A társaság tagjai volt, hogy a Velencei-tavat biciklizték körbe, legutóbb a szentesi lecsófesztiválon főztek és buliztak együtt – tudjuk meg, ahogy fotós kollégámmal beszélgetni kezdünk a regisztrációra várakozókkal. Az almazöld egyenpóló már többekre felkerült, hamarosan hivatalosan is elkezdődik ez az előadásokkal, programokkal teli hétvége, a szervátültetettek huszonharmadik országos találkozója.

10 éve történt az első hazai tüdőátültetés

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége által szervezett rendezvény 2025-ben különleges jubileumot ünnepel: tíz éve történt az első hazai tüdőátültetés, emiatt­ a fókuszban idén a tüdő­transzplantáció áll.

A Győrből érkezett Erdélyi Dóra, akivel egy csendes sarokban találunk helyet, 2016 óta tüdőtranszplantált, holnap ő is előad. Sorstársakkal szeretett volna találkozni a műtétje után, akkor talált a szövetségre. Ma már egy betegszervezetben, a Tüdőér Egyletben dolgozik, amely a ritka pulmonális hipertóniában (PH) szenvedőket és hozzátartozóikat fogja össze.

Dórának is ez az alapbetegsége, a tüdőbe vezető erekben kialakuló magas vérnyomás, amelynek tünetei (légszomj, fáradékonyság, a bokák dagadása, hasi vizesedés) számos más betegségnek megfeleltethetők, így nehéz felismerni.

Erdélyi Dórának egy új tüdő biztosít új életet

– Harmincöt éves voltam – meséli –, amikor orvoshoz fordultam, és első körben a diagnózis annyi volt, hogy a túlsúlyom és a korom miatt ne csodálkozzak a tüneteken. A vízhajtónak köszönhetően tíz kilót azonnal fogytam, edzeni, mozogni viszont a légszomj miatt alig tudtam.

Éreztem, hogy itt valami más lesz a háttérben, ezért kértem a háziorvost, hogy folytassuk a kivizsgálást.

Mivel a betegség következtében a szív megnagyobbodik, ezt már a tüdőröntgen is kimutatta, majd a szívultrahang alapján felmerült a pulmonális hipertónia gyanúja. A kardiológus azonnal PH-centrumba irányított, ahol megkaptam a megfelelő gyógyszereket. Ezek hat évig lassították az állapotom romlását, majd az orvosom jelezte, hogy hamarosan elkerülhetetlenné válik a tüdőtranszplantáció, fel kellene kerülnöm a várólistára.

Sírva fakadtam, hogy én ezt mégis miként fogom végigcsinálni – egy ilyen kaliberű beavatkozás miatt legalább egy évre kiesik az ember az életéből. Aztán transzplantáltak blogját olvasgattam, beszéltem egy tüdőátültetésen átesett hölggyel, és mindez bátorságot adott, hogy belevágjak.

Kitartani nem könnyű

Dóra a műtét előtt már nagyon rosszul volt: csontsoványra fogyott, viszont a hasa a benne gyűlt víztől ­óriásira nőtt, ezért sürgősséggel került a várólistára. – Amikor jött a hívás, hogy indulnom kellene, én vagyok a megfelelő recipiens, teljesen lefagytam – emlékszik vissza. – A műtét után hetekig lélegeztetőgépen voltam, és hallucináltam a gyógyszerek miatt.

A testvérem, az unokahúgom és a barátnőim támogattak a felépülés alatt. Elvileg nem lehetséges, de az új tüdőben nálam visszatért az alapbetegségem, viszont ezzel együtt is sokkal jobban vagyok. A műtét előtt öt lépést tudtam menni, most újra kajakozom, mint gyerekkoromban, rendszeresen vízitúrázom. A vízen érzem leginkább, hogy zsizseg az élet körülöttem, és én is a részévé válhatok a természetnek.

A betegtársaimmal már többször indultunk futóversenyeken gyaloglás kategóriában – nagyon jó élmény volt, hogy belekóstolhattunk a hangulatba.

Tüdőtransz­plantáltakkal szívesen beszélgetek, bátorítom őket, hogy a komplikációk ellenére tartsanak ki. A közösség ereje sokat hozzátesz a lelkiállapotunkhoz, ezért szeretek ezekre a találkozókra is eljönni, amellett, hogy sok hasznos előadást meghallgathatok.

Letenni egy szál virágot

Míg Dóra kicsit lepihen a megnyitó előtt, átülünk egy másik asztalhoz, ahol a kiskunfélegyházi Csikós Józseffel és feleségével, Irmával elegyedünk szóba. Ők a „másik oldalt” képviselik, a Szervdonor Családokért Alapítvány alapítói, és hihetetlen lelkierővel járnak ezekre a találkozókra.

Csikós József és Irma a donorok hozzátartozóinak támaszai

2011-ben, egy májusi reggelen a tökéletesen egészséges, sportos, agrármérnök fiuk nem ébredt fel. Azonnali szívhalál, amiből nem tudták visszahozni. A fájdalom elnémította a családot. Amikor a kezelőorvos elmagyarázta a szülőknek a szervdonáció lehetőségét, nem ellenezték.

– Később kaptunk egy levelet, amelyben hivatalosan értesítettek minket, hogy a ­fiunk egyik veséjét egy harminchét éves fiatalember, a hasnyálmirigyét és a másik veséjét egy negyvenegy éves, a máját pedig egy hatvanéves férfi kapta meg – avat be Irma és József. – Ez a levél vigaszt nyújtott nekünk akkor, amikor a legnehezebb időszakon mentünk keresztül. Arra világított rá, hogy ezek az emberek és a családtagjaik

biztosan megálltak egy pillanatra, és a fiunkra gondoltak. Meg talán ránk is. És ez nagyon jó érzés volt.

Irma óvónőként dolgozott, rengetegen ismerik és szeretik Kiskunfélegyházán, ahol élnek. Ahogy a férjét is, akinek vállalkozása van, nyugdíjasok mindketten. Egyszer az üzletükbe betért egy ügyfél, és kérdezte, miért szomorúak. Elmondták, hogy meghalt a fiuk, de a szervei segítettek másokon.

Mire az illető váratlanul elmesélte, hogy ő nemrég kapott májat egy donortól, és annyira szeretne egy szál virágot letenni valahova, ahol arra emlékezhet, aki neki új életet biztosított. És a gyászoló családjára. Ez a gondolat megérintette Csikósékat, ezért addig szervezkedtek és gyűjtöttek pénzt, amíg 2018-ban a helyi temetőben felállítottak egy emlékművet az ismert donorokért – a családok által megadott neveket folyamatosan vésik fel rá.

– Évente tartunk egy megemlékezést itt, és nagyon sokan jönnek: szervátültetettek, donorcsaládok. Budapesten a Fiumei úti temetőben is létezik egy kopjafa, ahol a Magyar Szervátültetettek Szövetsége szervezésében az ismeretlen donorokra emlékeznek minden évben. Itt találkoztam először Berente Judittal, a szövetség elnökével. A lányommal mentünk feléjük, nagyon sírtunk. Judit azonnal elindult felénk, tudta, hogy csak donor-hozzátartozók lehetünk. Azóta tartjuk a kapcsolatot. Az előbb is nagy öleléssel köszöntöttük egymást.

Berente Judit, a Magyar Szervát­ültetettek Szövetségének elnöke (háttal) megnyitja a rendezvényt

Irmáékat rendszeresen keresik donorcsaládok – nemrég épp egy szombathelyi férfi, akinek a felesége agyvérzést kapott, és a szervei által hat embernek adott új életet. Öt félárva kisgyerek maradt utána, őket folyamatosan segítik adományokkal. Merthogy a hetven feletti házaspár öt éve alapítványt is létrehozott, és lankadatlan energiával dolgozik a donorok hozzátartozóiért.

„Álruhás” orvosok, azaz barátok

A rendezvényre érkezők kavalkádjában találunk rá dr. Török Szilárd nefrológusra, akit a közösség tagjai nagy mosollyal köszöntenek.  – 1998 óta dolgozom a Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenteroló­giai Klinikán, és az, hogy már többször is meghívtak ide, azt jelzi, hogy van eredménye a munkámnak – kezdi nevetve a budapesti vesetranszplantáltak utógondozó orvosa.

– Ilyenkor nagyokat tudunk beszélgetni a betegekkel, és álruhában, köpeny nélkül figyelem azt is, hogy betartják-e azokat az életviteli szabályokat, amiket megbeszéltünk a rendelésen. Van egy időszakosan működő zenekara a közösségnek, amelynek frontembere Karácsony János, az LGT egykori gitárosa-énekese, a szövetség jószolgálati nagykövete. Megtiszteltetés számomra, hogy én is együtt zenélhetek velük ilyen alkalmakkor.

– Azzal, hogy valaki szervátültetett lesz,