Belép a kávézóba, és azonnal megrohanja egy rajongója. Fiatal férfi, fülig ér a szája. Micsoda szerencse! Nem kaphatna egy autogramot, és fölé, hogy „boldog születésnapot”? Ki tudná ezt szebben üzenni az ő tízéves fiának, mint Halász Judit? És az Őszhajú Tündér nyomban tollat ragad…
Álmodtál erről kislány korodban, Jutka?
Dehogy! Tudod, miről álmodtam én? Hogy soha életemben ne kelljen főznöm. A nagymamám folyton meg akarta mutatni, hogyan kell tésztát gyúrni, főzeléket behabarni, de engem nem érdekelt. Úgyse lesz rá szükségem, feleseltem. És most nézd meg, cipelem haza a zöldségeket! (Elneveti magát.) Persze ez csak a Covid óta van így, be voltunk zárva a férjemmel, nem volt mese, kezembe kellett vennem a fakanalat.
Miről is beszélget Kata és Jancsi a Szerelmesfilmben? „Rossz lehet, ha valaki úgy éli le az életét, hogy nem önmaga.” Főzés ide vagy oda, te ezt megfogadtad.
Meg. Kilencéves korom óta színésznő akartam lenni. Úgy kezdődött, hogy hatévesen a tanító néni a kezembe nyomta József Attila versét, a Mamát, hogy mondjam el. Anyukám magyarázta el, miről szól, pontosan tudta, mit jelent egyedül nevelni egy gyereket. Háború volt, apukámat elvitték a Don-kanyarba, anyukám tartott el minket varrásból.
Emlékszem, sokszor még éjjel is égett a villany. Apukám végül szerencsésen hazatért, majd átköltöztünk Budára, és én kétségbe voltam esve, honnan fogják tudni az új iskolámban, hogy én vagyok a versmondó lány. De a tanító néni már két hét múlva tudta, és attól kezdve minden szavalóversenyt megnyertem. Egy életre eljegyeztem magam a versekkel.
A te fülbemászó dalaidnak köszönhetjük, hogy a gyerekeink kívülről fújják Weöres Sándor költeményeit. Zenélni is tanultál gyerekkorodban?
Zongorázni tanultam, de nem szerettem, inkább a fiúkkal csavarogtam a természetben. Vagány lány voltam. Akkoriban arra biztattak minden diákot, hogy válasszon valamilyen sportot. Én először atlétikára gondoltam, de ahhoz át kellett menni Pestre, mert ott volt a sportegyesület. Szó sem lehet róla, rázták a fejüket a szüleim, hogyan jövök onnan esténként haza? Aztán a kajakozást pedzegettem, de attól is féltettek: még a végén belefulladok a Dunába!
Ez is érdekelhet: Halász Judit élete 5 mérföldkövéről mesél
Egy szem gyerek voltam, a szüleim szeme fénye. A lovaglásról azonban nem tudtak semmit. A barátnőm akkoriban olvasott egy regényt, amelynek a végén a grófnő lovagol, és az olyan romantikus volt, hogy anélkül, hogy valaha láttunk volna lovat, elkezdtünk lovas szakosztályt keresni. Bekopogtunk a Honvédba, ahonnan elirányítottak a Zrínyi-akadémiára.
Két év múlva már az ifjúsági válogatott tagja voltam. A kedvenc lovamat Karakánnak hívták, vele díjugrattam. Akkor tanultam meg koncentrálni és fegyelmezetten dolgozni. A lovaglásról csak Szabó István rendező tudott, így a Szerelmesfilmben lóval kelhettem át a határon. Emlékszel még?
Hogyne, gyönyörű jelenet ’56-ból. Még ma is hallom, ahogy búcsúztok egymástól Bálint Andrással: „Csók, Kata. Csók, Jancsi.” Hatvan éve vagy a Vígszínház tagja, Várkonyi Zoltán színigazgató hívott meg a társulatába…
Így volt. De engem már a főiskolán felfedezett Ádám Ottó, a Madách Színház igazgatója. A televízióba is bevitt, ott látott meg Várkonyi egy Szép Ernő-egyfelvonásosban. Másnap elkapott a folyosón: „Nagyon jó volt!” És én ettől szárnyakat kaptam, ahogy attól is, amit az első vígszínházi bemutatóm után mondott: „Ha magánszínházam lenne, oda is szerződtetnélek.” Remek társulat volt az.
Ma nehezebb idők járnak?
Számomra mindenképpen, de hát mit tegyünk, ha azok a fránya drámaírók ötven fölötti nőknek már nem írnak szerepeket? Volt egy jókora szünet a naiva- és a nagymama-alakítások között, de aztán az utóbbiakkal is megbarátkoztam. Ma már inkább kisebb szerepeket játszom. Szerencsére Rudolf Péter ugyanolyan remek társulatot verbuvált, mint az a régi volt. Nézem a sok fiatal, tehetséges lányt meg fiút, és látom, micsoda rajongótáboruk van!
Ez is érdekelhet: Izing Klára és Halász Judit asztrobeszélgétésében a halálközeli élmény is szóba került
Jóban vagy velük?
Szeretem és figyelem őket. És azt hiszem, ők is engem. Soha nem adok senkinek tanácsot, minket sem tanított senki kezdő korunkban. Csak lestük a nagy színészeket, Sulyok Máriát, Páger Antalt, Darvas Ivánt, Ruttkai Évát, hogyan birkóznak meg a szerepeikkel. Mert nekik is meg kellett, a sikert nekik sem adták ingyen.
Fárasztó lehet minden este bizonyítani, és te még nyolcvan felett is hat előadásban helytállsz! Mások ilyenkor már rég a kertjüket öntözik.
Pihentem én eleget. Évekig voltam beteg, és folyton azt kérdezgettem magamtól: mit csinálok én itthon? Délután ötkor már vitt volna be a lábam a színházba. Jólesik, hogy még szükség van rám. A Vígszínháznak négy játszótere van, kellenek a színészek. A Vándorkutyát a Házi Színpadon különösen szeretem, én játszom a nagymamát.
A Víg Szalonban pedig most volt a felolvasószínházunk premierje, a címe: Mielőtt elrepül. Egy házaspár beszélget egymással, egyikük már elment, de képzeletben jelen van. Negyven évig voltak együtt, és most visszanéznek az életükre. A Szerelmesfilm és a Lila ákác óta először játszunk együtt Bálint Andrással. Gyönyörű történet!
Mi tud még téged motiválni ennyi év után?
A hitem, hogy amit csinálok, jelent valamit. Hogy hatni tudok az emberekre, és utána kicsit jobb lesz nekik. Talán elmúlik a rosszkedvük, és könnyebben viselik a sok szörnyűséget, ami jutott nekik. Mert mindenki visel valamit. Hátha kicsit el tudnak emelkedni a hétköznapoktól, és elgondolkodnak.
Hihetetlen ez a pozitív kisugárzás! Kitől örökölted?
Talán otthonról hozom. Engem annyira szerettek, szinte burokban tartottak a szüleim, és azt hiszem, ez a burok máig véd engem.
Ezt lehet érezni a koncertjeiden is. A gyerekeim imádtak. Amikor kicsik voltak, karácsony előtt mindig el kellett vinni őket Halász Judit-koncertre.
