– Könyörgöm, kapcsold ki a tévét, nem hiszem el, hogy nem unod még ezt a filmet!

A gyerek rám néz, nem érti, mit nem értek, egy fokkal lejjebb veszi a hangerőt, latolgatja, mit is mondjon ahhoz, hogy ne kelljen elszakadnia a történettől.

– Anya, ez a komfortsorozatom. Muszáj néznem, mert túl sok a gondom. 

Mivel emlékszem, mennyire problémás dolog kamasz lánynak lenni, hagyom, hadd peregjen tovább a komfort, ami egyébként jelen pillanatban a Szívek szállodája. Kucorog a puha pléd alatt, hálásan pislog, látszólag tényleg nem unja.

A jelenség nem ismeretlen felnőttként sem: egy sorozat vagy film, amely megbízhatóan elővarázsolja azt a jó érzést, melyet először éreztünk a láttán. Év vége felé mintha duplaannyi lenne a dolgunk, kell is a „feel good” mozizás, peregnek a százszor látott poénok, a szerelmespár ezen a héten már kétszer jött össze a képernyőn.

Az ünnepek alatt újra és újra levetített alkotásokra is van kifejezés, ezek a cosy (kuckózós) filmek, melyeket csak decemberben nézünk, sütivel, rágcsával felturbózva az élményt, szerencsés esetben órákra kizárva a külvilágot.

Advent első hétvégéje közeleg, mindenki a maga módján ünnepli, díszítéssel, kirándulva, vagy már az ajándékok vásárlásával.

Nézem a kamaszomat, megadom magam. Talán ez a mi közös komfortunk: ő nézi, én kicsit ellenkezem, aztán mellé ülök. Mert az advent valójában erről szól, a megnyugvásról, lassulásról. És ha ezt épp egy századszorra nézett sorozat hozza el, nos… mi így hangolódunk.

A Szívek szállodájáról az 54. oldalon, adventi témáinkról a 16. és 40. oldalon olvashat.