Napjainkban rendkívül népszerű kifejezés a bakancslista. Van ennek valamiféle bájos romantikája, főleg ha Jack Nicholsonra és Morgan Freemanre gondolunk A bakancslista című filmből, amelyben a két idős férfikarakter – miután gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizálják – úgy dönt, megvalósítja élete álmait.

Maga a kifejezés egyébként a „to kick the bucket” szlengből ered, ami olyasmit jelent, mint feldobni a talpat, vagyis mi mindent szeretnénk még megtenni, megnézni, megélni, mielőtt feldobjuk a talpunkat. Sokan sokféle módon nyúltak az elgondoláshoz.

Olyan vélekedések is léteznek, miszerint a bakancslista nemcsak célkitűzés, hanem identitásképző eszköz is: segít tudatosítani, mi fontos számunkra, és strukturálja a vágyainkat. A boldogságkutatók azonban egyre inkább az ellentétében hisznek.

Ragaszkodás nélkül

Én alapvetően nem hiszek a bakancslistában. Így is csupa lista az élet, és bár a kötelezően elvégzendő teendők inkább negatív, az eddig megvalósítatlan álmok pedig inkább pozitív előjelű felsorolásba kerülnek, valójában ugyanolyan nyomasztóan hatnak rám. Ugyanazt az üzenetet hordozzák: „Gyerünk, siess, ezeket még mindenképp meg kell csinálnod, hisz rövid a nap, a hét, az év… az élet.”

Ezért én már rég elhatároztam, hogy nem állok be a sorba, nekem nem lesz bakancslistám. Akkor még nem tudtam, hogy – bár én nem tudományos, hanem inkább érzelmi alapon – hasonló elvet léptettem az életembe, mint amit Arthur­ C. Brooks, a Harvard Egyetem boldogságkutatója fogalmazott meg, többek között A csúcsra és felfelé című könyvében.

„Túl sokáig tartott, mire rájöttem, hogy fordított bakancslistára van szükségem – meséli a kutató Tim Ferriss podcastjében (Ferriss híres amerikai podcaster és életmódguru, aki elsősorban az optimalizált életmóddal foglalkozik). – Ötvenévesen megtaláltam azt a bakancslistát, amit negyvenéves koromban írtam.

Ugyanis addig minden születésnapomon listáztam a vágyaimat és a céljaimat, és elképzeltem magam, ahogyan majd megvalósítom őket. Végignézve a tíz évvel korábbi listámon arra jutottam, hogy mindent kipipáltam róla, mégsem vagyok boldogabb, sőt! Mivel társadalomtudománnyal foglalkozom, feltettem magamnak a kérdést, hol lehet a baj, mit csinálok rosszul.

Rájöttem, hogy az élettel való elégedettségemet attól teszem függővé, hogy mennyit birtoklok, miből lehetne nekem még több.

Ez egy idegrendszeri és pszichológiai probléma, szépen összecsomagolva. Úgy gondolom, a tartós, stabil elégedettség akkor jön létre, amikor megértjük azt a képletet, hogy az elégedettség nem más, mint meglévő javaink­ elosztva a vágyainkkal. Tartósan és biztonságosan csak úgy növelhetjük az elégedettségünket, ha kevesebbre vágyunk” – mondja.

Elég a kevesebb is

Brooks arra a következtetésre jutott, hogy

szüksége van egy fordított bakancslistára, amely segít tudatosan leválni materiális és világi vágyairó

l – egyszerűen azzal, hogy leírja őket, majd kihúzza a listáról. „Tudom, hogy ezek a vágyak természetes célként merülnek fel bennem – mondja, utalva az emberi természetre. –

De nem akarom, hogy uraljanak. Én akarom őket irányítani.” Azt is elmagyarázza, hogyan próbálja ezeket a vágyakat az ösztönös limbikus rendszerből a tudatos prefrontális kéregbe „áthelyezni” azzal, hogy mindegyiket megvizsgálja, és azt mondja: „Lehet, hogy elérem, lehet, hogy nem.” Szerinte ez maga a szabadság.

bak1

Az az elgondolás, hogy a ragaszkodás okozza a boldogtalanságot, számos spirituális hagyományban megjelenik, legismertebb formája azonban talán a buddhizmusban érhető tetten. Brooks hangsúlyozza, hogy az embereknek szükségük van egészséges kötődésekre – például a szeretteikhez fűződő kapcsolatokra –, hogy elkerüljék a szenvedést.

Sok kötődésünk azonban nem egészséges, mert túlzott ragaszkodást jelent, vagy mulandó dolgokhoz kapcsolódik. „A kötődéseinkben rugalmasságra kell törekednünk, mert azok tárgyai folyamatosan változnak – mondja Brooks a Psychology Today cikkében.

– Ha nem fogadjuk el ezek mulandó természetét, feleslegesen szenvedünk.”

És hogy hogyan kell fordított bakancslistát írni? Ugyanúgy, mint egy hagyományos bakancslistát, viszont erről a listáról még a megvalósulásuk előtt kihúzhatjuk a vágyakat. Ez segíthet megszabadulni a ragaszkodásainktól, ami boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethez vezet a boldogság­kutató szakember szerint.

Kincs, ami van

Nemrég egy barátnőmmel beszélgettünk, aki a negyvenes évei közepén járt, és épp nagy rendet rakott otthon. A keze ügyébe került egy régi füzet, benne a fiatal felnőttként megfogalmazott elérendő célok listájával. Akkor még tele volt nagy ívű tervekkel: tengerparti esküvő, saját vállalkozás, három idegen nyelv.

Nevetnie kellett, miközben olvasta. Mert semmi sem valósult meg abból, amit egykor valóban élete nagy céljainak gondolt, de közben minden rendben volt az életében. Van egy társa, akivel nemrég vidékre költözött, szereti a munkáját, és minden reggel hatalmasat sétál a kutyájával az erdőben. Ez lett a listája.

Létezik a fordított bakancslistának egy másik megközelítése is. Eszerint ideje átértelmeznünk a szó jelentését, és nem azt a felsorolást érteni rajta, amely még be nem teljesült vágyainkról és eredményeinkről szól, hanem azt, amely arról, mi az, amit már elértünk az életben, és amiért hálásak vagyunk. És hogy miért lehet erre szükség?

Röviden: azért, mert emberi természetünkből adódóan hajlamosak vagyunk arra koncentrálni, ami nincs, és nem arra, ami van.

És erről nem is feltétlenül tehetünk, hiszen az agy evolúciós okokból erősebben rögzíti a negatív élményeket, mint a pozitívakat. Ezt nevezik negatív torzításnak, és az az oka, hogy agyunk eredetileg túlélésre volt hangolva: őseink jobban megjegyezték, melyik bogyó volt mérgező, mint azt, melyik volt finom. Ezért ma is hajlamosabbak vagyunk a hiányra és a hibákra fókuszálni.

A fordított bakancslista ennek a beidegződésnek kínál tudatos ellensúlyt: amikor számba vesszük, mi minden történt már meg velünk, amiért hálásak lehetünk, az agy jutalmazó rendszere aktiválódik, és szó szerint átírjuk a figyelem fókuszát. És ez nem önámítás, hanem a figyelem átirányításának gyakorlása, amellyel a pozitív emlékek is erősebb lenyomatot kapnak.

Legyünk hálásak azért, ami van

A pozitív pszichológia egyik alapgondolata Martin Seligman nevéhez fűződik, aki többek között a Magyarországon is megjelent Flourish – Élj boldogan! című könyv szerzője. Az amerikai pszichológus azt mondja, a boldogság nem a problémák hiányával egyenlő,