Indulás
Apukám néptáncos volt, és nagyon szereti a zenét. Anyukám pedig jó kézügyességű ember, szépen rajzolt – csak aztán ő végül nem ezt a vonalat választotta hivatásának. Így a művészeti érzékenységemet szerintem a családból hozom.
Viszont tényleg nem akadt senki, aki tanult zenész lett volna, de kiskoromban hamar rájöttek a szüleim, mi lesz az utam. Szerettem a zenét és a táncot, kényelmesen éreztem magam a színpadon. Jártam tánctársulatba, színjátszó körbe, és az iskolai kórusnak is tagja voltam. Az éneklés viszont annyira elkezdett kicsillanni ezek közül, hogy tizenkét évesen jelentkeztem egy könnyűzenei énekstúdióba. Lényegében ott indult a tudatosabb zenei karrierépítés.
Fehérvár
Mivel nem tanult zenészek a szüleim, és nem is jártam soha olyan klasszikus zenei iskolába, ahol az elméleti részét megtanulhattam volna – illetve hangszeren sem játszottam –, tizenhat évesen elkezdtem szolfézst tanulni és zongorázni.
Aztán dzsesszének szakra jelentkeztem a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolára.
Méghozzá azért, mert tizenhat éves korom környékén jelentkeztem egy tehetségkutató versenyre, amit Pély Barna és Mits Gergely szerveztek – részben azért, hogy népszerűsítsék a Kodolányi akkor induló dzsesszének szakát. Ők meséltek nekem arról, hogy van ez az iskola – akkor még bőven pályaválasztás előtt álltam.
Barbara tizennyolc éves kora óta tagja a zenekarának
Blahalouisiana
Nagyon sokat adott az iskola. Szuper tanáraim voltak. Pély Barna volt a fő énektanárom, és Mikecz Kornél tanította a klasszikus hangképzést. Ráadásul az iskolában ismertem meg a basszusgitárosunkat, általa meg az egész zenekaromat. Igazán szerencsések voltunk, hogy a zenekar legelső dala, a Wanderer bekerült a Petőfi Rádióba – az akkor hatalmas dolog volt.
A dal azonnal berobbant, de apránként lett egyre nagyobb a közönségünk, így a sikereket is lépcsőfokonként értük el. Ez az egészséges fejlődés jót tett az együttesnek. Soha nem kellett azzal megküzdenem, hogyan dolgozom fel a korán érkezett sikert – mert ilyen nem volt.
Britney-től Katona Kláriig
Eléggé szeretem a szélsőségeket, és szeretem a személyiségem minél több oldalát megismerni és megélni. Ehhez több forrásból is merítek. Kisgyerekként Britney Spears volt a hősöm, de rengeteg zene és előadó volt rám nagy hatással.
Amikor felfedeztem a Kings of Leont, az nagy áttörés volt számomra a gitárzene irányába.
De nagyon kedvelem Alicia Keyst, Robbie Williamst, Nelly Furtadót, Justin Timberlake-et – csupa tinédzserzenét. Később, a dzsesszének szakon ismertem meg Ella Fitzgeraldot és Joni Mitchellt. Megérintett az indie-korszak, főleg a brit előadók. Ennek talán éppen akkor volt a csúcspontja, amikor a főiskolára jártam. És pontosan ekkor ismertem meg a zenekaromat – úgyhogy az egy nagyon erős közös pont volt.
Tinédzserkoromban sajnos lemaradtam a Kispál-őrületről, úgyhogy én akkor kezdtem el Kispált hallgatni, amikor már feloszlott. Nagy hatással volt rám Kovács Kati, az LGT és Katona Klári is. Hú… tudnám még folytatni!
A színpad örök szerelem: koncert közben
Sztárban sztár
A műsor érdekes kitérő volt a karrieremben. Tizennyolc évesen ismertem meg a zenekarom tagjait, és azóta lényegében csak velük zenélek. Nem igazán próbáltam ki magam máshol. Amikor jött a felkérés, hogy vegyek részt ebben a műsorban, úgy éreztem, ezt én jól tudnám csinálni, és nagyon élvezném.
Nagy országos ismertséget hozott számomra – és a zenekar számára is.
Pozitív visszaigazolást kaptam saját magammal és azzal kapcsolatban is, hogy érdemes a megérzéseimre hallgatnom. Az is kiderült: ha elmegyek egy kereskedelmi tévébe, attól még a zenekar nem fog kizuhanni az undergroundból. Az a tanulság, hogy nincsenek szabályok, és ha valaki önazonos, működni fog minden körülmények között.
Kapcsolódó:
fotó: Sutus Fanni, Oleg Borisuk, Erdős Viktória
