Stabil hátország

Anyukámnak köszönhetem, hogy jól megtanultam angolul – hatéves koromtól otthon tanítgatott. Emlékszem, próbáltam szabotálni az egészet, szaladgáltam, fejen álltam, hisztiztem, ám ő szeretetteljes, de szívós kitartással letörte a kezdeti ellenállásomat. Megtérült a befektetett energia, később megnyertem az angol országos középiskolai tanulmányi versenyt, és így felvételi nélkül kerültem a bölcsészkarra.

Édesanyám még a hegedűgyakorlásban is segített, pedig ahhoz végtelenül tehetségtelen voltam, és kifejezetten nehéz lehetett hallgatni. Én választottam a hangszert, hirtelen felindulásból, és ő minden támogatást megadott ehhez is, pedig látszott, hogy nem ez az én utam. Azóta is mindenben mellettem áll.

Mester és tanítványa

Az egyetemen rajongtam Géher István professzor úr irodalomóráiért. Másodéves koromban felvetettem, hogy tartson egy Shakespeare-szemináriumot, ahol a művek színházi és filmes feldolgozásaival foglalkozhatnánk. Beleegyezett, azzal a feltétellel, ha vele együtt tartom az órákat.

Éveken át jártam a színháztörténeti intézet videótárába, és vágtam össze anyagokat a beszélgetésekhez. Nem számítottunk sok hallgatóra, ezért a Dürer kávézóban tartottuk az órákat. Ebből az lett, hogy a lépcsőn is ültek, a folyosón is álltak, közülük sokan nem is angol szakra jártak, csak hallgatni akarták a tanár urat. Sokat köszönhetek neki. Az bántotta kicsit, hogy nem maradtam ott tanítani.

Évekig vezette a Szabad Szemmel című hírelemző műsort

Mentorálás a sörözőben 

Amíg egyszakos bölcsész voltam, szabadidőmben Budapest összes egyetemén bejártam órákra, a jogtól a közgázig minden érdekelt. A professzorok tárt karokkal fogadtak, különösen Kéri László, aki az ELTE média szakán és a Színművészeti Egyetemen is tanított. Szerda délutánonként pont egyszerre volt néhány lyukas óránk, így beültünk az Építők nevű sörözőbe, és órákat beszélgettünk.

Idővel csatlakoztak hozzánk más diákok is, és ebből kialakult egy társaság, akikkel mind a mai napig összejárunk. Laci elképesztő időt és energiát tett a tanításunkba. Szerintem ma már ritkán adatik meg, ha egyáltalán, hogy valaki ilyen sok időt töltsön a diákjaival, és ennyire a szívén viselje a szellemi fejlődésüket.

Nem színház az egész világ 

Sokáig rendezőnek készültem, jártam Ascher Tamáshoz a híres zalaszentgróti színházi táborokba is. Tollár Mónika barátnőm – ő aztán rendező is lett – egyszer azt mondta, ő akkor is a színpad közelében akar dolgozni, ha csak takarítónő lehet. Ez a mondat elgondolkodtatott, és rájöttem, hogy csak ilyen elhivatottsággal szabad művészi pályát választani.