Nálunk ez elég utópisztikusan hangzik, de sok kultúrában létezik olyan időszak, amely a női megállásról szól. Ilyen a Raja Parba, amikor az indiai asszonyok pár napig nem próbálnak mindent egyszerre kézben tartani, hanem elfogadják, hogy a testnek és a léleknek időnként csendre van szüksége. Ehhez vidám, harsány színű ruhákba öltöznek, és pirosra festik a talpukat.
(Fotó: Getty Images)
Mindenkinek vannak az életében nehezebb időszakok, olyan reggelek, amikor több erő kell ahhoz, hogy egyszerűen felkeljen, összeszedje magát, mosolyogjon, bemenjen dolgozni, estére pedig maradjon benne annyi erő, hogy figyeljen a családra is. Ismerjük ezt az érzést, amikor érzékenyebbek, törékenyebbek vagyunk belül, de robotüzemmódba kapcsolva ledaráljuk a tennivalókat. Mert ezt tanultuk, ezt várjuk el magunktól.
Nem nagyon találkozom olyan nőkkel, akik kimondják, hogy most ilyen életszakaszban vannak, olyanokkal annál inkább, akik épp beleszakadnak. Muszáj erről beszélnünk, hiszen hajlamosak vagyunk azt hinni, nekünk kell megoldani mindent, a család működését, mások jóllétét, a láthatatlan szervezést, érzelmi biztonságot. Közben pedig észrevétlenül háttérbe szorul az, aki mindezt összetartja: mi magunk.
Címlapunkon Rubint Réka mosolyog ránk, haj nélkül, mégis olyan optimizmussal, amely ritka erőt sugároz. Háromgyerekes anyaként tudja, hogy milyen, amikor az élet nem engedi meg a teljes visszavonulást, de éppen tanulja, és megvan a hite a gyógyuláshoz.
Talán ez az, amit a Raja Parba évszázadok óta tud – nem kell hozzá pirosra festeni a talpunkat, nem kellenek a színes ruhák, elég, ha megtanuljuk megengedni magunknak a megállást. A pihenés néha a legjobb döntés, amit nőként meghozhatunk magunkért.
