A nemet mondás művészete – Almási Kitti klinikai szakpszichológus rovata

Milyen témák foglalkoztatják hazánk legismertebb pszichológusait és klienseiket? „Húzd meg a határaidat!” – halljuk manapság olyan gyakran. De mégis hogyan? Almási Kitti klinikai szakpszichológus, számos bestseller könyv szerzője azt járja körül, mit is jelent a határszabás a való életben.

A kinek a személyes határai meghúzásáról a szorongás, a lehetséges negatív következmények jutnak eszébe, és az, hogy a másik majd mit fog szólni, annak akármilyen tippet adunk, valószínűleg nem fogja alkalmazni azokat, mert erősebbek a félelmei. Ezért nem szerencsés semmiféle univerzális trükk megfogalmazása ebben a témában, legfeljebb úgy, hogy az illető az egyéni lehetőségeihez igazítja azt.

Három lépés

Inkább onnan közelítenék, hogy a határhúzás alapja az önismeret. Egyáltalán érzékeljük-e, ha valaki átlépi a határainkat? Foglalkozunk-e magunkkal annyira, hogy észleljük, ha valami sok? Mennyire vagyunk kapcsolatban magunkkal testi szinten, érezzük-e például, hogy egy helyzettől összeugrott a gyomrunk? Ezek nagyon fontos kérdések, minden más csak ezután jön.

Aztán azzal is érdemes szembenéznünk, hogy mitől is tartunk, amikor nem mondunk nemet. A határt nem húzó emberek félelme arra vonatkozik, hogy a nemet mondás bármilyen módját a másik elutasításként értelmezheti. De ha megértjük, hogy a nemleges válasz nem a másik személyének elutasítása, hanem csupán annyi, hogy a magunk igényeit is szem előtt tartjuk, akkor arra is rájövünk, hogy ez – érett és egyenrangú kapcsolódások esetében – nem kelthet rossz érzést a másikban.

Ha a határhúzás kivitelezését nézzük, az ezerszer emlegetett asszertivitás nagyon jó fogódzó. És nem kell feltétlenül szakemberhez elmenni azért, hogy elsajátítsuk az alapokat. A lényeg, hogy miközben empátiát fejezünk ki a másik felé, a saját érdekeinket is képviseljük.

Egy együttérző gondolattal nyitunk, aztán elmondjuk, miért van rossz érzésünk az adott dologgal kapcsolatban, vagy miért nem tudjuk elvállalni a feladatot, majd javaslatot teszünk a megoldásra. Vegyünk egy szélsőséges példát: üvöltözik velünk a kollégánk.

Ez is érdekelhet: Határhúzás és önérvényesítés – Így találd meg a saját igényeidet

A háromlépéses asszertív reakciónk hangozhat például így: „Megértem, hogy felindult vagy, de bennem nagyon rossz érzést kelt ez a hangnem. Folytassuk a beszélgetést holnap, higgadtabban!” Vagy ha például egy pluszfeladattal akarnak megterhelni bennünket, mondhatjuk ezt: „Megértem, hogy ez sürgős, de ezt a feladatot már nem tudnám felelősen elvállalni ezzel a határidővel. Azt javaslom, nézzük meg, kaphatunk-e rá még egy hetet.”

Rejtett nyereségek

Érdemes megvizsgálni a mindent vállalás rejtett nyereségeit is. Akire mindent rá lehet terhelni, az hajlamos úgy gondolni magára, mint akit emiatt nagyon szeretnek. „Hú, ez nehéz lesz, de persze, megoldom!”, ezt imádják az emberek – csak éppen nem az illetőt, hanem a kényelmet, amit szolgáltat nekik. A mindent vállaló, semmire nemet nem mondó emberek egy hatalmas illúziót kergetnek, a szeretve levés illúzióját.

Egy ördögi körnek köszönhetően a nehezebben nemet mondók sokkal gyakrabban kerülnek olyan helyzetbe, amikor nemet kellene mondani. Azzal, hogy nem mondanak nemet, sokkal többen bepróbálkoznak náluk, hiszen tudják, mindent rájuk lehet lőcsölni, ellentétben azokkal, akik már jobban érzékelik, és ki is jelölik a teherbírásuk határait.

Amikor a mindig mindent elvállalók – általában valamilyen külső körülmény, például egy betegség ­miatt – elkezdenek nemet mondani, akkor jellemzően egy hosszú, fájdalmas folyamat veszi kezdetét: rádöbbennek, hogy az emberek kezdenek elfordulni tőlük. Sokan közülük nem őket szerették, csak addig kapóra jöttek nekik.

Almási Kitti klinikai szakpszichológus

Ha elkezdünk nemet mondani, akkor egy letisztulási folyamat kezdődik, szépen elindul azok kiszelektálódása, akik csak akkor vannak jóban velünk, ha ránk lőcsölhetnek dolgokat, és maradnak azok, akik azt éreztetik, hogy természetesnek tartják, hogy nekünk is vannak határaink.

Fontos beszélni arról is, hogy ez részben a mi felelősségünk. Mi vagyunk a felelősek a saját mentális jóllétünkért, az egészséges határok meghúzásáért, azért, hogy vigyázzunk magunkra. Persze könnyebb azt mondani, hogy „engem mindenki csak kihasznál”, de előbb nézzünk magunkba: mi mennyire tiszteljük saját magunkat?

Ha másokkal olyan empatikusak tudunk lenni – vajon képesek vagyunk erre magunkkal kapcsolatban is?

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó