Fájdalmasan hideg van, amikor találkozunk, de Tilla jókedvű. Lendületben van, mint mindig.

Többször beszéltünk a napokban, hogy egyeztessük az interjút, és te mindig vagy indultál, vagy éppen megjöttél a kutyasétáltatásból.

Ma is megyünk! Ahogy itt végeztünk, elindulok Dubival. Imádja most ezt a nagy havat, a kertben este tizenegykor, a mínusz tíz fokban is a hátán fetreng, négy lába az égnek, és boldog. A kutyák a szó legnemesebb és legjobb értelmében nagyon egyszerűek. Annyira jó megélni, ahogy a hó láttán gyerekké változik: röpül, futkározik, bukfencezik benne.

Rád is átragad ez az őszinte öröm, vagy más gondolatok járnak a fejedben, miközben átfagyva ácsorogsz, pórázzal a kezedben?

Átragad! Pont ez az állattartás lényege, akkor működik jól, ha át tudod magad adni annak, hogy te is egy állat vagy. Mert végül is azok vagyunk, ugyanaz a reakciórendszerünk, ugyanúgy félünk, örülünk, szeretünk, csak az egészre ráült egy rendkívül fejlett tudat, egy szuperszámítógép.

Egy kutyás ember élvezi, hogy amikor együtt vannak, ezt a szuperszámítógépet nem feltétlenül kell használnia. Szükségünk van arra, hogy az állati lényünk is előjöjjön, és a kutya ebben nagyon jó partner, úgy is fogalmazhatnék, hogy segít közelebb kerülni a természethez. 

Pedig eredetileg nem is akartál kutyát.

Nagy állatbarát vagyok, gyerekkoromban voltak ha­laim, meg Guszti, a papagáj, akit imádtunk a bátyámmal, de a kutyáktól féltem. Én abban hiszek, hogy van egy nagy adag hozott anyag bennünk, és az emberek fele ösztönösen komfortosan viselkedik az állatokkal, kutyákkal, lovakkal, a másik fele pedig ösztönösen félti az életét, és tudja, hogy a kutya az farkas, tehát veszélyes, megharaphat, a ló hatalmas, elsodor, megrúg, nem jó. Én ez utóbbi típus vagyok.

Mindig irigyeltem azokat, akik beszélik az állatok nyelvét, és könnyen közel tudnak kerülni hozzájuk. Amikor lovak között forgattunk, láttam, hogy mások milyen harmóniában vannak velük, én viszont tartottam tőlük, feszült lettem, amit nyilván a lovak is éreztek, úgyhogy mindig picit szégyelltem is magam emiatt. A kutyákkal való viszonyom viszont teljesen megváltozott Dubi miatt.­ Most már csak az agresszív, rendkívül nagy termetű kutyáktól félek.

Ez is érdekelhet: Honnan tudja a Tilla? – Megnéztük az És mi van Tomival? című filmet

A kutya az ember társa, teljesen másképp működik, mint ami valaha volt, a farkas. Egyszer a Propaganda című műsorban forgattunk egy osztrák farkastelepen, ahol magyarok dolgoztak. A farkasok szabadon éltek egy nagy területen, és be lehetett menni hozzájuk. Előre kellett nyújtanom a karomat, ökölbe szorított kézzel. Nem volt szabad mozdulnom, és lassan odajött egy, megszagolt, és lepacsizott az öklömmel az orrával. Az igazi farkas nem olyan, mint a filmekben!

Az igazi farkas hatalmas, sokkal sportosabb és vékonyabb, mint egy kutya, de nagyobb a pofája, a mancsa és a fogsora. Olyan, mint egy olimpiai atléta. Teljesen egyértelmű volt, hogy semmi esélyem vele szemben. Az egyetlen kapcsolat az lehetett köztünk, hogy egymás mellett vagyunk, és én csodálom őt. A kutya más, számára az a legfontosabb dolog a világon, hogy kapcsolódjon egy emberhez. A kutya családtag. 

Tilla szerint az állattartás lényege, akkor működik jól, ha át tudod magad adni annak, hogy te is egy állat vagy

Ha már itt tartunk, Dubit gyakran úgy szólítod, hogy „kisfiam”. Gondolom, a saját fiaidat már nem hívhatod így, a legkisebb is tizenhét éves.

Ők mindig a kisfiaim maradnak, akárhány évesek is. El kell fogadni, hogy a gyerekek felnőtté válnak, önállók lesznek és külön élnek, de egy jó családban ez nem azt jelenti, hogy teljesen szétválnak az útjaitok. Nálunk a család nagyon erős egység. Mindenki mindenkivel jóban van, beszélgetünk, tudjuk egymásról, ami fontos, de mindenkinek van egy külön kis élete, ami az övé. A legnagyobb fiam élt már külföldön is, de most éppen itthon lakik, a középső nemrég költözött el, a kicsi gimnazista, nála ez még nem téma.

Foglalkoztat az üresfészek-szindróma?

Hogy micsoda?

Így nevezi a pszichológia, amikor kirepülnek a gyerekek, és hosszú idő után újra ketten maradnak a szülők. Ez nagy váltás egy házaspár életében. Szerinted kell erre tudatosan készülni?

Ez egy érdekes kérdés, hogy ­kell-e erre készülni. Ez a mai világ gondolkodásmódja és elvárása, hogy mindent próbáljunk meg agyonelemezni és agyonértelmezni, egy témához hozzászólnak ezren, kommentekben, podcastekben, mindenütt. És ebből adódik az, hogy ha már ennyit foglalkoztunk egy témával, akkor kezdjünk el felkészülni is rá. De azt hiszem, ezekre nem lehet felkészülni. Gondolkodni, azt lehet róla. Az sose baj, ha valaki gondolkodik.

Ez is érdekelhet: Mihez kezdjünk egymással, ha kirepültek a gyerekek? Feloldható az üresfészek-szindróma 

A szülőség nem egy stabil létezés, tele van felelősséggel, féltéssel, érzékenységgel és sebezhetőséggel, ami könnyen kibillenti az embert. Úgyhogy ér szorongani, ne ostorozzuk magunkat emiatt, ha így érzünk, csak arra figyeljünk, hogy a kis szorongásainkat ne növesszük az egekig. Ne vegye át az irányítást, ne vegye el a kedvünket. Ezt lehet szabályozni szerintem. Ami a párkapcsolatot illeti, idén lesz huszonkilenc éve, hogy összeházasodtunk Krisztával. Van három gyerekünk, de azért mi mindvégig ketten is voltunk, a férfi-nő viszony nem változott meg.