– A vezetés nagyon speciális élethelyzet. Olyan szituáció, ahol gyakorlatilag mindenkivel együtt kell működnünk – olyanokkal is, akikkel az élet más területein soha nem kerülnénk kapcsolatba. Az utakon mindenki jelen van, ez egy olyan nagy közös tér, ahol a másik szándékait, reakcióit nagyon kevés információ alapján kell értelmeznünk – mondja Jung Csilla klinikai szakpszichológus, logoterapeuta.
A vezetési helyzet nehézségét az is fokozza, hogy szinte teljesen hiányoznak a megszokott kommunikációs csatornák. A személyközi kapcsolatokban a nonverbális jelek – arckifejezés, testtartás, hangsúly, gesztusok – az információ hetven-nyolcvan százalékát adják. Ezek viszont a forgalomban jórészt eltűnnek. Legfeljebb villanásnyira érzékelhetünk egy-egy gesztust, és azokban sem lehetünk százszázalékosan biztosak.
– A forgalomban az autó az emberek „kiterjesztett énjévé” válik, és csak ennek a mozgásából következtethetünk a szándékaikra. Nincs mimika, nincs hangsúly, nincs visszacsatolás. Ezáltal sokkal kevesebb támpont alapján kell nagyon pontos döntéseket hozni, ráadásul azonnal, és sokszor stresszes környezetben. Ez idegrendszerileg is megterhelő. Az embernek a saját és mások biztonsága érdekében rendkívül gyorsan és pontosan kell értelmeznie szándékokat, viselkedéseket, miközben éppen ezekhez kapja a legkevesebb segítséget – teszi hozzá a szakpszichológus.
Könnyebb dühösnek lenni
Ugyanígy gondolja Aaron Balick pszichoterapeuta, a téma brit szakértője: „Az autó zárt környezet, nincs meg a személyközi kapcsolatok szokásos komplexitása, ezért könnyebb dühösnek lenni valakire, mert valójában nem személynek, hanem tárgynak vagy ellenségnek látjuk őt.” És valóban, ritka az a sofőr, aki ne kommentálná nyíltan, vagy csak úgy magában, a többi vezető ügyetlenségét és arroganciáját.
Azzal, hogy a volán mögé ül, az ember döntéshelyzetbe hozza magát, de nemcsak az útvonal és a sebesség megválasztásának kérdésében, hanem a többi sofőr jellemét illetően is. Tehát még mielőtt bármilyen konfliktus kialakulna, már komoly előítéletekkel rendelkezünk a többi közlekedő morális karakterét illetően – mint arról már beszéltünk –, nem feltétlenül megalapozottan.
Az utakon nagy a tét – magunk és mások testi épsége és biztonsága –, ezért nem meglepő, ha viszonylag csekély és egyáltalán nem szándékos hibákra is haraggal reagálunk. Normális ember például soha nem kezdene el kiabálni egy idős hölggyel, aki előtte tipeg egy áruházban, ám egész biztosan ingerültebben reagál, ha ugyanez a hölgy nyolcvannal cammog előtte az autópályán a középső sávban.
Frusztráció, idegesség, dühkitörés: sok sofőr érez iylesmit vezetés közben (Fotó: Getty Images)
Stressz és sérthetetlenségérzés
Természetesen a kormánykerék nem hozza ki törvényszerűen mindenkiből a vadállatot. Kutatások szerint azok hajlamosabbak az utakon a dühkitörésre, akik egyébként is impulzívabbak és agresszívebbek. Talán nem meglepő, hogy a húszas éveikben járó fiatal férfiak vezetik a listát, ahogy az sem, hogy ők felelősek a legtöbb közúti balesetért. A két dolog ugyanis összefügg.
– Nem is feltétlenül csak az agresszív magatartás felelős ezért, hanem a kockázatkereső viselkedés. Ennek általában két fő hajlamosító tényezője van. Az egyik egyfajta temperamentumjellemző. Vannak például olyan hormonális sajátosságok, amelyek kimutathatóan összefüggésbe hozhatók a kockázatkereső, kalandvágyó magatartással. A másik pedig az életkor. Egy fiatalabb ember gyakran sérthetetlennek érzi magát – akár betegség, akár baleset szempontjából. Azt gondolhatja, „ez velem úgysem történhet meg”. Ez a hozzáállás is hajlamosíthat a kockázatkereső viselkedésre – mondja Jung Csilla.
Kapcsolódó: Nem mersz vezetni nőként? Ez állhat a háttérben
Az életkori sajátosságok és az eredendő lelkialkat mellett persze az is előfordulhat, hogy az embernek egyszerűen rossz napja van.
– Mondjuk, valaki egész nap feszes tempóban dolgozott, határidős munkája volt, stresszes helyzeteket élt át, és amikor ennek vége, a szervezetének szüksége lenne egyfajta levezetésre, megnyugvásra.
Ha ilyenkor gyalog megy haza, van ideje „leereszteni”, átgondolni a napot, feldolgozni az eseményeket, lassan elengedni a feszültséget.
De ha azonnal beül az autóba, akkor újra olyan helyzetbe kerül, ahol magas a tét: figyelni kell, gyors reakcióidőre van szükség, nem lehet leereszteni. Ez pedig frusztráló lehet, az ember türelmetlenné válik, siet, dudál, minél előbb haza akar érni, és ebből már könnyen kialakulhat konfliktushelyzet, akár dühkitörés is – teszi hozzá a szakpszichológus.
Miért vagyunk ilyen indulatosak?
Világszerte egyre több dühös ember közlekedik az utakon. Az Egyesült Királyságban például a bejelentett közúti dühkitörések száma 40 százalékkal nőtt 2021 és 2022 között. Egyes tanulmányok arról számolnak be, hogy a brit sofőrök nem kevesebb mint 60 százaléka vált már valamilyen közúti dühkitörés áldozatává.
Az ausztráliai autóklub, az NRMA kutatása szerint a déli kontinensen a sofőrök 44 százaléka szenvedett el valamilyen közúti agressziót az elmúlt egy évben,
ami szintén növekedést jelent az előző évekhez képest, de hasonló tendenciákról érkezett jelentés Japánból, Új-Zélandról, az Egyesült Államokból és több európai országból is. Magyarországon 2020 és 2022 között csaknem megduplázódott a „közúti veszélyeztetések” száma. A Jövő Mobilitása Szövetség felmérése szerint a magyar autósok 59 százalékát az „ideges, türelmetlen és agresszív sofőrök” dühítik fel, aminek az iróniája, gondolom, nem kerüli el a kedves olvasó figyelmét.
Kapcsolódó: „Maga a fiújához is ilyen szerencsétlenül nyúl?” – Nőként vezetni tanulni
A dühkitörések a leggyakrabban a következő viselkedésekben nyilvánulnak meg: rátapadás, dudálás, mutogatás, agresszív bevágás a másik elé. A közúti harag növekedése minden bizonnyal összefügg a folyamatosan gyarapodó autóparkkal – egyre ádázabb harc folyik a szűkös erőforrásokért, mint egy parkolóhely vagy egy zöld lámpa. Az indulatok szintje azonban nemcsak az utakon, hanem nagy általánosságban is emelkedik.
A Gallup közvélemény-kutató Globális Érzelmi Jelentése szerint 2016 óta egyre haragosabbak vagyunk világszerte,
a válaszadók 23 százaléka ma már mindennap dühösnek érzi magát. Nagy-Britanniában az elmúlt években a bolti dolgozók a vásárlói bántalmazások drasztikus növekedéséről számoltak be, egy másik kutatás pedig kimutatta, hogy a háziorvosi rendelőkben elkövetett erőszakos bűncselekmények száma öt év alatt megduplázódott.
Kapcsolódó: Miért nem ugyanazon az oldalon kell tankolni minden autót?
Harag, agresszió és bántalmazás természetesen mind különböző dolgok. A pszichológusok különbséget tesznek a düh – ami egy érzelem – és az agresszió – ami egy viselkedés – között. Pszichológiai értelemben a düh eszköz arra, hogy figyelmeztessük a másikat, átlépett egy határt. „Érzéseink kimondása düh – mondja Mike Fisher, a Brit Dühkezelési Szövetség alapító igazgatója. – Akkor válik agresszióvá, amikor elkezdünk ordítozni és másokat sértegetni.”
„A düh egy természetes érzelem, amely akaratlanul is feltör bennünk” – mondja ehhez kapcsolódva a már idézett Aaron Balick, aki úgy véli, az új kommunikációs technológiák egy olyan korszakot nyitottak meg, amelyben „több módja lett a harag megjelenítésének, és kevesebb szégyenérzet kapcsolódik a kifejezéséhez. Hogy ezek az új technológiák milyen mértékben befolyásolják a mindennapi életben tanúsított viselkedésünket, szinte lehetetlen megállapítani.”
De nem túlzó azt feltételezni, hogy az olyan nevű internetes trollok, mint Patkányarc123, online viselkedésük egy részét a való világba is átviszik. A mindenhol jelen lévő okostelefonok a virtuális világ és a valóság között húzódó határt egyre jobban elmossák. Balick nem kételkedik abban, hogy az internetkorszak lerombolta, de legalábbis erősen meggyengítette a harag kimutatásának társadalmi tabuját. Ahogy fogalmaz: „A harag érzelmi fertőzőképessége megnőtt, aminek következtében sokkal könnyebben itat át egész populációkat.”
Ne szívjuk mellre!
De mit lehet ilyenkor tenni? Mit tegyen az, akit zavar, hogy könnyen haragra gerjed? Akinek komoly indulatkezelési problémái vannak, az természetesen forduljon szakemberhez. Akinél pedig nem ér el patológiás szintet, az maga is megtanulhatja kontrollálni a dühét.
