Felejthetetlen Madeira – Varázslatos sziget a világ peremén

Az Atlanti-óceánban, a semmi közepén van egy paradicsomi sziget. Madeira egyedülálló természeti kincseivel örökre emlékezetes élményt kínál a látogatónak, aki megérkezéskor még Cristiano Ronaldóval is szelfizhet.

„Az az egyik hely, ahova nagyon szeretnék eljutni, de nem fogok soha” – mondta egy közeli ismerősöm, aki a drótkötélpályás közlekedés megszállottja, amikor meghallotta, hogy Madeirára készülünk. „És miért, túl drága?” – érdeklődtem. „Nem erről van szó – válaszolta –, hanem mert az ottani a világ egyik legveszélyesebb repülőtere.”

Az interneten a következőket találtam a sziget fővárosa, Funchal repülőteréről: „A Madeira szigetén fekvő repülőtér nagyon szűk helyen épült, az egyik oldalon magas hegyek, a másikon az óceán határolja. Rövid és meredek megközelítést igényel, valamint az állandó erős szél miatt a pilóták csak külön kiképzés után szállhatnak le itt. A világ egyik legnehezebb és legfélelmetesebb repülőtereként tartják számon.” Lehet, hogy mégis inkább Horvátországba kellett volna menni? 

Az örök tavasz birodalma

A földet érés a funchali Cristiano Ronaldo Nemzetközi Repülőtéren sokkal zökkenőmentesebb volt, mintsem gondoltam volna. Az eredetileg Szent Katalin nevét viselő repteret 2017-ben keresztelték át a sziget leghíresebb szülöttének tiszteletére. A főbejárat mellett áll a futball-legenda bronz mellszobra, immáron a második, mivel Emanuel Santos első alkotását rendkívül sok kritika érte Ronaldo arckifejezése miatt.

A művész második szobra már sokkal méltóságteljesebb lett, ám még így is a szemlélő fantáziájának aktív közreműködésére van szükség, hogy meglássa benne a futballsztárt. A mellszobornál természetesen kötelező a szelfi.

A két nagyobb és több kisebb szigetből álló Madeira-szigetek az Atlanti-óceánban, Afrika partjai­tól mintegy hatszáz kilométerre nyugatra helyezkedik el, és autonóm területként mind a mai napig Portugália része. Madeirát „az örök tavasz szigetének” is szokták nevezni (ahogyan néha tévesen a Kanári-szigeteket is), mivel éghajlata egész évben enyhe és kiegyensúlyozott. Hivatalosan négy évszak van, de ezek közt a különbség szinte észrevehetetlen. Az éghajlat szubtrópusi-óceáni, ezért a tél sosem igazán hideg, a nyár pedig ritkán forró. 

Madeirán mindig burjánzik a természet

A fő sziget tulajdonképpen egy merő hegy, ennek megfelelően Madeirán szinte minden út keskeny és meredek. A hegyoldalban található szállásunkról legelső nap a bérelt autót hátrahagyva gyalog „ugrottunk” le a tengerpartra naplementét nézni. Soha többé nem tettünk ilyet. A sziget legmagasabb pontja az 1862 méteres Pico Ruivo, amit mi nem másztunk meg, nagyon sokan viszont igen.

A levadák különleges látványt nyújtanak

Madeira ugyanis nem pezsgő kulturális életéről híres, hanem a természetszeretők és a lelkes túrázók paradicsoma. De tényleg. Ezen a mindössze nagyjából nyolcszáz négyzetkilométeren szinte megszámlálhatatlan lehetőség kínálkozik hegyvidéki túrázásra. Az úgynevezett levadák Madei­ra különleges látványosságai, és a sziget kultúrtörténetének fontos részei. Ezek keskeny, nyitott vízvezető csatornák, amelyek több száz kilométeren keresztül hálózzák be a sziget lakott és lakatlan hegyoldalait.

A levadákat eredetileg a 15-16. századtól kezdve építették a mezőgazdaság – különösen a cukornádtermesztés és később a szőlőművelés – fellendítése érdekében. Kézi erővel, rendkívül nehéz körülmények között jöttek létre, a munkások sokszor meredek sziklafalakba vájták a csatornákat, vagy alagutakat fúrtak a hegyekbe.

A vízvezetékek mentén futó karbantartó ösvények ma népszerű túraútvonalak.

Mi a huszonöt vízesés nevű levadát jártuk végig, amely Madeira egyik legnépszerűbb túraútvonala, buja erdőkön és különleges növényzeten vezet keresztül egy varázslatos hegyi tóhoz.

Magyar király a hegyen

Madeira nagyon komoly magyar vonatkozással is bír: itt van ugyanis eltemetve az utolsó magyar király, Boldog IV. Károly. Mint ismeretes, Károly 1921-ben kétszer is megpróbált visszatérni a magyar trónra – sikertelenül. A második „királypuccs” során őt és feleségét elfogták, internálták, majd amilyen messzire csak lehetett, Madeira szigetére száműzték, ahol rendkívül nagy szegénység várta őket, és Károly egy évvel később spanyolnáthában meghalt.

A katolikus egyház 2004-ben a boldogok sorába emelte Habsburg–Lotaringiai Károlyt, akinek földi maradványai a Funchal közelében található Nossa Senhora do Monte nevű zarándoktemplom egyik mellékoltárának sírkápolnájában nyugszanak. A kápolna fantasztikus látványt nyújt:

tele van kötözve magyar nemzeti színű szalagokkal, piros-fehér-piros osztrák szalagot talán hármat, ha láttam. 

Károly király sírjához nemcsak gyalog vagy autóval, hanem kabinos felvonóval is fel lehet jutni, Madeira ugyanis tele van drótkötélpályákkal (lásd legelső mondat), amelyekkel a gépjármű-közlekedést megelőzően hozták-vitték a dolgokat. Az út elég költséges, de nagyon szép, és az ember egy kabin biztonságából élheti át, hogy a part menti száraz évszakból megérkezik az esős évszakba.

A látogatók is rajonganak a tobogánozásért

A hegy tetején – már a kápolnában tett látogatás után – ért a meglepetés, hogy az esős idő miatt nem lehet tobogánozni. Ez a különleges közlekedési forma még a 19. században alakult ki, amikor a montei lakosok fonott, nádkosárszerű szánkókba ülve csúsztak le a meredek utcákon Funchal külterületéig. Mára ez a hangulatos szánkóút Madeira­ egyik legismertebb turistaprogramja lett, amelyet évente több ezer látogató próbál ki.

A tobogánozás páratlan élmény

A tobogánokat két, fehér ruhába és szalmakalapba öltözött férfi, az úgynevezett carreiros irányítja, akik futva kísérik a járművet, közben fékeznek és kormányoznak, hogy biztonságosan vezessék le az utasokat a mintegy két kilométer hosszú, aszfaltozott pályán. Ezen tehát nem sikerült részt vennünk, de ennek köszönhetjük madeirai tartózkodásunk két maradandó élményét.

Az egyik, hogy lefelé gyalogolva áthaladtunk a Monte Palace botanikus kerten, ami varázslatos élmény volt. A másik pedig, hogy újra rázendített az eső, ám ahelyett, hogy Ubert hívtunk volna, felpattantunk egy menetrend szerinti buszjáratra, ami csodák csodájára éppen akkor állt meg az orrunk előtt. Sosem hittem volna, hogy ezeken a keskeny, meredek utakon ilyen sebességgel közlekedhet személyautó,­ nemhogy busz!

Csak abban reménykedhettünk, hogy a sofőr tudja, mit csinál, és a gumik rendben vannak.

De mi lesz, ha jön szembe valaki? És hát természetesen jött. Egy másik busz!

Amikor egymás közelébe értek, a két sofőr behajtotta a tükröket, és centiméterről centiméterre araszoltak el egymás mellett. Elképesztő művelet volt, közvetlen közelről figyelhettem meg az ellenjárat utasainak arcát – mert inkább azt néztem, és nem a jobbkézre tátongó szakadékot. Máig nem tudom, hogyan fértünk el. 

Poncha és bolo do caco

Aki szereti a halat, Madeirán rengeteg nagyszerű éttermet találhat, persze az is, aki nem. Portugál barátaink­ azt tanácsolták, hogy a sziget déli részén fekvő Madalena do Mar halászfalucska Casa de Pedra éttermébe menjünk, mert nagyszerű a konyhája, és csak a helyiek járnak oda, a turisták még nem fedezték fel maguknak.

A kapott információ csak félig volt igaz, mert a vendéglő konyhája valóban fenomenális, a turisták azonban már nagyon is felfedezték. No de sebaj, mert sikerült a teraszon asztalhoz jutnunk, ahonnan pazar kilátás nyílt az óceánra. Én tenger gyümölcsei vegyestálat ettem, nagyon-nagyon finom volt, de hogy konkrétan mit tartalmazott, azt nem tudnám felsorolni. Előételnek bolo do cacót kaptunk, ez egy fokhagymás vajjal megkent, speciális lapos kenyér, amelyet forró kőlapokon sütnek ki.

Állítólag csak Madeirán lehet kapni, barátaink kérték is, hogy vigyünk nekik visszafelé jövet. Inni pedig ponchát ittunk, egy hagyományos helyi italt cukornádpárlatból, mézből és citromból, ami húszszázalékos alkoholtartalmával a likőrök világába tartozik. (Ilyet is hoztunk haza.)

Ahol az óceán az égig ér

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó