Integető robot, holdkőzet és hortobágyi palacsinta fogadja a látogatókat az oszakai világkiállításon, ahol a közönség ízelítőt kaphat a magyar népzenéből is. Az első expó még csak a gőzgépek és találmányok versenye volt, ma a nemzetek már egy jobb, élhetőbb világ reményében osztják meg egymással tudásukat és kulturális kincseiket.

Az idei, oszakai expó központi témája a jövő társadalma és a fenntarthatóság, az emberi élet megóvása, kiteljesítése, valamint az emberi kapcsolatok erősítése.

Oszaka Japán harmadik legnagyobb városa, népszerű turistacélpont, amelynek a történelme ezernégyszáz évre nyúlik vissza. A rendezvénynek a város Jumesima nevű mesterséges szigete ad otthont áprilistól októberig. Érdekesség, hogy az 1970-es világkiállítást szintén ebben a térségben, a közeli Szuitában rendezték.

A tejföltől a szívizomig

Egy magyar grafikus – aki azt kérte, hogy cikkünkben a videósként használt Veréb nevén említsük – 2017-ben kezdett egy japán egyetemen, és 2022 óta Oszakában él, így testközelből követhette végig, ahogy a település felkészült a rendezvényre.

– A legszembetűnőbb a világkiállítás marketingje, az expó kabalafigurája és jellegzetes kék-piros színe a csatornafedelektől kezdve a péksütemények csomagolásáig mindenhol megjelenik – osztja meg a Nők Lapjával. – Izgalmas a sok egyedi pavilont egymás mellett látni. Azok a nemzetek, amelyeknek nincs saját pavilonjuk, a Commons nevű épületek kisebb szobáiban rendezkedhetnek be. Itt olyan országok kultúrájával találkozhatunk, amelyekről a hétköznapokban és a hírekben kevesebbet hallunk, mint például Belize, Madagaszkár, Tádzsikisztán vagy Laosz. Illetve személyes kedvencem az indonéz pavilon, amelyben élő növények, virágok segítségével idézik meg az otthoni természetet – meséli. – A magyar pavilonban jó volt látni, hogyan mutatja meg magát a hazám. Az étteremben hortobágyi palacsintát ettem, külön örültem a tejfölnek rajta, ahhoz ugyanis itt ritkán jutok hozzá. Desszertnek pedig túrógombócot választottam.

A grafikus szakember a látogatását arra a napra időzítette, amikor „a nők pavilonjában” olyan magyar női meseírókkal tartottak kerekasztal-beszélgetést, akik publikáltak Japánban. A világkiállításon ízelítőt kaphatott a jövőből is, a futurisztikus technológiák, virtuális és robotasszisztensek lenyűgözték. Kína pavilonja előtt robot fogadta a látogatókat, kezet is fogott velük. Bent a türelmesebbek – akik kivárták hozzá a sort – megtekinthették azokat a kőzeteket, amelyeket Kína a Hold túloldaláról hozott. Az egészségügyi pavilonban kiállítottak egy szívizmot is, amely olyan technológiával készült, amelyhez felnőtt sejteket programoztak vissza őssejtekké, hogy aztán bármilyen sejtet létrehozhassanak belőlük.

Az oszakai magyar Parlament

Az oszakai megjelenés a magyar turizmust is segítheti

Akárcsak a magyar, a japán népzene is pentaton dallamokra épül

Szuvenír Magyarországról

A bisztró stílusú éttermünk tradicionális fogásokat kínál

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .