Kinga kissé duci kislány volt, távol állt tőle a sport, a mozgás a testnevelésórákra korlátozódott az életében. Anyai nagypapája tanította meg biciklizni Dányban, egy Pest vármegyei kis faluban. Sok év telt el azóta, de a kerékpár szeretetét ez mindenképp megalapozta. A rendszeres sport az egyetemi évek után érkezett az életébe. Kinga turizmus-vendéglátás szakon végzett közgazdász, és a gyakorlati helyén, egy vendéglátóipari egységben másfél évig rengeteget talpalt.

Majd elhelyezkedett első munkahelyén, ülőmunkát kezdett végezni egy szállodában, és ráébredt, kell a munka mellé valami sport, hogy jól érezze magát. 

– Azonnal szerelembe estem, amikor először felültem egy ismerősöm országúti kerékpárjára – idézi fel a kezdeteket. – Mindig szerettem biciklizni, itt viszont elkezdtem sportként tekinteni rá, és komolyabban venni. Amikor belevágtam ebbe az egészbe, a tekerés vált az énidőmmé. Ritkán járok másokkal kerékpározni, kilencven százalékban egyedül megyek.

Ez egyrészt szabadságérzetet, másrészt olyan kikapcsolódást nyújt, amelynek során önmagam lehetek, nincsenek mások.

Ez mind a mai napig így van, és talán a legtöbb bringás hason­lóan­ érez: megtaláljuk magunkat benne, elmélyülünk, és innentől kezdve nagyon nehéz belőle kiszabadítani minket. Kimondhatom, hogy én az országúti kerékpárnak köszönhetően ismertem meg jobban magamat. Persze van ennek a sportnak közösségépítő ereje is, de ez nálam inkább csak a versenyekre koncentrálódik.

Jönni, látni, győzni

Kinga 2018-ban, huszonhárom évesen kezdett versenyezni. Ami kikapcsolódásnak indult, hamar arra ösztökélte, hogy szintet lépjen benne. 

Kapcsolódó: Különféle borzalmakkal riogatták a viktoriánus kori nőket, hogy ne biciklizzenek

– Mégiscsak Oroszlán a csillagjegyem – meséli nevetve –, szeretek versenyezni, úgyhogy elkezdtem nézegetni, milyen események vannak, persze amatőr szinten. Az első megmérettetésem egy olyan verseny volt, amelyet a Velencei-tónál rendeztek meg, és a kategó­riámban meg is nyertem. Ez inspiráló volt, azt mutatta, érdemes vele próbálkoznom. A versenyzés nagyon berántja az embert, de fontos, hogy ilyenkor a legtöbben önmagunkkal vetélkedünk. Mindenki a saját határait feszegeti, lehetőleg észszerűen.

Nagypapája nem csak hajtani, bukni is megtanította

Most páran biztos felszisszennek, vajon mi az észszerű abban, hogy az ember huszonnégy órán keresztül teker majdnem ötszáz kilométert a Hungaroringen… De minden sportág képviselőinek megvan a maguk logikája. 

Kinga egyik kedvenc mondása, hogy „minden beépül”. Azt mondja, ebben a sportban az ember mélyen megismeri önmagát, és olyan dolgok derülnek ki, amelyekből az élet minden területén lehet építkezni. 

Egy nap két keréken

Élete legnagyobb teljesítményének a már említett huszonnégy órás versenyt tartja a Hungaroringen. Eddig háromszor indult el a megmérettetésen párosban a barátnőjével, aki egyébként tizenöt évvel idősebb nála, és anyuka. Idén azonban úgy döntött, megpróbálja egyéniben.

Barátnőjével mind a három alkalommal a dobogó legfelső fokán állhattak a párosok versenyében, idén viszont Kinga egyéniben is nyert. Azt mondja, egy ilyen eredményhez drasztikus módszerekkel kell felkészülni. Direkt keresi azokat a körülményeket, amelyek enyhítik a monotonitást. 

– Éjszaka az a taktikám, hogy körönként három csillagképet megkeresek az égen – mondja. – Folyton számolok valamit, néha egészen abszurd dolgokat, például a piros székeket a lelátón.

A kisállatokra is készülni kell, éjjel nyúl, sün, de akár róka is megjelenhet a pályán a semmiből.

A verseny előtti hónapokban rendszeresen felkeltem éjjel egykor, a teljesen sötét szobában edzettem a görgőkre erősített kerékpáron, és véletlenszerűen felvillanó színes fényekre húzogattam be az első, illetve a hátsó féket. Annál monotonabb dolgot nem tudok elképzelni, mint az éjszaka közepén egy sötét szobában tekerni, viszont ezzel a módszerrel kiválóan­ lehet fejleszteni a reakcióidőt.

Egy ultratávú kerékpárversenyre való edzés során ugyanis nem csak a tekerésre kell felkészülni. Sőt, az edzésnek csak a harminc százaléka biciklizés, a többi más tényezőkre készíti fel az indulót. A Hungaroringen a huszonnégy órás versenyt mindig nyár közepén rendezik meg, ilyenkor napközben elképesztő hőség tud lenni, amit csak fokoz az ötven-hatvan fokos aszfalthőmérséklet. 

– Mintha egy rezsón ülnénk – mondja Kinga, és azt is hozzáteszi, a negyedik emeleten lakik, és úgy (is) készül a versenykörülményekre, hogy nem használ légkondicionálót, sőt, a nyári melegben is több réteg ruhát visel otthon, és így is edz. – Az a bizonyos hetven százalék a körülményekről szól. Hogy le tudjuk-e győzni a monotóniát, fel ­tu­­dunk-e­ készülni a brutális hőségre, hogy hogyan regenerálódunk.