Példaképek otthona

Összetartó családban nőttem fel. Hiába váltak el a szüleim, végig azért dolgoztak, hogy a tesómmal, Dáviddal mindenünk meglegyen. Igazi példaképek. Hálás vagyok az értékrendért, amit otthonról hoztunk: például hogy becsületesek vagyunk, és úgy érzem, a munkához való hozzáállásunk páratlan, nem csak az uszodában, azon kívül is. Mindkét szülőnk úszott, ezért teljesen érthető, hogy mi szintén az uszodában kötöttünk ki. Pedig szabadon választhattunk, és kipróbáltattak velünk más sportokat is. Anyut tavaly elvesztettem. Sokat tanított. Azt, hogy nőként is megállom egyedül a helyem, neki köszönhetem.

Családi örökség

Az úszás számomra sokkal több, mint sport: az életem értelme. Családi örökség. Önállóságot adott, és a versenyekkel és edzőtáborokkal bejárhattuk szinte az egész világot, ami nyitottságra nevelt. Nagyon szeretek úszni, de persze a siker is ott tartott benne. Néha csodálom azokat, akik kitartottak annak ellenére is, hogy esetleg kevesebbet értek el, pedig ugyanannyit dolgoztak, mint mi. Mert ahhoz, hogy napi hat órát ússzunk hosszú éveken át, télen-nyáron, esőben, hóban, komoly monotóniatűrő képesség kell.

Sportoló a kávézóban

A tesómmal az edzések közötti két órákban, amikor olyan programokkal ütöttük el az időt, amik pihentetnek és kikapcsolnak, szívesen ültünk be valahova kávézni, és Dávid mondogatta, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy saját kávézónk. Innen indult az első civil szakmánk, a családi vállalkozásunk, amibe rengeteg munkát beletettünk. Ma már öt kávézót viszünk. Szoktunk a pult mögött is állni. Az élsportolói múltamnak köszönhetően erős a teherbírásom, és a sportból hozom a szervezettséget, hogy reggelente összeírom a feladataimat, és betáblázom az egész napot. És azt is, hogy a legnagyobb stressz közben sem esem kétségbe, pedig elképesztő akadályokba ütközünk nap mint nap. Az sem mozdít ki a komfortzónámból, ha például leáll a kasszarendszer.

A szülők a sportban és a sporton kívül is példát mutattak a Verrasztó testvéreknek

Önazonos stílus

A divat pici koromtól érdekel. Anyának volt egy ruha-nagykereskedése, és nagyon szerettem a boltjában sürögni-forogni, hajtogatni. Sokszor megkapom, hogy izmosabb vagyok az átlagosnál, de attól még szeretek csinosan felöltözni, mindig elégedett voltam azzal, ahogyan kinézek. Tehát azért, mert valaki sportol, még nem kell elbújnia. Jó érzés, ha az embernek van saját stílusa, amivel teljesen azonosulhat. Szívesen hordok feketét, mert az elegáns, de szeretem azokat az egyszínű darabokat is, amelyekben van valami különleges. Amikor a tévébe hívnak szakérteni, akkor is magamnak válogatom össze a ruháimat.

2008-ban az év magyar úszójának választották

Szabadság és versenyszellem

Imádok vezetni. Szeretem a sportos kocsikat – az enyém is az –, és szeretem a sebességet, ez még a versenyszellemből maradhatott meg. Amikor megszereztem a jogosítványomat, és beültem a saját autómba, szabadnak éreztem magam, hogy oda mehetek, ahova akarok, már nem kell alkalmazkodnom senkihez. Addig – amikor már nagyobbak voltunk – a tesóm hordott edzésre. Apukámnak van egy úszóklubja, a Jövő SC-FCSM, ott versenyzem én is, és edzőként besegítek neki. A múltkor elvittem négy gyereket egy versenyre Franciaországba, ezerháromszáz kilométert vezettem.

fotó: PHDR Communication / Panamy, családi archív