Nagymamám háza előtt a hársfák június elején tömény illatba csomagolták az utcát. Pár napja kezdődött a vakáció, az ablakok tárva-nyitva, én pedig mióta megérkeztem, a szőnyegen feküdtem könyvekkel körbevéve. A köteteket nem polcon tartották, hanem üveges vitrinben, ráadásul két egymás mögötti sorban. Nem tudtam az okát, de így még rejtélyesebb volt hozzáférni egy-egy könyvhöz, mindig azt képzeltem, a hátsó sor értékesebb, hisz dugdossák előlem.

Egész napok elfolytak így, hol pöttyös és csíkos borítójú kamaszkönyveket olvastam, hol felnőtteknek írt regényeket, melyekből nem mindent értettem, de tudtam, hogy közelebb kerültem a megértéshez.

Nem voltam válogatós, ami a vitrinben volt, azt azon a nyáron módszeresen elolvastam. A nyarak valahogy lassabbak voltak, több minden belefért. 

A kánikulát olykor nagy viharok váltották, nagyanyám becsukta az ablaktáblákat, én pedig Szabó Magdára cseréltem a puha kötésű Rejtőt.

Thury Zsuzsa, Bálint Ágnes, Gergely Márta, delfines kalandregények, A tűzpiros üveggomb, aztán Kántor nyomoz. Nagyapám néha abbahagyta a rejtvényfejtést, szálkás betűit félretéve magyarázatot fűzött néhány könyvhöz. Innen tudtam meg, hogy a hattyúk örökre választanak párt, hol költenek a vadkacsák, és hogyan dolgoznak a nyomozók.

A könyveket nemrég megörököltem, a hársfaillat pedig örökre a kamaszkorom végtelen, olvasós nyarait juttatja eszembe.

Ha kíváncsiak gyerekkorunk legszebb nyári olvasmányélményeire, lapozzanak az 54. oldalra!