Állítólag elkerüli a baj a három bölcs majom követőit, akik nem látnak, nem hallanak, nem beszélnek. Mennyei kívülállás? Ez sokunknak nem megy, látni, hallani, beszélni akarunk, közben szomorkodunk, ironizálunk, kudarcot vallunk, dühöngünk, próbálunk segíteni. Érdemes? Meghallják, akiknek szól?

Először megbotránkozott, később jót nevetett az én szerelmetes fiam, amikor véletlenül meghallotta a karácsonyi utazásomról szóló telefonbeszélgetést, mert a barátnőm épp ebédidőben kérte el tőlem a szállodai regisztrációhoz szükséges adatokat – meséli komolyan a temperamentumos Sára.

Ő tanári hivatásához méltó harmóniában nevelte fel a gyerekét, csakhogy 2023 karácsonyán autóbaleset következtében elvesztette a szeretett férjét, ráadásul a harmincöt éves fia épp akkor nősült. Elhalasztotta ugyan a nászútját, de az év végi ünnepeket csak részben töltötte az édesanyjával, hiszen új otthonában, a felesége szüleinek tágas házában is számítottak rá.

Azóta két év telt el, Sára nehezen, szakember segítségével dolgozta fel a gyászt, de idén már kevesebbet sír, és lelkesen készül, hogy Sopronba utazzon a barátnőjével karácsonykor. Barátságos szálloda, félpanzió, koncert, ünnepi vacsora, kíméletes kerékpártúra, elviselhető árak. Csakhogy az anyóstársa halálosan felháborodott, amikor Sára kedvesen elhárította a meghívását, mert a karácsonyt a családdal kell tölteni! Ez a rend. Erről a gyerekeket is győzködte…

– Ha szenteste velük vacsoráznék, egyfolytában a férjemre gondolnék és sírnék. Anyóstársam a férjével, a fiam a feleségével, én egyedül…

Egy végigdolgozott élet után miért ne gondolhatnék magamra?

Kinek kellene most is megfelelnem? A fiamat boldognak látom, okos és kedves a menyem, unoka még nincs… Szerencsére a gyerekemben nem csalódtam! Tudod, mit súgott, amikor elbúcsúztunk? „Anyukám, lépj le nyugodtan, légy végre szabad, de ne túl látványosan!”

___

Rengetegen bámészkodnak a Labubu figurák előtt a fényes játékboltban, hiszen az óriási szemű, hegyes fülű, ijesztően cuki és groteszk szörnyecskék nálunk is hódítanak. Botrányos összegekért kelnek el világszerte a legújabb figurák, Hongkongból származó alkotójuk sokszoros milliárdos. 

– Én nem vásárolok, csak nézelődöm, mert nem fizetek a gyerekem meghülyítéséért – jelenti ki jó hangosan egy katonás hölgy. 

– A játékőrületek ártanak a gyerekeknek, és kifosztják a buta szülőket, az én unokám hiába nyafog Labubuért – tódítja egy idős férfi. 

– Anyu, te is utálod Labubut? Én szeretem – szólal meg vékonyka gyerekhangon egy nyolcéves forma kislány, mire az édesanyja meglepő komolysággal válaszol. 

Labubu baba Getty Images/ Narong Rammanee

Labubuk (Fotó: Getty Images/Narong Rammanee)

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó