Nemrég részt vettem egy találkozón Londonban ott élő magyarokkal, és az előzetesen általuk kitöltött felmérés szerint legtöbben valami rossz elől „menekültek” el itthonról. A másik, némileg kisebb csoportot azok alkották, akik kifejezetten a jobb élet reményében, konkrét tervekkel a fejükben váltottak országot. Bár elsőre nem tűnik nagyon másnak a kétféle motiváció, jelentős különbség is lehet közöttük.
Nagy bánat, nagy váltás
Sokan akkor szánják rá magukat az ugrásra az ismeretlenbe, ha valamiből már nagyon elegük van, és besokallnak. Az okok rendkívül sokfélék lehetnek: nyomasztó közélet, rossz családi környezet, nehéz munkahelyi lehetőségek, megélhetési problémák, szakítás, szerelmi csalódás. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy az érintettek nem dolgozzák ki részletesen, valójában hogyan és miért szeretnének egy konkrét másik országban élni, hanem kizárólag arra fókuszálnak, hogy „csak innen el”, bármi is lesz. Nem kizárt, hogy ez a megoldás is jól süljön el, de sok kockázatot rejt magában.
A nagy változtatásokhoz – ilyen az, amikor idegen helyre költözünk – sokszor egy olyan kognitív rendszerezés is társul, amelyben már annyira rossznak éljük meg az itthoni helyzetet, hogy ne fájjon elhagyni.
Ilyenkor végletekben gondolkodunk, és hajlamosak vagyunk mindent „átfeketíteni”, hogy ne érezzük túl nagynak a veszteséget.
Valaki kész tervvel költözik külföldre, mások a sorsra bízzák magukat (Fotó: Pexels)
Ez a mechanizmus arra alkalmas, hogy megadja a végső löketet a váltáshoz. Egy krízis vagy kudarc ilyen szempontból voltaképpen hasznos is tehet, hiszen kimozdíthat bennünket a nehezen megélt helyzetünkből. Viszont ennek a jelenségnek a másik oldala nem más, mint a tervezetlenség, amely egy ilyen nagy lépés esetén kevésbé optimális döntésekhez vezethet.
A terápiák során például gyakran tapasztalom, hogy eljönnek hozzám az emberek, mert elegük van valamiből vagy valakiből, és amikor megkérdezem, merre szeretnének továbbmenni, gyakran azt a választ kapom, hogy „azt nem tudom, de ebből húzzon ki!”. Tehát kidolgozatlan az, hogy hová tartanak. Ennek a legfőbb veszélye a sodródás.
Kapcsolódó: Ha már muszáj külföldre költöznünk, a gyerek érdekében csináljuk így!
Ha nem gondoljuk át, hová is tartunk – képletesen, illetve országváltás esetén szó szerint –, akkor lehet, hogy elmozdulunk valami rosszból, de nem biztos, hogy végül olyan helyen és helyzetben kötünk ki, amely valóban jobb, és a magunkénak érezzük. Fontos, hogy ne csak az legyen kidolgozva, hogy miért megyünk el, hanem az is, hogy miért pont oda, mit szeretnénk ott megvalósítani, és ehhez milyen lépcsőfokokon kell haladni. Enélkül nem tudunk valódi, új irányt adni az életünknek.
