Európában a 16. században jelentek meg az első babaházak; gazdag úriasszonyok vitrinszerű szekrényekben idealizált enteriőröket mutattak be, aprólékosan megmunkált bútorokkal és kiegészítőkkel. Ezek szigorúan felnőtteknek készültek, a gyerekeket a közelükbe sem engedték, nehogy kárt tegyenek az értékes makettben.

A 18. században már kisebb, realisztikus külsejű házak is elterjedtek, de a kézműves darabok mind a mai napig lázba hozzák a rajongókat, akik a világ különböző múzeumaiban szívesen gyönyörködnek ezekben a csodákban.

A holland polgári lét megtestesülése

Petronella Oortman híres babaháza, amely 1686 és 1710 között készült, ma az amszterdami Rijksmuseum­ egyik legértékesebb kiállítási tárgya. Szerkezete teknőspáncélból készült, nemes anyagokkal burkolták és díszítették, belseje a 17. századi csatornaházak hű mása, pontosan tükrözi a korszak gazdagságát és ízlését.

A könyvtárban nyolcvanhárom valódi, bőrkötéses könyv sorakozik, a konyhá-ban működik a vízcsap, a falakon Cornelis Dusart miniatűr festményei függnek. A berendezési és használati tárgyakat fafaragók, kosárfonók, ötvösök és üvegfúvók készítették, mindent a megfelelő alapanyagokból, méretarányosan kicsinyítve.

Petronella Oortman babaházában csak egy baba van

A helyiségek mesélnek a mindennapokról, külön konyha szolgált főzésre és mosásra, de volt egy reprezentációs konyha is, ahová a vendégek is bemehettek. A ház része a gyermekágyas szoba, ahol a szülés utáni hetekben a kismama tartózkodott, és fogadta a látogatókat.

Az egyetlen fennmaradt baba egy viaszból készült, pólyába és selyem keresztelőruhába bújtatott csecsemő. A babaház értéke már a maga korában is rendkívüli volt: húsz-harmincezer holland forintra becsülték, ami egy valódi amszterdami csatornaház árával vetekedett. Annyira különlegesnek számított, hogy festmény is készült róla, amely megörökíti a sárga függönyöket, amelyek a házat védték, és zárt állapotban bútordarabnak álcázták.

Egy igazi chippendale?

A György korabeli babaházak az 1700-as években és az 1800-as évek elején váltak különösen népszerűvé: szimmetrikus homlokzat, középen ajtó, oszlopok vagy díszes félköríves ablakok a bejárat felett. A belső terek elegáns, mégis visszafogott megoldásokat mutattak: faburkolatok, kandallók és finom mintázatú tapéták idézték a kor ízlését.

Kapcsolódó: Kutatás bizonyítja, hogy a babákkal játszó gyerekek sikeresebb felnőttek lehetnek

A korszak legjelentősebb remekműve a The Nostell Priory Dolls’ House, amely a 18. század közepén készült Sir Rowland Winn és felesége, Susanna Henshaw számára. A készítő személye máig vitatott, sokáig Thomas Chippendale-nek, a híres bútorkészítőnek tulajdonították, ám mivel ő csak az 1760-as évektől dolgozott Nostellben, valószínűbb, hogy James Paine építész tervezte. A házban három szinten kilenc szoba van.

A The Nostell Priory Dolls’ House majdnem háromszáz éves

Legalul kapott helyet a fogadóterem, az ebédlő és a konyha, mellőlük vezet fel a mahagónilépcső az első emeletre. Itt található a három legpompásabb helyiség: a szalon, a fő hálószoba és az öltöző, mind gazdag faburkolattal, díszes párkányokkal, korabeli ajtókkal. A legfelső szinten van a két háló és a gyermekágyas szoba.

A berendezési tárgyak között akad egy negyvenöt darabos miniatűr ezüsttárgyat tartalmazó gyűjtemény, köztük egy teljes teaszerviz, edények és kandallófelszerelés, amelyeket ­David Clayton londoni ötvös készített. A részletek figyelemre méltóan valósághűek: a kandalló rácsai mozgathatók, a kilincsek forgathatók, a fiókok nyithatók, a falióra jár, és a konyhában a nyársat súlyhajtású szerkezet forgatja.

Külön említést érdemel a textilek és a babák kidolgozottsága. A függönyöket apró gyűrűkre fűzték fel, és fémrudakon futottak, a babák teljes öltözetet kaptak, a fehérneműtől kezdve a felsőruházatig.

Az ott egy akt

A Stettheimer babaház 1916 és 1935 között épült és szépült Carrie Walter Stettheimer aprólékos munkájának eredményeként. A tizenkét szobás, fényűző ház a New York-i aranykor pompáját idézi, a szalonban például valódi kristálycsillár világít; ami azonban igazán egyedivé teszi, az a falakon látható miniatűr, avantgárd műalkotások sora, ezek mind a Stettheimer lányok izgalmas életére utalnak.

A Stettheimer babaház a New York-i Városi Múzeumban látható

Carrie nővéreivel, a festőművész Florine-nal és az író Ettie-vel élt együtt Manhattanben. A vagyonos zsidó családból származó testvérek sosem mentek férjhez, inkább a saját művészi és tudományos pályájuknak szentelték életüket. Ők hárman híres szalont vezettek, amely népszerű volt a neves amerikai és európai alkotók körében is.

A babaház díszítéséhez a baráti körből is sokan hozzájárultak, a gyűjtemény legismertebb darabja Marcel Duchamp híres Lépcsőn lemenő akt című művének tenyérnyi változata. Carrie halála után, 1944-ben húga, Ettie a New York-i Városi Múzeumnak ajándékozta a babaházat, amely ma is az állandó kiállítás része.

Királyi fenségnek királyi játék

A windsori kastély egyik legnépszerűbb látványossága a több mint százéves babaház, amelyet Mária brit királyné tiszteletére alkottak. A grandiózus építmény elkészítése három évet vett igénybe, és ezerötszáz mesterember dolgozott rajta, többek között Fabergé és Cartier. A ház a lehető legapróbb részletekig egy igazi királyi rezidencia kicsinyített mása.

Mária királyné babaházának belső terei a windsori kastélyt másolják

Az emeletek között liftek közlekednek, a csapokból folyik a meleg és hideg víz, a csillárokat és lámpákat kapcsoló vezérli.