Sok apró történet kavarog a fejemben. Nagyon különböző helyzetek, amelyek azonban számomra ugyanarról szóltak. Szeretném elmesélni, mit tanultam a sokszínűségről és az elfogadásról az Egyesült Államokban, mert rengeteg mindent megértettem, még akkor is, ha tudom, hogy a diszkrimináció még mindig túl sok ember számára fájdalmas valóság.

Büszkeség és nyitottság

Családi kalandok – itt bálnalesen Mauin

Kezdjük az amerikai identitással. Bámulatosnak tartom, hogyan simul szépen egymás mellé a nagyon erős nemzeti büszkeség és az elfogulatlan nyitottság. Hogy ki számít amerikai­nak ebben a nagyobbrészt bevándorlókból lett fiatal társadalomban, azt nem az én tisztem megítélni.

(Nincs hely arra, hogy bővebben beszéljek az indiánokról – itt csak annyit jegyeznék meg, hogy a mai amerikai angolban ezt a szót már kerülik. Helyette a Native American kifejezés terjedt el az Egyesült Államok őslakos népeire, de az Indigenous szó is gyakran előfordul.)

Azt viszont látom, hogy a tengerentúlon könnyen amerikaivá lesz az ember. Többször hallottam, hogy „ó, a nagymamám magyar volt”, és nem azt, hogy „negyedrészt magyar vagyok”. Gyakran tapasztaltam, hogy a bevándorló szülők kint született gyerekei már amerikainak vallják magukat, sőt, azok közül is sokan, akik még nem kint látták meg a napvilágot, de ott nőttek fel.

A lányom iskolájában – és mint megtudtam, gyakorlatilag minden amerikai iskolában – reggelente közösen felesküsznek az amerikai zászlóra egy ünnepélyes szöveg elmondásával. Harmadikban az egyik olvasmányuk az alkotmány születéséről szól, egy másik a nemzeti jelképekről – színesen, szórakoztatóan, elgondolkodtató kérdésekkel.

Volt szerencsém részt venni egy állampolgárrá avatási szertartáson, ahol ilyen feliratokat láthattunk a kivetítőkön: „Mától valami különlegesnek vagyok a része”, „Mától tagja vagyok az új amerikai családomnak”, „Mától segíthetem az amerikai közösségemet”.

Kapcsolódó: Amit az amerikaiak kedvességéből „eltanulhatunk”

Beszédes volt számomra annak a taxisofőrnek a véleménye, aki menőnek találta az akcentusomat. Azt mondta, cseppet se bánkódjak miat­ta, hiszen ez csak arról szól, hogy ki érkezett hamarabb. Számomra ez mintha azt is üzente volna: előbb-utóbb mindenki Amerikába tart.

Színes bőrű sellőbabák

Mexikói Barbie?

És ezzel együtt… én mindig azt éreztem, hogy szívesen látnak, hogy befogadnak, hogy szeretnének többet tudni rólam. (Természetesen valószínűleg mást is megtapasztalhat az, aki nem csak egy évre érkezik.) Érdeklődést éreztem, de a bőröm alá beférkőzni kívánó vizslatást nem, kíváncsiságot igen, de indiszkréciót nem. Az volt a benyomásom, hogy az amerikaiak úgy általában véve jóban vannak magukkal, és ehhez nincs szükségük arra, hogy másokat gyűlöljenek, és arra sincs igényük, hogy az indokoltnál többet foglalkozzanak mások dolgaival, amelyek nem tartoznak rájuk.

Egyszerűen csak tiszta szívvel fordulnak mások felé.

Igaz, ami az elfogadást illeti, ­európai fehér nőként még mindig kiváltságos helyzetben vagyok. Két dolog döbbentett rá erre.

Az egyik az az eset volt, amikor dél-koreai osztálytársammal vásárolni mentünk, majd a boltból kilépve megjegyezte: ő volt az egyetlen ázsiai ember az üzletben. Csodálkoztam, fogalmam sem volt róla, nem fordítottam figyelmet erre. Rá kellett jönnöm: bár nekem is van egy szűrőm, amelyen keresztül érzékelem, nem ért-e megkülönböztetés (és ez az, hogy nő vagyok), van, akinek több szűrője is van…

Kapcsolódó: A magyar szó őrzője New Yorkban — Zsédely Tímea története

A másik pedig egy fogalom és a hozzá tartozó kör­diagram, amellyel egy workshopon találkoztam: a társadalmi előnyök és hátrányok kereke. Számos tényező mentén dőlhet el, hogy mennyire fogadnak el bennünket, és ezekből sokkal több van, mint amennyire gondolni szoktam, vegyük például a mentális státuszt vagy a lakhatási körülményeket. És bár nem vagyok gazdag, fehér, heteroszexuális amerikai férfi (aki, úgy képzelem, a csúcson áll), azért nem olyan kedvezőtlen a helyzetem, mint ahogyan azt olykor hiszem.

Ez empátiára tanít azok iránt, akiknek több támogatásra van szükségük.

Ami a bőrszíneket és az emberek származását illeti, Amerikában tényleg mindenféle kombináció előfordul, és szerintem üdítő, ahogyan ez ráébreszt arra, hogy egy vagyok a sokféleségben, rész az egészben. Némileg tágította a horizontomat, amikor az általam fehérnek tartott brazil osztálytársam elmesélte, hogy ő egyébként fekete, legalábbis a származását és az identitását tekintve.

Nem gondoltam volna, hogy valaha az lesz a dilemmám, milyen bőrszínű Barbie-t vegyek, de ez a pillanat is eljött. A lányom a mexikói csapattársához volt hivatalos, akinek ajándékot kerestem. Már nyúltam a fehér, szőke szépség után, amikor gondolkodóba estem, nem kellene-e inkább olyan babát vennem, amellyel a kislány jobban tud azonosulni. Végül találtam megfelelő bőrszínű Barbie-t, ami egy átlagos amerikai áruházban nem nagy kunszt.

Ösztöndíjas csoportomban rengeteget tanultunk egymás sokféleségéből

Hogyan szólíthatlak?