Nők Lapja: Anyukáddal beszélgettem, amíg visszaöltöztél civilbe a fotózás után. Gyakran besegít a családod, ha helyzet van?
Szabó Zsófi: Nem egyszerű menedzselni az életemet, a család nélkül ez nem is menne. Az édesanyám és a testvérem a stabil hátországom, a nap huszonnégy órájában segítenek, ha szükség van rá. Így tudom a maximumot nyújtani a munkában. Én nagyon lelkiismeretes anyuka vagyok. A külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy keveset vagyok a gyerekemmel, pedig ez nem így van, csak ebből semmit nem osztok meg a közösségi médiá­ban. Ha tehetném, lenne négy-öt gyerekem, és csak főállású anyuka lennék. De nem így alakította a Jóisten az életemet, úgyhogy ahhoz alkalmazkodom, ami van, és abban próbálok helytállni. Egyedülálló szülőként ez nem mindig könnyű, sokszor van olyan, hogy reggeli műsorvezetéssel kezdek a TV2-n a Mokkában, utána vidéken forgatjuk az Újratervezést, aztán ha hazaértem, még kimegyünk a focipályára a kisfiammal. 

Mi a legnagyobb kihívás az egyedülálló szülőségben?
Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a kisfiam apukájával, így nem nehéz­ségnek élem meg azt, ha egyedül vagyok Mendellel. Persze érzelmileg néha kudarcnak fogja fel az ember, ahogyan a dolgok alakultak. De ha nem annak éled meg, hanem úgy, hogy ennek valamiért így kellett lennie, és a szeretet vezérli a mindennapjaidat, akkor sokkal könnyebb minden.

Mindig ilyen bölcs voltál, vagy ez komoly önismereti munka eredménye?
Az önismereti út elején járok. Sokat foglalkozom a lelkemmel, mert tudom, hogy ha magammal jóban vagyok, akkor történhet bármi körülöttem, ezt semmi nem fogja felborítani, és ebben rejlik az erő. Ha viszont ez a burok megreped, akkor nagyon nehéz lavírozni a világban. Nekem tudatosan kell dolgoznom azon, hogy erős legyek, mert egy pillanat alatt összeomolhat az a vár, amit felépítettem. Most például egy nehéz időszakon vagyok túl, ami nagyon meggyötört lelkileg.

Miért volt nehéz időszak?
Most forgattuk a TV2 Klubra az Újratervezés című házfelújítós műsor új évadát. Olyan nehéz sorsokkal találkoztunk, amelyeket szívszorító volt látni. 2025-ben még mindig van olyan család Magyarországon, ahol lavórból fürdenek, nincs meleg víz a házban, és abból keresik a pénzüket, hogy szemétlerakó hely a kertjük. Ebből a valóságból menj át egy címlapfotózásra, vedd fel a szép ruhát, mosolyogj, aztán írj leckét a kisfiaddal, másnap reggel meg ülj be a stúdióba, és beszélgess a közéletről. Ezek az átállások néha embert próbálók. Ehhez jött az, hogy A Nagy Duett zsűritagjaként rengeteg bántást kaptam,

sokan rosszindulatúnak kiáltottak ki, pedig ott az volt a feladatom, hogy kritikát fogalmazzak meg, és én csak a dolgomat végeztem.

Lelkileg eléggé megviselt ez a szerep. Nem értem, miért hiszik azt egyesek, hogy menő bántani másokat. Az emberek a többiek életével foglalkoznak a sajátjuk helyett, pedig ha mindenki magára figyelne egy picit, segítő szándékkal fordulna a közvetlen környezetében lévők felé, és összekapcsolódnának, akkor minden jobb lenne.

A kisfiad hétéves, most kezdte az iskolát. Korábban azt mesélted, hogy te már gyerekként is maximalista voltál. Mendelre mennyit teszel rá ebből?
Semennyit. Anyukám szigorúan nevelt, és Mendellel is nagyon következetes. Szerintem bőven elég, amit ő képvisel ilyen téren, én ehhez már nem teszek hozzá. Szabadnak nevelem a kisfiamat, és megadok neki mindent. Sokan azt mondják, hogy szeretnék, ha fogorvos vagy ügyvéd lenne a gyerekük, de bennem nincsenek ilyen elvárások. Érdekes, hogy én ennyi idősen, mint most Mendel, már rengeteg dolgot kipróbáltam, és a szüleimnek átfogóbb képük volt rólam. Karatéztam, balettelőadásra és úszóversenyre mentem, zongoráztam, énekeltem, színitanodába jártam. Ő meg tavaly nyáron tanult meg úszni.

Szóval egyáltalán nem helyezek rá nyomást, de mindenben támogatom, az ő kedve szerint.

Egyszer elmentünk egy helyre, ahol volt zongora, leültem játszani, és láttam, hogy büszke rám. „Szeretnél te is úgy játszani, mint anya?” „Igen!” Ha majd lesz kedve beiratkozni zongorára, nagyon fogok örülni, de nem erőltetem. Szerintem van egy generációváltás ebben, máshogy neveljük a gyermekeinket. Nem azt mondom neki, hogy márpedig leülsz és tanulsz, mert csak így lesz belőled valaki, szeretném, ha erre ő maga jönne rá, boldogan, görcsök nélkül. Szerencsére az apukája partner ebben. Sőt, kettőnk közül én vagyok a szigorúbb.

Eddig csak lazaságról beszéltünk. Miben vagy szigorú?
Például nem engedem, hogy ellógjon egy pénteki sulinapot azért, mert az apukájával a hétvégi logisztika vagy egy utazás így könnyebben megoldható lenne.