„Cipőt fel, és megyünk!” – mondja a diákjainak Kovács Tamás, ha éppen olyan tananyaghoz érnek a biológia- vagy természettudomány-könyvben, amelyről élőben tanulhatnak a Kosdhoz közeli erdőkön-mezőkön. Üres kézzel sosem érkezik az óráira: visz be Tasmániában talált kengurulábat, Új-Zélandról fókafogat, préselt növényeket, madártollakat, hódkoponyát.
Ahogy élő vízisiklót, zöld varangyot vagy tarajos gőtét. Azt hiszem, mindannyian ilyen biológiatanárra vágytunk volna, aki ekkora lelkesedéssel mesél, és mutatja be a természetet. Szerencséjére az ötleteit a vezetőség, a kollégák és a szülők is támogatják.
Bár Tamás jelenleg tanít, eredetileg méhészmesterként végzett, és főállású méhészként tevékenykedett. Ritkán hallani, hogy egy fiatal azt mondja, mindig is pedagógus szeretett volna lenni. Neki viszont olyan jó tanárokat sodort útjába az élet, hogy mind a mai napig őket tartja példaképének.
A Testnevelési Egyetemen találkozunk, mert a munkája mellett még ide is jár, hogy – sokadik diplomájaként – a biológia, a kémia és a természettudomány mellett testnevelést is oktathasson. Miután tudom, hogy kerékpárral járta be a világot, nem lep meg, amikor a továbbtanulását azzal indokolja, szeret mozogni, és a természettudományok szépségei mellett a testmozgás örömét ugyancsak megmutatná a gyerekeknek.
Az indulás előtti éjszaka: ennyi cucc kellett a kalandhoz
A kirándulás, a mozgás szeretetét otthonról hozza: a családjával Európa-szerte rengeteget túráztak, sátraztak, horgásztak, gombásztak.
Az állatokban jobban bízik
Tamás három éve indult a világjáró túrára: a Dunakanyarból Új-Zélandig jutott, méghozzá hű társával, egy Csepel kerékpárral. Nekem az is új, hogy a bicikli szétszedve feladható a repülőre.
– Jó ötletnek tűnt kerékpárral nekiindulni, mert arra elég sok cuccot fel lehet pakolni – magyarázza a döntést. – Ráadásul ha biciklizel, közelebb vagy a természethez és az emberekhez is, mint ha autóban ülsz, vagy repülővel szelsz át nagyobb távolságokat. Alapvetően nem értek a bicikliszereléshez.
Tekerni tudok, kitartó vagyok, és kész.
Viszont egy verőcei kerékpárszerelő, Szkolnikovics Tamás remek szakember. Ő ajánlotta és állította össze ezt az acélvázas járgányt, amely terepen és városban is jól fut. Ha az út során elakadtam egy javítással, bármikor hívhattam őt vagy a bátyámat, és online segítettek.
A közúti jelzőtábla Új-Zélandon arra figyelmeztet, hogy tizenkilenc kilométeren belül kivi madárra számíthatunk
Ha azt gondolnák, hogy világjárónk Budapestről repülővel tette meg az út első szakaszát, tévednének, ugyanis Verőcéről biciklivel kezdte meg a túrát 2022 októberében. Ha azt hinnék, hogy indulás előtt pontos útitervet állított össze, újra tévednének – saját bevallása szerint mindössze abban volt biztos, hogy Szegedig csak-csak sikerül eljutnia. Ehhez képest Szerbián, Észak-Macedónián, Görög- és Törökországon, Cipruson át bejárta Indiát, Thaiföldet, Malajziát, Szingapúrt.
Kapscolódó: Peremartoni Krisztina azért vágott neki a világnak, hogy megtalálja a válaszokat
Borneó szigetének maláj része után következett Indonézia szigetvilága: Jáva, Bali, Lombok, Nusa, Komodo, Flores, Timor. Kelet-Timorból repült át Darwinba, Ausztráliába. Ott fél évig tekert az északi partról a keleti partra, le délre és Tasmániába. Melbourne-ből repülővel át Új-Zélandra, végül Sanghaj érintésével érkezett Budapestre. A repülőjegyeket az utolsó pillanatban vette meg, szállásra pedig nem volt gondja: sátrazott.
Az Ijen vulkán kráterén túrázva Indonéziában
– Szinte csak vadkempingeztem – emlékszik vissza –, és olyan védett helyeket kerestem, ahol elbújhattam a váratlan látogatók elől. Jobban szeretek a természetben egyedül aludni, és az emberek éneklése vagy beszélgetése helyett a kenguruk dobogását, a posszum ordítását, az erszényes sün motozását vagy a majmok lépteit hallgatni. Bár csak segítőkész emberekkel találkoztam, és nem kellett soha félnem, az állatokban mégis jobban bízom. Mert tudom, mire számíthatok tőlük.
Elképesztően sok természetfilmet néztem életemben, ezért nagyjából tudom, mivel lehet „felbosszantani” egy állatot, és mire képes.
Időnként kicsit piszkáltam is őket, hogy lássam, élőben hogyan reagálnak, de csak az észszerűség határain belül. Találkoztam majmokkal, pókokkal, denevérekkel, vadlovakkal, emukkal, krokodilokkal. Egyszer kissé óvatlan voltam. Malajziában az esőerdőből kijőve megláttam egy királykobrát, és nyolcvan centire közelítettem meg, videóztam. Később hallottam, hogy négy-öt méter távolságot kell tőlük tartani. Igaz, abban biztos voltam, hogy nem pazarolja rám a mérgét…
A Krokodilvadász nyomában
A biciklis vándor talán akkor hatódott meg a legjobban, amikor letette a lábát a vörös földre, Ausztráliában, Darwinban.
