Először is gratulálok a babához! Mikor érkezik?
Tenki Dalma: Jövő tavaszra vagyok kiírva. Most kezd annyira látszódni a pocakom, amit már az átalakított jelmezeim sem tudnak titkolni, úgyhogy a színpadi munkáimban hamarosan jön egy kis szünet.
A filmvászonra viszont éppen most robbantál be. Néhány napja debütált az Egykutya című film a mozikban, amelyet az Oscar-díjas Deák Kristóf rendezett. Ebben igazi ősanyát alakítasz, egy olyan nőt, akinek a gyerekei jelentik az egész világot, és ezen túl egyszerűen nem lát. Milyen a viszonyod a szerephez most, hogy a való életben éppen édesanyává válsz?
Dalma: A filmbeli Vica az az anya, aki valószínűleg minden nőben benne szunnyad valahol – csak ők kordában tartják. Ebben a figurában egy szinte már neurotikus szélsőséget igyekeztem megmutatni, és azt éreztem, hogy ez akkor működik igazán, ha eltolom a falig.
Rengeteg anyából gyúrtam össze a karaktert, barátokból, ismerősökből, létező anyatípusokból, akiket látok a hétköznapokban vagy akár az utcán. Ehhez jött a humor része, ami pedig a sajátom. Nem tudom, mennyire leszek „vicás” anyaként, de igyekszem majd jól csinálni.
Dezső, te mire számítasz?
Georgita Máté Dezső: Mi alapvetően is jó csapat vagyunk Dalmával, rengeteget kommunikálunk magunkról, de most kifejezetten el is határoztuk, hogy mindenről beszélni fogunk, ami bennünk van. Úgy érzem, új szintre lépett a kapcsolatunk. Abban pedig biztos vagyok, hogy Dalma nagyon jó anyuka lesz.
És azon gondolkodtál már, hogy te milyen apuka leszel? Nem tudom, jól ítélem-e meg, de te amolyan „örök gyereknek” tűnsz, van benned valami soha szűnni nem akaró játékosság.
Dezső: Ez egy baromi érdekes kérdés. Pont tegnap kezdtem egy terápiát, hogy felkészüljek az apaszerepre. Nem azért, mintha bármi baj lenne velem – ez egyébként egy jellemző tévhit, hogy aki terápiára jár, annak biztos problémája van.
Valóban bennem van egy gyermekség, amit sosem akarok elveszíteni. A felnőtt élet lövészárkaiban az egyik legfontosabb képesség a túléléshez, hogy pozitív szemüveggel tudjunk ránézni a dolgokra. Ezt a szemléletet szeretném átadni a gyerekemnek is.
Hogy tervezitek a munkát a baba mellett?
Dalma: Október végéig játszom az előadásaimat, utána boldogan adom át a szerepeimet a kolléganőimnek, és majd boldogan veszem vissza, ha úgy alakul, de ha nem, azzal sincsen semmi baj. Soha nem volt nehéz elengednem a színészi minőségem, hiszen van egy másik szakmám is, évek óta gyógypedagógusként dolgozom a színház mellett, a logopédia a szakterületem.
Ez egy generációs dolog, hogy a színészet már nem kizárólagos? Kapásból eszembe jut Döbrösi Laura, aki arcjógaoktató is, Nagy Katica asztrológus, Jordán Adél jógaoktató.
Dezső: Szerintem ez alapvetően összefügg a koronavírus-járvánnyal. A mi generációnkat friss diplomásként, pályakezdőként érték a lezárások. Ezt úgy éltem meg, hogy én mint fogaskerék ebből a nagy gépezetből kivehető vagyok, és az láthatóan működik tovább nélkülem is.
Ez sokunkban okozott egzisztenciális válságot, ezért kezdtünk el más dolgokkal foglalkozni, hogy ha esetleg még egyszer megtörténik ez, akkor legyen B terv.
Dalma: Én pont kivétel vagyok, mert kezdettől mindkét szakmát szerettem volna csinálni, párhuzamosan. Sosem akartam mindenáron csak színész lenni.
„Multitasking” ember vagyok, akinek kell az, hogy egyszerre több területen is jelen legyen.
Dezső: Én a Covid alatt netpincérkedtem, illetve próbálkoztam egy biztosításokkal foglalkozó állással is, de azt csak két hétig bírtam. Nem tudok valamit csak a pénzért csinálni, ha egyébként semmi kapcsolódásom sincs az adott munkához. Úgyhogy inkább az alkotó folyamatokon belül szélesítem a palettámat, a színészet és a rendezés mellett a győri Vaskakas Bábszínházban zeneszerzőként dolgozom, a Mentor Műhely nevű projektben pedig gimnazistákat és egyetemistákat tanítok.
Sokat rendezel, de színészként ismert meg a szélesebb közönség A Király című sorozatból, amelyben Jimmy fiát, Zámbó Krisztiánt alakítottad. Mi a legfontosabb, amit magaddal vittél ebből a munkából?
Dezső: Hogy nagyon jó dolog forgatni. Én a független színházi világból jövök, ahol imádjuk a munkánkat, de sokszor nehéz körülmények között dolgozunk. A forgatáson megtapasztaltam, milyen az, hogy nekem semmi más dolgom nincsen, mint a kamera előtt az adott pillanatban jónak lenni. Minden körénk volt rakva, gondoskodtak rólunk és odafigyeltek ránk, ilyen munkakörnyezetben gyorsan fel tudtam oldódni.
Ezt az élményt viszem magammal, és azt, hogy minden csoda öt percig tart. Félelmetes volt megtapasztalni, hogy amikor ment a sorozat a streamingcsatornán, és utána egy évvel később a tévében, akkor milyen felfokozott figyelem övezett bennünket – de ez két hét alatt lecsengett. Valójában semmi ráhatásunk nincsen arra, hogy mit fogunk kapni a közönségtől. Magáért a munkáért érdemes csinálni, és azokért az alkotói energiákért, amelyek egy ilyen projektben felszabadulnak.
Mennyire volt stresszes, hogy egy élő, ismert személyt kellett alakítanod?
Dezső: Krisztián nagyon jó fej volt. Kifejezetten kértem az RTL-től, hogy ha van rá lehetőség, szeretnék találkozni, beszélgetni vele, hogy megismerhessem, le tudjam venni a gesztusait. Ő ebben a nulladik perctől nagyon támogató volt, és aztán az egész forgatás alatt rendszeresen sms-eztünk egymással, érdeklődő volt, és együttműködő.
Dalma, mesélj egy kicsit az Egykutya című film alapjául szolgáló színházi előadásról, amelyet a PopUp Produkció nevű független társulattal játszottatok évekig, izgalmas, kis terekben. Én például az ACG reklámügynökség recepcióján láttam az előadást, akik aztán később magántőkéből készítették el a darab filmváltozatát.
Dalma: Bakonyi Alexa hozta létre a PopUp Produkciót, és felkért bennünket erre az előadásra. Az ő lakásán próbáltunk, rendező nélkül, csak egymásra hagyatkoztunk, és Varga Lóránt remek szövegére. Négy év kőszínházi lét után számomra hihetetlenül felszabadító volt rendező nélkül dolgozni, úgy éreztem, megállíthatatlan vagyok.
Megkockáztatom, hogy ez volt az első olyan színházipróba-élményem,
