Fekete humor
Mind apai, mind anyai oldalról nagypolgári családba születtem, értelmiségiek voltak a felmenőim, én pedig követem a mintát, amit otthon, illetve a nagyszüleimtől láttam: sokat olvasok, régi dolgokkal veszem körül magamat, és igyekszem kedvesen viszonyulni az emberekhez. Édesapám magas beosztásban dolgozott – ő hozta be a Traubisodát Magyarországra –, de rendkívül udvariasan viselkedett mindenkivel, nagyon lehetett szeretni. Édesanyámtól a humorát örököltem. Az enyémre azt mondják, hogy fanyar, meg fekete, pedig az édesanyámé még az enyémnél is feketébb.
Morvai Noémivel a Kamara Virtuózok című műsorban, 2019-ben
Káosz és rend
Amikor tízévesen elveszítettem az édesapámat, turbulens időszak következett, ami azzal járt, hogy elindultam a züllés irányába. A család viszont az első gyermeknek, az első unokának, aki ráadásul fiú, más életet képzelt el, és úgy gondolták, valamilyen férfimintára van szükségem. Ezért beírattak a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégiumba, annak ellenére, hogy nem gyakoroltuk a vallásunkat. Az első időben nem éreztem jól magam, ám az utolsó két évben megérlelődött bennem a lehetőség, hogy én is szerzetesként éljek. Nyolc évig maradtam a szerzetesrendben.
A Bástyától a Zeneakadémiáig
A gimnáziumban, második-harmadik osztály környékén már nagyon szerettem volna egy barátnőt. Mivel egy fiúgimnáziumban ez nehezen abszolválható, azt találtam ki, hogy a kimenőben, amikor bemehetünk a városba, az esztergomi Bástya Áruház előtt nekiállok gitározni meg énekelni, és akkor majd tódulnak a lányok. Az ötlet kontraproduktív volt, mert senki nem jött, viszont egyre több számot tudtam elgitározni, persze nem Bachot játszottam, hanem A börtön ablakábant tanultam meg, és a Ha én rózsa volnékot. Mivel nem a Kodály-módszeren nevelkedtem, hanem a Sex Pistolson és a Rolls Frakción, nem vettek fel a Zeneakadémiára. Egy évvel később azonban elkezdhettem a zenetudományi szakot. Azzal párhuzamosan a Ferences Hittudományi Főiskolán tanultam.
A zenei antikváriumot 2004-ben nyitotta meg
