„Örülj neki, hogy lány vagy, nem kötelező katonának lenned!” – mondta másodikban egy fiú osztálytársam focizás (!) közben, egészen addig nem érdekelt, hogy minek születtem, és hogy ez előny-e, vagy sem, de ez a mondat először vetett fel egzisztenciális kérdéseket bennem.

Azóta minél több gyertya van a születésnapi tortámon, annál több pozitív dolgot tudok felsorolni, ami miatt szeretek – egyre bölcsebb, tapasztaltabb – nő lenni, de régebben voltak kétségeim. A társadalom mintha pluszsúlyt helyezne ránk azzal, hogy nemhez, időhöz vagy korhoz köti az elvárásokat.

Kislányként viselkedjünk jól, fogadjunk szót! Harmincévesen felmerül a kérdés: hol a férj és a gyerek?

Negyvenévesen már illene magunk mögött tudni egy-két előléptetést, és ne is vegyünk tudomást arról, hogy nem érezzük állandóan komfortosan magunkat a bőrünkben. Ilyen feltételek mellett nem csoda, ha elfelejtünk örülni annak, amit elértünk, és amit megtettünk magunkért. A kerek évfordulóktól mindig félünk egy kicsit, mintha az csak egy évtized lezárása lenne, és nem egy új, szép időszak nyitánya.

Különböző korú nőket kérdeztem kerek évfordulóik­ról. Vajon mennyire tudnak pozitívan gondolni az új időszakra, hogyan zárták le, ami elmúlt, és milyen fontos tapasztalatokkal, értékes gondolatokkal vágtak bele a következő etapba?

Vállalni önmagamat

Semjén Nóra digitális tartalomkészítő, a 198 ezer ­Facebook-követővel rendelkező Anyakivan oldal laza anyukája és kitalálója évtizedekig bábszínészként dolgozott. A most negyvenhat éves Nóra gyerekei születése után, egy kényszerű pályaváltás folytán talált igazán magára.

– Negyvenévesen mertem önmagamat választani. Nagyon sokáig próbáltam megfelelni a szüleim elvárásainak. Rengeteget kellett beszélgetnünk ahhoz, hogy kiderüljön, ezeket az elvárásokat valójában a szüleim saját hiedelmei és szorongásai váltották ki. Majd egy sorsfordító véletlen kellett ahhoz, hogy merjek változtatni. Ha nem küldenek el a bábszínházból, lehet, hogy sosem lépek erre az útra, amit ma már bár kikényszerített, de nagyon szerencsés lehetőségnek látok. Ez éppen negyvenéves korom körül történt, és adott egy lökést, hogy elinduljak egy olyan pályán, amihez már korábban is éreztem, hogy van affinitásom, de nem mertem váltani. A kezdeti félelmeik ellenére mára a szüleim is büszkék arra, hogy el mertem indulni ezen az úton. Ebben a korban az önazonosság és az önismeret talán a legértékesebb jellemvonásunk – ekkorra már tisztában vagyunk vele, milyen szeretetre van szükségünk, mely kapcsolatok értékesek számunkra – meséli Nóra. – Nem sírom vissza a fiatalabb énemet. A kort azért kell ünnepelni, mert nagyon törékeny az élet, és szép minden mélységével és magasságával. Szeretnék példát mutatni a gyerekeimnek, hogy merjenek tenni az álmaikért, hogy elhiggyék, bármire képesek lehetnek szorgalommal, kitartással, és soha ne engedjék eltántorítani magukat.

Ünnep megérkezni a B oldalra

Gelsei Bernadett párkapcsolati tanácsadó, a szerelmi háromszögek a szakterülete, de korábban is segítő munkakörben dolgozott, drogfüggők támasza volt. Bernadett ötvenkét éves, egyedül neveli kamasz lányát, és a hosszú, rögös út után nagyon várta az ötvenedik születésnapját.

– Harmincnyolc évesen szültem, és a negyvenes éveim­re úgy emlékszem, hogy állandó útkereséssel teltek. Olyan kérdésekkel kínoztam magam, hogy milyen nő vagyok én, aki gyereket szült, de dolgozni akar, és másfél évesen bölcsődébe adja a kislányát? Milyen társ vagyok, ha nem sikerült a párkapcsolatom? Negyven- és ötvenéves korom között folyamatosan elégedetlen voltam, szorongtam, elfáradtam érzelmileg, csak a hivatásom volt biztos pont, sosem kérdőjeleztem meg, hogy abban jó vagyok. Megfogalmaztam magamban, hogy az első ötven évem az önszabotázsról szólt, és arról, hogy a magánéletemben helyre kellett tenni a dolgokat, mert korábban rosszul választottam partnereket és barátokat. Az önismereti úton a munkám segített elindulni – hiszen hogyan segíthetnék másokon, ha én magam sem vagyok jól –, és hirtelen lehetőséget láttam az ötvenedik születésnapomban. Elhatároztam, hogy a B oldalon végre jól leszek, nem kínzom magam tovább például fogyókúrákkal, elmentem terápiára és egy intuitív táplálkozás tanfolyamra – meséli Bernadett.

Kíváncsi lettem az eszközeire és a pontos felismerésekre, amelyek igazi változást generáltak nála. – Megtanultam határokat húzni, látom a korlátaimat, és nem hozok kompromisszumos döntéseket. Az az új feladatom az ötvenes éveimre, hogy harmóniába hozom a testemet és a lelkemet. Nem tekinthetek továbbra is úgy a testemre, mint egy funkcionális vázra, ami ellenem van. Most hálás vagyok a szervezetem jelzéseiért, és figyelek rájuk, törődöm magammal. Életemben először érzem azt, hogy megérkeztem.

Fizikai és lelki felszabadulás

Péterfy-Novák Éva író és szintén író férje, Péterfy Gergely 2020-ban költöztek Olaszországba, ahol az alkotás mellett élvezik az umbriai élet nyugalmát. Fontosnak éreztem, hogy olyan hatvan feletti nőt is megkérdezzek a témában, aki mert nagyot álmodni, és (meg)lépni ennyi idősen.