Az elmúlt több mint tíz évben, míg a lányaink kicsik voltak, minden áldott alkalommal, amikor a férjemmel így szóltunk nekik: „Csajok, valamit meg kell beszélnünk!”, a két kislányunk szinte kórusban, azonnal, ugyanúgy reagált: „Jaj, de jó! Hurrá!” „Minek örültök így, csillagocskák?!” Összenéztek, szájuk elé kapták a kezüket, kuncogtak, majd kivágták: „Kistesónk lesz? Ugye ezt akarjátok mondani?”
Éveken át nevettünk és hatódtunk meg ezen. Sőt, családi rituálé lett, hiába tudtuk, hogy a fenti kérdésre mi a válasz, végigjátszottuk mind a négyen, becsülettel.
Aztán közeledtem az ötvenhez, és ők még mindig reménykedtek. Sőt, bevallom, én is. Soha nem szűntem meg reménykedni, ahogyan abban is reménykedik az ember, hogy örökké fiatal marad… Ráadásul annyi legendát hallottam, hogy „csak úgy” teherbe esik az ember lánya, akár közel a menopauzához.
Kapcsolódó: Mit együnk menopauza idején?
Aztán ötven fölött átfordult: éreztem, hogy inkább a sírás kerülget a kérdésüktől. Nem, sajnos nem lesz kistesó, drágáim, a Hármaska már nem fér bele az életünkbe… Mert anya klimaxol. Tegyük hozzá, apa is. Ám mivel az én klimaxom épp egybeesik a lányaim kamaszodásával, szinte fel sem tűnik: egyikünk mindig épp felfelé vagy meredeken lefelé száguld az érzelmi hullámvasúton. Mázli, ha pont együtt fenn, de tripla para és tripla hangerő, ha épp mindhárman lenn…
Így lehet érzelmileg kimaxolni mind a klimax, mind a k(l)amax (vigyázat, ez nem szakszó, saját!) velejáróit. Nem könnyű a rengeteg családi tünet közül kihámozni épp sem a klamax, sem a klimax tüneteit, mert amúgy is annyi van nekik, mint hagymán a réteg.
Megfigyeléseim szerint például a hiszékenység is egy tünet.
Mert a Kisebbik lányomtól tulajdonképpen bármit kérhetek: „lécci szedd le a száraz ruhákat”, „lécci pakold ki a mosogatógépet” – angyali mosollyal gyönyörű arcán, kék szemét állhatatosan rám függesztve mondja ki a varázsszót: „Persze, anya.”
Ettől úgy megnyugszom! Istenem, hallgatnak rám a gyerekeim, mennyire jól csinálom, hát nem?! Az elégedettség miatt az elkövetkezendő négy-öt napban egyáltalán fel sem tűnik, hogy a száraz ruhák továbbra is csak száradnak, száradnak, ugyanott, ugyanannyian. Mire észbe kapok, már le is szedtem őket.
Muszáj,
