Ebben a lapszámban elhangzik egy fontos gondolat: sokszor úgy várjuk el, hogy jól bánjanak velünk, hogy valójában nem tudjuk megfogalmazni, hogyan kellene velünk jól bánni.
Egyszerű kérdésnek tűnik, mégis meglepően sokat lehet gondolkodni róla, én például az interjú olvasása után eltöprengtem, hol húzódnak a határaim, milyen hangnem esik jól. Hogy mi az, amit csak megszokásból viselünk el, és már réges-rég le kellett volna állítanunk – nem árt, ha legalább magunknak megfogalmazzuk.
Kapcsolódó: Nem a világ ellen, magunk mellett – A határhúzás művészete
Tényleg, mit szeretnénk igazából? Átadják a helyet a buszon, vagy csak mosolyogjanak ránk, mert olyan fittnek tűnünk, mint akinek nem kell ülnie? Tegezzenek vagy magázzanak a gyorsétteremben? Kérdezgesse a párunk, miért vagyunk reggel szótlanok, vagy hagyjon magunkra a nyugodt csendben?
A nemet mondás nem mindig egyszerű, ezért is érdemes gyakorolni
Régebben gyakran előfordult velem, hogy kellemetlen szituációkba udvariasan beleegyeztem, nem, kicsit sem megterhelő, persze, elviszem, majd én megcsinálom, oh, kicsit sem fáraszt. Pedig dehogyisnem. Egy porcikám sem kívánta a munka után, hogy még egy kör szívességet tegyek. Csak az X generáció átka, a „legyél kedves mindenkihez” lelkembe vésődött jelmondata miatt nem bírtam kimondani, hogy bocs, de ma nem érek rá.
Fontosabbnak tűnt, hogy segítőkésznek és problémamentesnek lássanak, mint az, hogy visszautasítsak egy feladatot.
Lassan tanuljuk magunkat, segít, ha olvasunk róla, ha szakértőket hallgatunk meg, és elfogadjuk, hogy nem minden probléma a mi problémánk, nem kell folyamatosan megmentenünk a világot. Ha megértjük, valójában mire is van szükségünk, könnyebb kimondani azt is, mi nem fér bele.
Például meg tudjuk fogalmazni: nem szeretném, hogy kihasználd az udvariasságomat. Gyakoroljuk, menni fog.
Az interjút Almási Kitti pszichológussal a 16. oldalon olvashatják.
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!