Szabadon szárnyaló művészként hogy érzed magad az intézményvezető szigorú szerepében?
Egyelőre remekül, mivel a művészi énemnek köszönhetem ezt a feladatot, az arab zene iránti rajongásom miatt kerültem közel az egyiptomi kulturális élethez. Az énekesi pályám mellett számomra régóta szerelem, hobbi az arab kultúra. Nem vertem nagydobra, hogy munka mellett, másoddiplomaként elvégeztem az ELTE bölcsészkarán az arabisztika szakot.
A zene, a speciális énektechnika érdekelt elsősorban, de hogy jobban megértsem, mi rejlik a mélyén, meg akartam ismerni ennek a világnak a múltját és a jelenét. Arra voltam kíváncsi, hogyan lehet közel hozni egy európai hallgató számára az arab éneklés csodáját, amit én is szerettem volna elsajátítani. Adtam már néhány minikoncertet Monori András barátommal-kollégámmal, hogy megmutassam, miként szólaltatom meg a számomra kedves arab dallamokat. Belevágtam az egyetem doktori iskolájába is, és miközben kutattam, talált rám a Liszt Intézet pályázata.
Arról ritkán hallunk, hogy Kairóban is működik magyar kulturális központ – miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel a vezetőjének?
Huszonhat külföldi városban működik magyar kulturális központ – ez valóban több, mint gondolnánk. A kairói tekintélyes múlttal bír, már ötvenéves! Azért mertem vállalni ezt a feladatot, mert kulturális téren kiterjedt kapcsolatrendszerrel, harmincéves tapasztalattal rendelkezem. A társművészetekre nyitott zenésznek tartom magam, aki számtalanszor együttműködött a képző-, a színház-, a táncművészet és az irodalom képviselőivel.
Ráadásul belülről is látom a folyamatokat, teljesen másképp állok egy művészhez vagy előadáshoz, mint aki csak rendezvényszervezőként dolgozott produkciókon. Pontosan tudom, hogy egy technikai tervben az előadóművész mit miért kér, még ha egy civilnek furcsának vagy fakszninak is tűnhet.
Kapcsolódó: Harc és béke az idő múlásával – Interjú Váczi Eszterrel
Ez azért fontos, mert ha a művész jól érzi magát a színpadon, akkor fogja a közönség is jól érezni magát a nézőtéren. Ebben az új szerepben igyekszem mindkét oldalt szolgálni: az intézményt és a meghívott művészeket egyaránt. Az arab világhoz pedig valami megmagyarázhatatlan érzés vonz régóta.
A családod melletted állt a döntésben? Ha veled költöznek, ki kell lépniük a komfortzónájukból.
Mielőtt elfoglaltam a helyem a Liszt Intézet élén, diplomáciai vizsgát kellett tennem, amelynek tételei felölelték a nemzetközi közgazdaságtan rendszereit, a protokoll szabályait és a nemzetközi jogot is. Ezután az első hónapokban család nélkül dolgoztam kint, hogy a gyerekek a tanévet itthon fejezhessék be.
Az igazi kaland most kezdődik számunkra, és nincsenek illúzióim, tudom, hogy ez kőkemény munka lesz mindannyiunknak. Néhány napot már kint töltöttek velem. A kisfiam tizenkét éves, neki egyértelműen beindította a fantáziáját, hogy találkozhat a Vörös-tenger halaival, vagy hogy bekukkanthat egy ásatásba. A lányom tizenöt éves, és szkeptikusabb, de remélem, az ő szívét is megdobogtatja majd, hogy testközelből láthatja az ókori világ csodáit.
Otthonosan mozogsz már a környéken, ahol élsz, dolgozol?
Igen, nagy fájdalmam, hogy egy régóta működő pékség megszűnt, de ragyogó fagylaltozó nyílt a helyén, ami legendássá vált a környéken. Azok a bevásárlóközpontok, amelyek Budapest belső kerületeiben is elérhetők, Kairóban a város szélén épültek, harminc-negyven perces autóútra, úgyhogy kétszer is meggondolom, elinduljak-e.
A városközpontban kis élelmiszerüzletek, éttermek sorakoznak – főleg helyi fogásokat kínálnak, de az amerikai láncokat szintúgy megtaláljuk. Rengeteg a patika, amelyek drogériaként is üzemelnek, és ahol szinte csak férfiak dolgoznak, úgyhogy a nőknek szánt termékeket beszerezni okozott némi fejtörést.
Furcsának számít Kairóban, hogy nőként vezetsz egy kulturális intézményt?
Nem, a magyar követségen épp teljes a nőuralom, mert a nagykövet asszony és az első beosztott szintén nő, ahogy például az amerikai nagykövet is. A helyi intézmények esetében a vezetők ötven százaléka nő, ahogy eddig láttam.
Esztert Kairó városa feltölti energiával
Nincs félelemérzeted az utcán sétálva?
Diplomatanegyedben lakom, ott egyáltalán nincs. A belvárosban is járkálok, de ha lehet, nem magányosan. Egy festő házaspár ismerősömnél jártam egy kerti buliban, oda a pusztán keresztül kellett autóznom negyven percen át, de akkor sem féltem. Tudom a játékszabályokat, nem járok miniszoknyában, sem köldökig kivágott felsőben.
Hozzáteszem, a helyi fiatalok között simán belefér ez az öltözködés, nem kövezik meg érte őket. Kairó most hatalmas olvasztótégelye a nemzetközi társaságnak. Sok skandináv jön ide világot látni, az itteni amerikai egyetem hatalmas, az egyiptomiak közül is rengetegen járnak oda. Más arab országokból, Szudánból, Jemenből is érkeznek a városba tanulni. Például egy jemeni hegedűművész fiatalembertől veszek énekleckéket, aki az opera mesterképzésén vesz részt. Az opera kertjében gyakorlunk.
Mit ad neked az arab zene?
Nem vagyok ezoterikus típus, de az arab dalokban több transzcendenciát érzékelek, mint bármi másban. Felzaklatják a lelket. Például láttam nemrég egy jemeni társaságot bulizni egy sétahajón. Tradicionális zene szólt, és nők, aggastyánok, gyerekek táncoltak rá önfeledten. Katartikus élmény volt nézni, hogy nincs szükségük alkoholra, maga a zene a tudatmódosítójuk, ami által egy közös örömben részesülnek.
Melyik a kedvenc helyi ételed?
Amit nem tudok megunni, az a kardamom – még a kávét is azzal iszom. A másik a mangó, ha szezonja van, annyiféle kapható, mint nálunk az almából. Amikor egyetemistaként három hónapot kint töltöttem Kairóban, mangón és grillcsirkén éltem. Nagyon szeretem a humuszt és a helyi sajtokat, amelyek kicsit a fetára hasonlítanak.
A sajtot megszórom római köménnyel, veszek mellé olívabogyót, zöldségeket, gyümölcsöket, kétszersültet. Ritkán eszem meleg ételt, mert nagyon lelassít. Egyébként ugyanazok a trendi kávézók, amelyekben a húszévesek a matcha lattéjukat isszák, ott is elszaporodtak. A klasszikus kenyéren kívül pedig mindent be lehet szerezni a külföldiekre specializálódott üzletekben.
Mit szeretnél megmutatni a magyar művészetből?
