, én kihallottam a reinkarnáció szót. Megkérdeztem, mit jelent, mire anyám szépen, érthetően elmagyarázta, és én közben ujjongtam magamban: de jó, van arra egy szó, amit én tudok, hogy létezik! Ezzel a tudással jöttem a világra, ahogy a gyerekeim is. Lázár két és fél, Hanna négyéves korában beszélt először az előző életéről. A fiam konkrétan megmondta, hogy ki volt.
És te ki voltál?
Több korban is éltem. Úgy derült ki, hogy az RTL meghívott egy műsorába vendégnek, amikor is elvittek egy regressziós hipnózissal foglalkozó pszichiáterhez. Először nem tudott elég mélyre levinni, de aztán visszavitt egy köztes létbe, és ott felkiáltottam csehül, hogy de csodálatos fa! Egy szilvafa árnyékában ültem, és a mai napig emlékszem a testérzetre, hogy milyen szikár, inas férfinak lenni. Az ugyebár nagyon különbözik attól, amilyen ma vagyok. (Felnevet.)
Utána pedig elutaztunk Csehországba, ahol valóban volt Peturka nevű falu, amiről hipnózisban beszéltem, és az is kiderült, hogy létezik foszánka és koláĉe nevű étel, amit különben honnan tudtam volna. De éltem fekete rabszolga testében is, és volt egy emlékbetörésem, pontosabban több is az életem során. Egyszer ültünk a férjemmel (Lőrincz György hangmérnök, szaxofonos – a szerk.) egy pubban, és én kimentem kicsit levegőzni.
Egyszer csak megszédültem, és harminc másodperc alatt lepergett előttem, hogy a reformkorban ezen az udvaron állok, tizenhat éves vagyok, és beleszerettem Gyuriba, aki bevonult a honvédseregbe. A búcsú éjszakáján megfogantam, de a fiú nem tért többé vissza. Egész életemben vártam rá. Nagyon nehéz inkarnáció volt. De Angliában is volt egy emlékbetörésem, egy temetőben, azt is tudtam, hol vagyok eltemetve. És Mexikóban is, ahol sámán lehettem… A spiritualitás számomra maga az emlékezés.
A bulin megakadt a szemem egy mondaton a falon: „Megértem arra, hogy megértsem, minden értem való. Értem, értem.”
Erről szól az egész életem. A lét egyik alaptörvénye az ingaelv. Ez azt jelenti, hogy ha mélyre kerülsz, krízist élsz át, addig nem tudsz kijönni belőle, amíg meg nem érted, hogy ez is érted való. Akkor végre visszaérkezel a középpontba, és elkezdődhet a felívelő szakasz. A pszichológia ezt hívja a krízisek ajándékának. Ha én fiatalon nem sérültem volna meg annyiszor a nőiségemben, ma nyilván nem foglalkozhatnék nőkkel.
Hogyan is lennék hiteles abban, hogy „fogadd el magad!”, ha az elmúlt negyven év során nem járom végig az utat, és nem jutok el az önmagán hatvannégy testi hibát összeszámláló szeretetkoldus kislánytól a mai érett, tudatos nőig? És ebben nemcsak a millió oldás, családállítás, transzlégzés, a hatszázötven módszer, amiről az öngyógyító könyvem szól, hanem Gyurikám jelenléte is óriási szerepet játszott.
Úgy állt mellettem, amióta csak találkoztunk, mint egy kőszikla. És én még a szemére vetem – mert azért az ilyen kősziklatípusú férfiakról tudjuk, hogy nem parádézó műsorszolgáltatók –, hogy „Pistám”, tudja, magában mi a legérdekesebb? Én.
Azt is elmesélted, hogy hiába voltál a buszellenőrtől a pincérnőig minden fiatalon, mindvégig tudtad, hogy művész leszel.
Ez ötéves koromban eldőlt, amikor az első csoda történt velem. Megtaláltam apám mezőgazdasági szaklapját, és kék madárláblenyomatokat meg egy szárny sziluettjét fedeztem fel rajta. Valószínűleg tintafoltok lehettek, de anyám az ő meselelkével így magyarázta: „Gyöngyike, ez a kék madár, és az őt kísérő angyal. Aki ezt először megpillantja, teljesül egy kívánsága.” És én azt kívántam akkor, hogy nagy művész legyek. Anyám beteljesületlen vágyát, hogy színésznővé váljon, akartam valóra váltani. Anyukánk versekben élt, azokat mondogatta nekünk folyton.
Miközben háztartásbeli volt, és öt gyermeket nevelt. Nem véletlen, hogy tizennyolc évesen én is kétszáz verset és tizenöt monológrészletet vittem a színművészeti felvételijére. Nem vettek fel, viszont megállapították, hogy szép hangom van. Azonnal jelentkeztem a dzsesszkonzervatóriumba, ahol énekesi és előadóművészi diplomát szereztem. És hát, mint ki is derült, színpadra születtem. Ám mivel Ikrek jegyű vagyok, és a kommunikáció az erősségem, a sors más utakat is mutatott. Voltam énekesnő, azután televíziós személyiség, és tíz éven át vezettem tanácsadói rovatot a Nők Lapja Cafénál.
Ezen felbuzdulva tanultam négy évig pszichológiát, és ez vezetett el ahhoz, hogy gyógyító, segítő munkát válasszak. 2020-ban jutottam el oda, hogy a 808 Nő teremtő ereje rendezvényemen hatszáz, majd négy év múlva ezer nő részvételével hatalmas szeánszot tartsak, amelyeken a zenét, az éneklést, a gyógyítást, minden képességemet bevetettem a cél érdekében.
És mi volt a cél?
Hogy tisztuljunk a hozott fájdalmaktól. Mi vagyunk a hídgeneráció, az összekötő kapocs az évszázadokon át a nőket megnyomorító patriarchális világ és egy új, felszabadult kor között. S mivel a régi, elavult hitrendszerekre nincs már szükségünk, csak visszahúznak, le kell őket bontanunk. Eckhart Tolle német–kanadai gondolkodó is erre hívja fel a figyelmet Új Föld című könyvében.
Azt írja, ha a mai nők nem kezdik el lebontani a fájdalomtestüket, akkor sem ők, sem a gyerekeik nem lesznek a jelenben, és hogy ez korunk egyik legfontosabb feladata. Itt az ideje, hogy begyógyítsuk azokat a sebeket, amelyeket még az ük-, déd- és nagyanyáink szenvedtek el.
Te már „tiszta” vagy?
Százszázalékos tisztaság nem létezik, de nekem bőven elég, hogy szépen, tisztán működik az életem. Hosszú munkával elértem, hogy már tudom szeretni magam, és magam körül is kizárólag szeretetkapcsolatokat ápolok. A szüleim közül már csak anyám él, akivel nagyon szeretjük egymást, ahogy a testvéreimmel is. (Nem sokkal lapzártánk után Györgyi édesanyja elhunyt – a szerk.) Hálás vagyok, hogy a hatalmas szeretetemmel most beburkolhatom a tündéri unokámat. Ez maga a megváltás.
Az új könyvedről, A derű mágiájáról még nem esett szó. Beszédes a címe.
Először csak időseknek szántam, aztán rájöttem, hogy valójában bárki haszonnal forgathatja. Arról írok benne, hogyan lehet derűsnek maradni a változásban, és mit tehetünk fizikai, érzelmi és szellemi szinten ezért. Mi más foglalkoztatna mostanában? Szupernagyi szeretnék lenni. Naná! Sőt, dédnagyi, ahogy anyukám is megérte, hogy dédnagymama lehessen. Tényleg mindent megkaptam az élettől. Ezt a boldogságot már csak az fokozhatná – de ezt csak zárójelben jegyzem meg –, ha a jövőben még egy kislányunokám is születne.
FOTÓ: Zsólyomi Norbert
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!