Sokan mondják, hogy Boston az USA „legeurópaibb” városa. Ezzel kapcsolatban le kell lohasztanom a hatalmas várakozásokat: ha valaki európai települést akar látni, az ne menjen Amerikába, mert súlyosan csalódni fog. Az azonban remekül látszik Massachusetts állam fővárosán, hogy amerikai léptékkel mérve jó régen, 1630-ban alapították: volt ideje megszáradni a festéknek a házakon.
Az itt-ott valóban lengedező, nyomokban fellelhető európai hangulat pedig annak okán is lehet, hogy Boston van földrajzilag a legközelebb Londonhoz. Innen indult több mint kétszázötven éve a függetlenségi háború: amikor az észak-amerikai államok felszabadultak a brit fennhatóság alól.
A híres teadélután
És már el is jutottunk oda, ami a városról sokaknak eszébe jut a rég olvasott történelemkönyvekből: ez pedig a bostoni teadélután. És homályosan mindenki emlékszik rá, hogy ez nem egy délutáni zsúr volt, hanem valami egészen más. 1773. december 16-án indiánnak öltözött telepesek megrohantak három hajót, és rakományukat a vízbe szórták.
Mindezt azért, mert az angol kormány a Londonba szállított tea vámját megszüntette, de változatlanul fenntartotta a tea árát az észak-amerikai gyarmatokon. „Olyan teát főztünk György királynak, hogy abba belefullad!” – mondták. Ez az eset vezetett végül a függetlenségi háború kitöréséhez. Ha azokat a hajókat kívánnánk megtekinteni, ahol ez történt, akkor az nem fog összejönni.
Az ír bevándorlók emlékműve
Viszont van korabeli vitorlás hajó, amelyet bejárhatunk a kikötőben. Ez pedig az USS Constitution, amelyet 1797-ben bocsátottak vízre, így ez a világ legrégebbi, ma is üzemelő hadihajója. Oldala olyan vastag, hogy állítólag 1812-ben, egy csatában lepattantak a faláról az ágyúgolyók.
Kapcsolódó: A 7 legfontosabb életlecke az Egyesült Államokból
A város talán legismertebb attrakciója a Freedom Trail, azaz „a szabadság ösvénye”, amely egy vörös téglákkal vagy festett csíkkal jelölt, nagyjából négy kilométeres sétaút a város történelmi központjában. Az útvonal tizenhat kiemelt helyszínt köt össze, amelyek az amerikai függetlenségi háború és az Egyesült Államok megszületésének legfontosabb emlékei közé tartoznak.
A séta a Boston Common parkból indul, majd érinti többek között a Massachusetts State House-t, a Granary Burying Ground temetőt. Ez egyszerre szabadtéri múzeum és élő városi séta: miközben az ember modern felhőkarcolók és kávézók mellett kószál, minden sarkon a 18. századi Amerika történetébe botlik.
Mókusok és vadludak
Boston nemcsak azért volt kisebb, mert kevesebben lakták, hanem mert folyamatosan töltötték a tengerparti részeit és a területén elhelyezkedő mocsarakat. Cambridge-ben mi is egy ingovány partján laktunk. Körülötte nyolcsávos utak vezették el a gigászi forgalmat, bent, a nádasban pedig, a metró felé gyalogolva szarvasok legelésztek.
Boston tömegközlekedése egészen tűrhető – itt volt az első földalatti az USA-ban –, így aztán hamar a Harvard Egyetemnél találjuk magunkat. Mindig izgalmas olyan vörös téglás, régi falak között bóklászni, ahol a világ vezetőit képzik. 1636-ban alapították, így ez az Egyesült Államok legrégebbi egyeteme.
A Harvard Yard a campus szíve, ahol természetesen mi is fényképezkedünk az egyetem névadója, John Harvard szobrával. A környék ódon és barátságos könyvesboltoktól, kávézóktól hemzseg, és a világ leendő elitje vidáman korzózik, tanulgat, és dönti magába a frapucsínót.
A Boston Common, nyár elején
Innen rövid metrózással a város kellős közepébe érkezünk, amely két parkot jelent egymás mellett: a Boston Commont és a Public Gardent. Nem olyan hatalmasak, mint a New York-i Central Park, inkább barátságosak és nyugisak. Előbbi az USA legrégebben alapított parkja 1634-es indulásával. A parkok körül felhőkarcolók, bent viszont pihengető emberek vannak. És rengeteg fekete fejű kanadai lúd és amerikai szürke mókus. Egyik sem fél tőlünk, hanem inkább óriási kunyerálásban vannak: tilos őket etetni, de ez természetesen keveseket érdekel – ez az oka a nagy haverkodásnak.
A parkból át tudunk sétálni a Beacon Hill városrészbe. Ezen a dombon lakik a város krémje. És ez az a terület, amitől olyan nagyon európainak mondják Bostont. Valószínűleg leginkább amiatt, mert a szűk, balkonládákkal és virágokkal bőven megszórt utcácskákban helyenként nyaktörő macskakővel van borítva még mindig néhány száz méternyi utcarész.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!