Az ősz küszöbén az augusztus az utolsó hónap, amikor a föld még ereje teljében van, ontja magából az évszak gazdag színeit és illatait. Minden nap tartogat valamit a természet kosarából: rózsaszín ernyőként csüngenek a selyemakác virágai, a tenyérnyi levelek alatt nehéz szőlőfürtök rejtőznek, egymáshoz préselődnek a kocsányról csüngő, érett paradicsomok.
Az alma lassan beérik, a hibiszkusz tenyérnyi virágokat bont, az őszibarack leve végigcsorog az állunkon, ahogy beleharapunk. Kékül a szilva, roskadoznak a cukkinibokrok, és egyre több, egyre nagyobb tökféle mutatja meg magát a vetemény sűrűjében. Szorgosan szedjük a paprikát, és rakjuk el a zamatos lecsót, a levesbevalót, a kovászos uborkát.
A természet ünnepel – és mi is vele együtt. Tomival egymáshoz közeli augusztusi napokon van a születésnapunk. Ilyenkor úgy érezzük, ez az az időszak, amiért egész évben dolgoztunk. A sötét januári estéken ezekről a napokról ábrándoztunk, miközben a magokat válogattuk. Nagy várakozással néztük az apró szemeket, az alig látszó hajtásokat, amelyekből hónapok múltán ilyen bőség születik.
Az augusztusi szüret arra tanít bennünket, hogy ne vesszünk el a mindennapok őrlő fogaskerekei között.
Hogy merjünk megállni egy pillanatra, és ne mindig azt kutassuk, mi vár még ránk, milyen feladatot kell még teljesítenünk. Csak engedjük, hogy – ha rövid időre is – megszülethessen bennünk a büszkeség csendes érzése. Az állandó előrehaladásban, amelyre a külvilág késztet, nehéz emlékeztetni magunkat, hogyan is kell beérni, akár a természet kincsei, és megelégedni a dolgos napok ajándékaival. Ennek ellenére – amennyire a tanya adottságai engedik – igyekszünk időt hagyni arra, hogy a lelkünk is megérkezzen. Hogy örülni tudjunk a leszüretelt zöldségnek, az elrakott gyümölcsnek és az elvégzett munkának.
Hiszen a kert lassan megpihen, de a ház körül egyre csak sokasodnak a feladatok. A kamrába sorra kerülnek az üvegek, ám a befőzés mindig többet jelent egyszerű tartósításnál –
egy egész évszakot zárunk a megannyi színes kupak alá.
Júliusban előrelátóan kiszárítottam a levendula virágait, de akkor sincs gond, ha ezt nem tettük meg; a visszafogottabb másodvirágzásból is készülhet illatos levendulás almazselé, egy igazi ízgazdag nyári csemege. A levendula frissítő aromája az édes, fanyar almával keveredve őszi estéken újra előcsalogatja majd a napérlelte emlékeket.
A levendulás almazseléhez két evőkanál szárított levendulavirágot tüllbe vagy gézlapba kötünk, majd egy liter natúr, százszázalékos almaléhez adjuk, egy citrom levével együtt.
