A fekete lakkcipő
Anyai mámorban nőttem fel: édesanyám mindent megtett azért, hogy érezzem a szeretetét, és ez erős hátteret adott, hála istennek sokáig, mert kilencvenéves koráig élt. Picike volt, alacsony és gyönyörű, igazi nő. A barátaim, akik ismerték, még most is mondogatják, milyen csodálatosan öltözködött, pedig szegények voltunk, zsíros kenyéren éltünk. Amikor a gyerekkórussal Japánban turnéztunk két hónapig, hoztam neki egy magas sarkú, fekete kígyóbőr lakkcipőt, mindenhova azt vette fel. Az arcom inkább apáméra hasonlít, de lelkiekben, úgy érzem, anyu tulajdonságait örököltem, legalábbis remélem. Mindig mosolygott, és szerette a humort.
Zene és élet
Édesanyám nem tudott napközibe adni, ezért bevitt magával az irodába, ahol titkárnőként dolgozott. Ott folyton kérdezgették tőlem, mit tud a Magdika, én pedig felálltam az íróasztalra, és elénekeltem az akkori slágereket, például a Nagymamit, de kértek tőlem népdalokat is. Az egyik hölgy végül levelet írt a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusának, hogy mikor lesz a következő felvételi. Anyu elvitt oda, de azt mondta, „Magdika, ne énekelj jól, mert nem tudlak ide minden reggel behozni”, ugyanis mi Óbudán laktunk, az iskola meg a belvárosban volt, a Somogyi Béla utcában. Szívemből énekeltem, hogy felvegyenek. Hétévesen egyedül villamosozgattam az iskolába, ahol Botka Valéria és Csányi László rengeteget tanított nekünk a zenéről és az életről.
“Fekete énekes lehettem”
Aretha Franklint 1967-ben hallottam először a rádióban, amikor az Egyesült Államokban koncerteztünk, akkor a Respect volt a híres slágere. Óriási hatással volt rám, egyszerűen meghaltam azért, hogy én is ilyen stílusban énekeljek. Onnantól rajongtam a gospelért, a rhythm and bluesért, és a dzsessz felé fordultam, pedig a gyerekkórusban klasszikus műveket adtunk elő, Bartók Bélát és Kodály Zoltánt. Nem is értették az ízlésemet. Aztán megálmodtam, hogy az előző életemben fekete énekes lehettem, annyira vonzott ez a világ. Rengeteg műfajt és dalt kipróbáltam; dzsessz tanszakra jártam; elmentem New Yorkba is, hogy fantasztikus énekesekkel és zenészekkel találkozhassak; és mindig igyekeztem az érzéseimet belevinni a dalaimba, amiket írok. Talán így lettem Bódy Magdi.
