Mostanában egyre többször hallom fiatal felnőttektől – sőt harmincas-negyvenesektől is –, hogy „van valakijük”, mégsem tudják pontosan meghatározni a kapcsolatukat. Rendszeresen találkoznak, érzelmileg és fizikailag is közel vannak egymáshoz, mégis valami megfoghatatlan homály lengi körül kettősüket. Ez a jelenség az elmúlt években olyannyira elterjedt, hogy angolul még külön nevet is kapott: situationship.

A szó az angol ­„situation” (helyzet) és „relationship” (kapcsolat) összeolvadásából született, és pontosan azt ragadja meg, ami a lényege: egyfajta kapcsolati félúton levést. Ebben egy dolog kiszámítható – a kiszámíthatatlanság. Látszólag minden adott, ami egy klasszikus párkapcsolatban megszokott: randik, intimitás, esetenként mély beszélgetések, olykor közös utazások. Egyetlen lényeges elem azonban hiányzik, a kimondott és felvállalt elköteleződés.

Kapcsolataink saját tükreink

Kata harminchárom éves, elmondása szerint több mint egy éve „jár” egy férfival, akit egy közös baráti társaságban ismert meg. Eleinte minden csodálatosnak tűnt, hetente többször találkoztak, együtt töltötték a hétvégéket, megosztották egymással gyerekkoruk vicces és szomorú emlékeit. Kata úgy érezte, végre megtalálta azt az embert, akivel leélheti az életét. Ahogy azonban teltek a hónapok, egyre feltűnőbbé vált, hogy a férfi kerüli a jövőről szóló beszélgetéseket, ilyenkor hirtelen témát vált, vagy viccel üti el a dolgot.

Kata egyre frusztráltabbá vált. Állandóan ott motoszkált benne a bizonytalanság, hogy vajon komolyan gondolja-e a kapcsolatukat a férfi, vagy csak kellemes időtöltést jelent a számára.

Lassan teljesen elveszítette az önbizalmát, és magát okolta, hogy nem képes a kapcsolatot a következő szintre emelni.

Kata esetében az önismereti folyamat egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy ő maga is hozzájárul ehhez a dinamikához. Bár tudatosan elkötelezett kapcsolatot szeretett volna kialakítani, gyerekkori fájdalmas tapasztalatai a tudattalan szinteken mégis azt üzenték, hogy a függetlenség fontos érték. A terápiás munka során rálátott, hogy az elsődleges bizonytalanság nem a kapcsolatban, hanem önmagában feszül, és azt is megértette, ha a belső ambivalen­ciát sikerül feloldania, a külső bizonytalanság is kezelhetővé válik. 

Az ember alapvetően társas lény, az elköteleződéstől – tudatosan vagy tudattalanul – mégis sokan tartanak (Fotó: Canva)

Hozzuk magunkkal a gyerekkori mintákat

Az ember alapvetően társas lény, az elköteleződéstől – tudatosan vagy tudattalanul – mégis sokan tartanak. Kutatások szerint ebben a kötődési mintázat játszik kulcsszerepet. Az elkerülő kötődési mintázattal rendelkező emberek hajlamosak érzelmileg nagyobb távolságot tartani, hiszen a túlzott közelséget fullasztónak érzik.

Számukra a situationship vonzó megoldás lehet, mert lehetőséget teremt a kapcsolódásra anélkül, hogy a túlzott közelség által sebezhetővé válnának, vagy el kellene viselniük az elköteleződéssel járó elvárásokat.

Fél lábbal bent vannak, fél lábbal pedig a kapcsolaton kívül, így bármikor könnyen megszakíthatják azt.

Ugyanakkor ez a kapcsolati forma a látszólagos előnyei mellett gyakran konzerválja a korai kötődési sérüléseket, és idővel akár kapcsolati kiégéshez is vezethet, könnyen megjelenhet a fásultság és a kiábrándultság érzése is. 

A szorongó kötődésű emberek számára a situationship bizonytalansága, bár fájdalmas, mégis ismerős terep lehet. Ők az elsődleges kötődéseikben is azt élték meg, hogy a számukra fontos személy – szülő vagy gondozó – hol elérhető volt, hol nem. Gyakran épp azért ragadnak benne ebben a bizonytalan helyzetben, mert tudattalanul megismétlik a régi mintát, miközben abban reménykednek, hogy idővel majd „helyükre kerülnek” a dolgok.

Csalóka szenvedély, sérült önbecsülés

A situationship esetében a viselkedéslélektan egy jól ismert törvénye is működésbe lép. Az emberi agy dopaminrendszere fokozottan érzékeny a kiszámíthatatlanul érkező megerősítésekre. Amikor néha jön üzenet, néha nem, időnként kapunk figyelmet, máskor viszont hosszú napokig csak várakozunk, idegrendszerünk állandó izgalmi állapotba kerül, és kialakul a függőség. A végén már nem is a kapcsolat maga lesz vonzó, hanem a bizonytalanul érkező megerősítésekkel járó feszültség, amelyet tévesen szenvedélyként címkéz­hetünk. 

A situationship az önbecsülésünkről is sokat elárul.