Lillafüred alulnézetből

A felszín feletti lillafüredi attrakciókat valószínűleg nem kell bemutatni. A Palotaszálló és függőkertje, a vízesés, a Hámori-tó, a Pisztrángtelep és a kisvasút mindenképp megér egy látogatást, akár minden évben, viszont a Bükk keleti szélén elhelyezkedő település a föld alatt is tartogat különlegességeket. A Palotaszálló alatt bújik meg az Anna-barlang, amely nemcsak Magyarországon, de a világon is ritkaságnak számít.

Különlegessége, hogy nem a megszokott karsztosodás, hanem a Szinva-forrás vizéből kivált mésztufa alakította ki: a barlang járatai egyidősek magával a kőzettel, amely százötven-kétszázezer éve kezdett formálódni, és ma is folyamatosan alakul. Egy kíméletes, félórás séta elég arra, hogy megcsodáljuk a különleges cseppkőképződményeket és a megkövesedett növényi maradványokat. Mivel a hőmérséklet egész évben tíz fok körül van, minden évszakban kellemes program. De szintén alig ötszáz méterre a Palotaszállótól található a fokozottan védett Szent István-barlang, amelynek egy kalandos mentőakcióval kezdődött a története.

A föld alatt mesebeli világok fogadnak

A legenda szerint egy szerencsétlenül járt kutya esett bele a felső nyíláson keresztül az üregbe, és a vonyítása vezette el ide a helyieket. A későbbi „Kutya-lyukból” indult Kadić Ottokár felfedezőútja 1913-ban, amelynek köszönhetően ma mi is gyönyörködhetünk a barlang kincseiben.

Százhetven métert járhatunk be a vezetett túrák során, amely oda-vissza háromszáznegyven méternyi csendes, hűvös kalandot jelent. A Fekete-terem igazán különleges: gyógyászati céllal használják, a tiszta, hűvös levegő segíti a felső légúti problémákkal küzdőket. A hidegebb évszakokban nyolc denevérfaj választja a barlangot téli szállásául. A második világháború idején a barlang óvóhelyként is szolgált, és ma is találni letört cseppköveket, amelyek az akkori idők nyomait őrzik.

Kapcsolódó: Romantikus hétvége Lillafüreden

Michelines dőzsölés és rejtelmes tanösvény

Tatára minden évben visszajárunk. Egyvalamit nem próbáltunk ki eddig: a Platán étterem gourmet-részét, amelynek séfje, Pesti István és csapata két Michelin-csillagot szerzett a helynek. Michelin-csillagos étteremben vacsorálni nem olcsó mulatság, de ha nyerünk a lottón, vagy a nyakunkba szakad egy közepes örökség, érdemes befizetni rá. (Mi sokkal prózaibb módon jutottunk be: összespóroltuk az árát.) És hogy érdemes volt-e? Mindenképp. A fanyalgók az apró adagok láttán ki szokták írni a közösségi oldalakra: „Nálunk az ilyet elmosogatnák.” Csakhogy az apró fogásokból – a meglepetésfalatokkal együtt – jön vagy tizenhét, úgyhogy a végére még akár fárasztó is tud lenni egy ilyen lakoma.

Ezek a fogások a legnemesebb alapanyagokból készülnek, és egytől egyig fenségesek – miközben az egész este egy jól megkomponált előadás, igazi, többórás show. Jellemzően úgy kezdődik, hogy egy különös alkalmatossággal szarvasgombás füstkarikát pöffentenek az ember arcába. És még az erőleves (consommé) is vörösréz és üveg belga kávéfőzőben készül, ahol a vákuum ide-oda mozgatja a csodálatos matériát. Ha nem akarjuk egy kisebb közép-afrikai ország éves költségvetését otthagyni az étteremben, érdemes kipróbálni a Platán bisztró részét. Titkos favoritom a táfelspicc: a marhahúsos fogás önmagában lefed egy teljes étkezést, és nem kell fennakadnunk, mint Latinovits Zoltán a Szindbád című filmben, mert kapunk hozzá „különféle mustárokat” is.

Alig észrevehetően simul a tájba a tükör- falú wellnesskabin

Ha Tatán akarunk megpihenni, és hétköznap szállunk meg, érdemes az Udvarházban, mert ha szerencsénk van, akkor a várárok teljes wellnessrészlege a miénk lehet: tükörfalú, ravasz dizájnú, pazar kabinokban szaunázhatunk, és a várból zubogó karsztforrás vízsugarában hűthetjük le magunkat a paradicsomi környezetben.

Ha pedig igazán különleges természeti helyre vágyunk, érdemes ellátogatni a Fényes Tanösvényre.

Itt nem dél-amerikai gerillákkal találkozhatunk, hanem a szépen kiépített pallórendszer egy bő vizű, kristálytiszta források által táplált mocsár felett vezet bennünket, amelynek minden évszakban varázslatos és rejtelmes a hangulata: mintha angyalok táncolnának a víz felett.

A véletlenek finom összjátéka

Egy vasárnap koncertre ment a lányunk Bécsbe, és felajánlottuk neki, hogy hozzuk-visszük a barátnőjével együtt. Napközben a Praterben tervezték elütni az időt, és ettől a jó előre megjósolt ítéletidő sem tudta eltántorítani őket, de nekünk az egész napos túra helyett valami mást kellett kitalálnunk. Miután kitettük a lányokat, Ausztria egyik legrégebbi városkája, Krems an der Donau felé vettük az irányt.

Még a csepergő esőben is hangulatos volt a macskaköves utcákon sétálni, meginni egy finom kávét, megkóstolni az ikonikus helyi sárgabaracklikőrt. (Annyira fellelkesedtem, hogy itthon kikutattam a receptet, és most két óriási uborkásüvegben érik a házi likőr a pincében.) Az óváros középkori házai a világörökség részét képezik, de megnéztük a vicces Simandlbrunnen szökőkutat, a négy egykori városkapu közül fennmaradt Steiner tort és a városka tetején található Miasszonyunk piarista templomot is. Ahogy az innen nyíló kilátást csodáltuk, észrevettük, hogy a szemben lévő dombon van valami nagyon impozáns.

A göttweigi apátságként azonosítottuk a térképen, és úgy döntöttünk, meg is nézzük közelebbről, de előbb megebédelünk. A Schreiberhaus vendéglő jó választásnak bizonyult; rajtunk kívül kizárólag osztrák családok voltak, az étlapon pedig csupa régiós finomság.

A közel ezeréves apátság a kulturális világörökség része

A göttweigi apátság már csak elhelyezkedésénél fogva is tekintélyt parancsoló, egy 422 méter magas domb tetejéről tekint le a környékre. A kolostort 1083-ban alapították ágostonrendi kanonokok számára, tíz évvel később a bencéseké lett, majd az évszázadok során hol felvirágzott, hol a török, járvány vagy tűzvész pusztította el, de az 1700-as évektől stabilan tartja magát.

Az épületegyüttes leglátványosabb részei a gazdagon díszített barokk apátsági templom, a kolostor csodálatos szépségű Császár-lépcsője a felette található monumentális freskóval, valamint a gazdagon bútorozott dísztermek, ahol ismét megállapíthattam, hogy van valami zsigeri vonzódásom a falikárpitokhoz. (Amikor mi jártunk ott, a könyvtár zárva volt, pedig szívesen megnéztem volna.) A ráérő turisták akár meg is szállhatnak itt, de aki siet, az se hagyja ki az apátság kitűnő éttermét, ahol – ha már apátságban voltunk – én kardinálist kértem, az ajándékboltban pedig vettünk egy misebort, amit karácsonykor tervezünk kibontani. 

Lenn a délibábos Hortobágyon

„Az ember először is nagyot lélegzik. Teleszívja a tüdejét szabadsággal, békességgel, tömör nyugalommal” – így csinál Móricz kedvet a Budapesttől autóval kétórányira található pusztához. Én pedig úgy, hogy elmesélem, a legnagyobb és legrégebbi nemzeti parkunk, amely a világörökség része, mennyi izgalmas programot kínál a madárlestől a kenutúráig, a csillagsétától a naplemente-szafariig, a vadlovak hétvégéjétől a pusztai fogatozásig.

Ráadásul a rónaságot – amely sokak szerint a magyar lélek szimbóluma – szekéren, lóháton, kerékpárral vagy csónakkal is bejárhatjuk. Mindenképpen érdemes előre eltervezni, mit és hogyan szeretnénk látni, már csak azért is, mert bizonyos nevezetességeket csak előzetes bejelentkezés után, esetleg csak csoportosan lehet megnézni. Jó kiindulási alap a nemzeti park rendkívül informatív honlapja, de a csárdával szemközti modern Látogatóközpontban is nagyszerű túrákat ajánlanak.

A Kilenclyukú híd Magyarország leghosszabb közúti kőhídja

Debreceni lévén az én szememnek kellemes a végtelen horizont, így mindig szívesen térek vissza a Hortobágyra. Leginkább a fel-felröppenő madarak látványa ejt rabul: a Magyarországon megfigyelt háromszáznyolcvan madárfajból háromszázhuszonöt előfordul itt.

Különösen kedves élményem az őszi daruvonulás: tökéletes alkonyati program meglesni több tízezer fenséges madarat, ahogyan éjszakázóhelyeikre húznak. A nemzeti park szeptember végétől november elejéig szervez vezetett túrákat a darvak nyomában, érdemes előre tájékozódni az aktuális időpontokról.

Kapcsolódó: Őszi kirándulás gyógyfürdőzéssel? Irány a Kis-Balaton környéke!

Fotó: Hello Miskolc, Getty Images, Mti / Vajda János, Bus István