Már az első évadban kiderült, hogy nem egyszerűen szép ruhába öltözött gazdag népek szerelmi életével kíván szórakoztatni, hanem törekszik arra is, hogy pontosan idézze meg a korszak dilemmáit és társadalmi feszültségeit. A világ minden szegletében tűkön ülve várták a rajongók az újabb epizódokat, és most, a harmadik mozifilmmel a nagy ívű történet a végéhez ér.
A sorozat ötlete a Carnival Films vezetőinek agyában fogant meg, egy látványos Edward-kori történetet szerettek volna, tele ármánnyal, szerelemmel, izgalommal. Az első évad első része 2010 őszén került képernyőre az Egyesült Királyságban, ám Amerikában csak januárban, mert úgy gondolták, kevés embert fog érdekelni egy fiktív angol arisztokrata család.
Ehhez képest a Downton Abbey minden várakozást felülmúlt; 2011-ben a legtöbb Emmy-jelölést kapott sorozattá vált,
és bár a készítők három évadban gondolkodtak, a tizenkétmilliós nézettségre való tekintettel végül hozzátettek még hármat. A televíziós sikert követően a széles vásznat is meghódították, a 2019-ben bemutatott Downton Abbey című mozifilmben egy királyi látogatást meséltek el, majd 2022-ben jött a Downton Abbey: Egy új korszak, amelyben a család egy része Dél-Franciaországba látogatott, a kastélyban pedig filmet forgattak.
A történet lezáró fejezetét szeptember 11-től láthatjuk a mozikban, A nagy finálé az 1930-as évekbe kalauzol. Lady Mary egy társasági botrány közepén találja magát, a család anyagi gondokkal szembesül, és nemcsak Crawley-éknak kell elfogadniuk a változást, de a személyzetnek is fel kell készülnie egy másfajta életre.
A társadalmi egyenlőtlenségek inspirálnak
Julian Fellowes neve mára összeforrt a Downton Abbey-vel, de az odáig vezető út egyáltalán nem volt egyenes. Kifejezetten sikeres színpadi színész volt az Egyesült Királyságban, majd Amerikában számos filmben és sorozatban is szerepelt, de az igazi áttörést az írás hozta el, amibe teljesen véletlenül cseppent.
A forgatásra Julian Fellowes is rendszeresen ellátogatott
Az egyik tévés produkció pénzszűkébe került, nem tudták megfizetni a forgatókönyvírót, és jelezték a stábnak, hogy valakinek be kell ugrania. Fellowes úgy döntött, megpróbálkozik a feladattal, és a dolog olyan jól sikerült, hogy elkezdte komolyabban venni az írást. Nem sokkal később a Gosford Park forgatókönyvével rögtön Oscar-díjat nyert. Ennek a történetnek a fókuszában is a lent és fent különbsége, vagyis a kastélylakók és a személyzet élete állt, remekül érzékeltette az egymásra utalt társadalmi rétegek dinamikáját.
Az érzékenységéhez hozzájárult a saját családja is. Édesanyja kiemelkedő szépség volt, de az édesapja családja sokat kritizálta, a rokonok úgy vélték, hogy az egyszerű lány megfogta és kihasználja a férfit.
Fellowes gyermekkorában gyakran látta, hogy a többiek megvetése megríkatja az anyját.
Fellowes és a három bátyja részesültek a családi kegyekből, de az anyjukat teázni sem hívták meg, és nem titkolták lenézésüket. „Amikor gyerek voltam, nem értettem, mi zajlik, de fokozatosan felismertem, milyen játszmát űznek” – mondta egyszer. Ez a tapasztalat érzékennyé tette a társadalmi egyenlőtlenségek iránt, és soha ki nem fogyó muníciót adott a jelenetekhez.
A Downton Abbey munkálatai során Fellowes ragaszkodott ahhoz, hogy minden epizódot maga írjon. Nem használ írói csapatot, mert szereti a saját kezében tartani a szálakat és a saját kedve szerint alakítani a történetet, úgy véli, ez is hozzájárul a karakterek következetes fejlődéséhez. A felesége, Emma azonban aktívan segíti a munkáját, részt vesz a kutatásban és a szerkesztésben is.
A valóságot látjuk?
A Downton Abbey rendkívüli alapossággal idézte meg a 20. század elejét, az alkotók szerették volna, ha a nézők úgy érzik, minden a lehető leghitelesebb. A legfőbb segítségük Alastair Bruce történelmi tanácsadó volt, aki a királyi udvar szertartásainak szakértőjeként a legkisebb apróságokkal is tisztában volt. Ő tanította meg a színészeknek, hogyan kell helyesen köszönni, milyen tartással illik belépni egy szalonba, és milyen tempóban szokás végigmenni a folyosón vagy sétálni a kertben.
Kíméletlenül kijavította a hibákat, jelezte, ha valaki rosszul fogta meg a szalvétát vagy a teáscsészét, azonnal közbelépett, ha akár az arisztokratákat, akár a személyzetet játszó színészek közül bárki nem megfelelően hajolt meg, és addig gyakoroltatta a mozdulatot, amíg tökéletes lett.
Nagyon figyeltek rá, hogy a szereplők ne érintsék meg egymást, különösen ne ölelkezzenek,
mivel erre valóban ritkán került sor az 1900-as évek elején, a szereplők ennek megfelelően csak kivételes esetekben – tragikus vagy romantikus jelenetekben – érintkezhettek.
A dekoráció egy részét aukciókról gyűjtötték be
A Downton Abbey-ként megjelenő Highclere-kastély díszes termei kiválóan megfeleltek a családi jelenetekhez, a földszinti életet azonban teljes egészében stúdióban kellett felépíteni. Ehhez csaknem negyven angol kastély konyháját, személyzeti helyiségeit tanulmányozták, hogy tökéletes másolatot alkossanak.
A díszletekben használt tárgyak háromnegyede valóban korabeli darab volt: a rézlábasok, vaskályhák, teáskannák mind hozzájárultak ahhoz, hogy a képernyőn látható világ élethű legyen, de persze így sem volt mindenki elégedett. Akadtak történészek, akik a sorozat hibájául rótták fel, hogy a színészek kiejtése túlságosan közel áll a mai élőbeszédhez.
A készítők elmondták, hogy ez tudatos döntés eredménye volt, azt akarták, hogy a nézők azonosulni tudjanak a szereplőkkel, és a nagyon eltérő beszédstílus eltávolította volna őket.
