Ma már dalszövegek is állítják. Elsőként talán Epheszoszi Hérakleitosz (valószínűleg i. e. 535 és 475 között) jelentette ki: „Csak a változás állandó.” Leghíresebb mondása: „Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember.”
Talán túlzás ekkora filozófiai magasságokba lendülni ahhoz képest, amiről szólnék most, óvatosan és csöndesen: mivé váltak a sportok, amelyeket változatlanul Pierre de Coubertin báró égisze alatt űznek, noha immár lelkes amatőrök helyett profik, foglalkozásként. Komoly háttérszakemberek népesedő csoportjai által támogatva. A báró nem így képzelte.
A neki tulajdonított bon mot kifejezi: nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.
Sajnos, nekem a részvétel szó mindig az olyan vásárlást juttatja eszembe, amikor az ár részletekben fizethető, de ez csak az én becsípődésem. Ámbár a sikeres sportolók hátralévő életükben valóban több részben fizetik meg a diadalok árát, mozgásszervi betegségekkel, idegi gondokkal, esetenként térd- és csípőprotézisekkel, olykor szegecselt gerincoszloppal.
A pénz diktál a sportok területén is
A sportok is változnak. Az az öttusa, amit ma gyakorolnak, röhejesen eltávolodott attól a pentatlontól, amit katonatisztek számára találtak ki, s a harctéren szükséges jártasságokat fejlesztette: vívás, lövés, lovaglás, futás, úszás.
A mindenható tévétársaságok (azaz a pénz) nyomására alakították át, a képernyőkön nem volt elég látványos. Olimpiai számként veszélyeztetett az ökölvívás és a birkózás is, az ókori olimpiászok e két klasszikusa. Ugyanakkor bekerült az utcai tánc. Nehéz maradnom komolynak.
(Fotó: Getty Images)
Az én kedvenc sportágam a tenisz. Mely, ugye, ma már része az olimpiai programnak. A legrangosabb versenyek között azonban csak az ötödik lehet, a négy úgynevezett Grand Slam mögött. Az elnevezést a bridzsből vették át, ott az összes ütés elvitelét hívják így.
Teniszben pedig a négy legrangosabb esemény, az angol, a francia, az amerikai és az ausztrál „open” megnyerését. Régebben ezt naptári évben kellett megtenni, ma már elismert a karrier Grand Slam, tehát ha mind a négyen győz valaki, időszaktól függetlenül.
Kapcsolódó: Üstökösből hulló-, majd állócsillag: rengeteget küzdött démonaival Björn Borg
Ahogyan én megszerettem, harmincegy éves koromban, úgy már a tenisz sem létezik. Akkor még a nagybrit udvariassági szabályok alapján játszották, amúgy tiszta fehérben, fehér labdákkal, faütőkkel, bennük – ha futotta rá – bélhúrral. Döntetlenölés (tie break) nélkül.
Egyetlen fontos szabály kifejezi az egész szellemiséget: ha nincs bíró, a térfeleden te vagy az, és ha nem tudod eldönteni, hogy az ellenfeled labdája eltalálta a pályát vagy kicsúszott, habozás nélkül meg kell adnod. Mert tiszteled őt és a képességeit, tehát föltételezned kell, hogy nyerőt ütött. Ha nem láttad jól,
