Kedves Dorka, férjemmel két lányunk van, és azért írok, mert anyósomékkal olyan pontra jutottunk, hogy úgy érezzük, nincs visszaút. Néhány példa az elmúlt évekből: amikor egyik lányunk napokig kórházban volt, anyósom a kórház udvarán fejtette ki nekem, hogy nem szeretnek, csakis a férjem miatt viselnek el.

Lányomnak azt mondta – és megeskette, hogy ne mondja el nekünk –, hogy az apjuk zártosztályra való, és annyi fájdalmat okoztunk már neki, hogy meg fogjuk keserülni. Olyan is történt, hogy megfenyegette a férjemet, hogy kicsinálja a munkahelyén, jogi úton tönkretesz minket, és a kezét is ráemelte, hogy megüsse. Férjem kérte, hogy ne a gyerekek előtt kiabáljon, erre ő: „Nem érdekel”…

Sajnos mostanra már az egyetlen megoldást abban látjuk, hogy éles határt húzzunk, megszakítsuk a kapcsolatot. Eddig a gyerekek felé mindig szépítettünk, sosem mondtunk csúnyát rájuk, viszont nem szeretnénk, hogy a lányaink sérüljenek. De félek is, nem tudom, mi telik ki tőle, a kaput sem merem nyitva tartani, és azt sem tudom, hogy a fenyegetésként bedobott bírósági útnak bármi realitása lehet-e. Ha úgy érezzük, hogy itt mindennek vége, azt, ugye, jól érezzük?

A visszatérő olvasók számára már biztosan kiderült, hogy nem szoktam ítélkezni, sem konkrét tanácsokat adni, sokkal inkább szeretem keresni az elsőre láthatatlan, mélyebb vetületeket. A klienseimnek is gyakran mondom, hogy ha egy vitás kérdésben a másik fél ülne velem szemben, biztosan át tudnám érezni az ő nehézségét is.

Ne áltassuk a gyereket, hogy minden szép, mert kiderül számukra, ha nem következetes a viselkedésünk (Fotó: Getty Images)

Hiszem azt is, hogy felnőttként van felelősségünk abban, hogy milyen kapcsolataink vannak, bármilyen is a másik fél. Viszont ha föltárjuk és megértjük is, hogy a kialakult helyzetben minek és hogyan vagyunk létrehozói mi is, van olyan viselkedés, ami egyértelműen káros.

A levél sok-sok konkrét példát tartalmaz még, összességében egy közeli családtag által elkövetett visszatérő érzelmi bántalmazást, manipulációt és megfélemlítést tükröz. Ezek érzelmileg károsíthatják a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt, tehát a levélíró aggodalmai jogosak.

Bár szeretnénk hinni, és jó a szándék, hogy lehet szépíteni az ilyen helyzeteket a gyerekek előtt, de ezzel többnyire csak magunkat áltatjuk, hiszen nekik még sokkal több, érzelmi szintet érzékelő csápjuk van. A hitelességünk adja számukra a biztonságot, így ha a verbálisan kimondott szavaink eltérnek attól, amit ők rajtunk érzékelnek, bennünk vesztik bizalmukat. Érdemes az ő szintjükön, egyszerűen fogalmazni, például hogy feszültek vagyunk vagy félünk, és hozzátenni, hogy próbálunk tenni azért, hogy ez változzon.