Ez, kérem, nem gyerekjáték! – Babaházak, amelyekbe azonnal beköltöznénk

Manapság babaházra jellemzően óvodás, kisiskolás lányok vágynak, hogy aztán néhány alkalom után ráunjanak. Az előző századokban szinte kivétel nélkül felnőttek mulatsága volt, és sokkal inkább számított művészeti alkotásnak, mint játéknak.

Európában a 16. században jelentek meg az első babaházak; gazdag úriasszonyok vitrinszerű szekrényekben idealizált enteriőröket mutattak be, aprólékosan megmunkált bútorokkal és kiegészítőkkel. Ezek szigorúan felnőtteknek készültek, a gyerekeket a közelükbe sem engedték, nehogy kárt tegyenek az értékes makettben.

A 18. században már kisebb, realisztikus külsejű házak is elterjedtek, de a kézműves darabok mind a mai napig lázba hozzák a rajongókat, akik a világ különböző múzeumaiban szívesen gyönyörködnek ezekben a csodákban.

A holland polgári lét megtestesülése

Petronella Oortman híres babaháza, amely 1686 és 1710 között készült, ma az amszterdami Rijksmuseum­ egyik legértékesebb kiállítási tárgya. Szerkezete teknőspáncélból készült, nemes anyagokkal burkolták és díszítették, belseje a 17. századi csatornaházak hű mása, pontosan tükrözi a korszak gazdagságát és ízlését.

A könyvtárban nyolcvanhárom valódi, bőrkötéses könyv sorakozik, a konyhá-ban működik a vízcsap, a falakon Cornelis Dusart miniatűr festményei függnek. A berendezési és használati tárgyakat fafaragók, kosárfonók, ötvösök és üvegfúvók készítették, mindent a megfelelő alapanyagokból, méretarányosan kicsinyítve.

Petronella Oortman babaházában csak egy baba van

A helyiségek mesélnek a mindennapokról, külön konyha szolgált főzésre és mosásra, de volt egy reprezentációs konyha is, ahová a vendégek is bemehettek. A ház része a gyermekágyas szoba, ahol a szülés utáni hetekben a kismama tartózkodott, és fogadta a látogatókat.

Az egyetlen fennmaradt baba egy viaszból készült, pólyába és selyem keresztelőruhába bújtatott csecsemő. A babaház értéke már a maga korában is rendkívüli volt: húsz-harmincezer holland forintra becsülték, ami egy valódi amszterdami csatornaház árával vetekedett. Annyira különlegesnek számított, hogy festmény is készült róla, amely megörökíti a sárga függönyöket, amelyek a házat védték, és zárt állapotban bútordarabnak álcázták.

Egy igazi chippendale?

A György korabeli babaházak az 1700-as években és az 1800-as évek elején váltak különösen népszerűvé: szimmetrikus homlokzat, középen ajtó, oszlopok vagy díszes félköríves ablakok a bejárat felett. A belső terek elegáns, mégis visszafogott megoldásokat mutattak: faburkolatok, kandallók és finom mintázatú tapéták idézték a kor ízlését.

Kapcsolódó: Kutatás bizonyítja, hogy a babákkal játszó gyerekek sikeresebb felnőttek lehetnek

A korszak legjelentősebb remekműve a The Nostell Priory Dolls’ House, amely a 18. század közepén készült Sir Rowland Winn és felesége, Susanna Henshaw számára. A készítő személye máig vitatott, sokáig Thomas Chippendale-nek, a híres bútorkészítőnek tulajdonították, ám mivel ő csak az 1760-as évektől dolgozott Nostellben, valószínűbb, hogy James Paine építész tervezte. A házban három szinten kilenc szoba van.

A The Nostell Priory Dolls’ House majdnem háromszáz éves

Legalul kapott helyet a fogadóterem, az ebédlő és a konyha, mellőlük vezet fel a mahagónilépcső az első emeletre. Itt található a három legpompásabb helyiség: a szalon, a fő hálószoba és az öltöző, mind gazdag faburkolattal, díszes párkányokkal, korabeli ajtókkal. A legfelső szinten van a két háló és a gyermekágyas szoba.

A berendezési tárgyak között akad egy negyvenöt darabos miniatűr ezüsttárgyat tartalmazó gyűjtemény, köztük egy teljes teaszerviz, edények és kandallófelszerelés, amelyeket ­David Clayton londoni ötvös készített. A részletek figyelemre méltóan valósághűek: a kandalló rácsai mozgathatók, a kilincsek forgathatók, a fiókok nyithatók, a falióra jár, és a konyhában a nyársat súlyhajtású szerkezet forgatja.

Külön említést érdemel a textilek és a babák kidolgozottsága. A függönyöket apró gyűrűkre fűzték fel, és fémrudakon futottak, a babák teljes öltözetet kaptak, a fehérneműtől kezdve a felsőruházatig.

Az ott egy akt

A Stettheimer babaház 1916 és 1935 között épült és szépült Carrie Walter Stettheimer aprólékos munkájának eredményeként. A tizenkét szobás, fényűző ház a New York-i aranykor pompáját idézi, a szalonban például valódi kristálycsillár világít; ami azonban igazán egyedivé teszi, az a falakon látható miniatűr, avantgárd műalkotások sora, ezek mind a Stettheimer lányok izgalmas életére utalnak.

A Stettheimer babaház a New York-i Városi Múzeumban látható

Carrie nővéreivel, a festőművész Florine-nal és az író Ettie-vel élt együtt Manhattanben. A vagyonos zsidó családból származó testvérek sosem mentek férjhez, inkább a saját művészi és tudományos pályájuknak szentelték életüket. Ők hárman híres szalont vezettek, amely népszerű volt a neves amerikai és európai alkotók körében is.

A babaház díszítéséhez a baráti körből is sokan hozzájárultak, a gyűjtemény legismertebb darabja Marcel Duchamp híres Lépcsőn lemenő akt című művének tenyérnyi változata. Carrie halála után, 1944-ben húga, Ettie a New York-i Városi Múzeumnak ajándékozta a babaházat, amely ma is az állandó kiállítás része.

Királyi fenségnek királyi játék

A windsori kastély egyik legnépszerűbb látványossága a több mint százéves babaház, amelyet Mária brit királyné tiszteletére alkottak. A grandiózus építmény elkészítése három évet vett igénybe, és ezerötszáz mesterember dolgozott rajta, többek között Fabergé és Cartier. A ház a lehető legapróbb részletekig egy igazi királyi rezidencia kicsinyített mása.

Mária királyné babaházának belső terei a windsori kastélyt másolják

Az emeletek között liftek közlekednek, a csapokból folyik a meleg és hideg víz, a csillárokat és lámpákat kapcsoló vezérli.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Ízelítő a cikk tartalmából
Hihetetlen részletek vannak a híres babaházakban.
Mitől lesz egy babaház feminista?
A világ legdrágább babaházába is bekukkantottunk.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .
Ajánlott videó