„A Barátok közt az otthon melegét idézi fel az emberekben” – Beszélgetés Deutsch Anitával és Farkasházi Rékával

Magyarország első napi sorozatát mindenki nézte. Tudtuk, mi történik Berényiéknél, melyik asztal a legjobb a Rózsában, vagy miért morog Magdi anyus. Hivatalosan három éve véget ért, de idén az RTL újra műsorra tűzte a huszonhárom éven át futó széria részeit – az első képkockáktól kezdve. Ennek apropóján két emlékezetes szereplőt megformáló színésznőt, Deutsch Anitát és Farkasházi Rékát hívtuk egy kis nosztalgiázásra.

Képzeljétek, a szépségszalonban, ahova járok, mostanában a húszas-harmincas tulajdonosnők a Barátok köztöt kapcsolják be „háttérzenének”. Amikor megkérdeztem, miért, azt válaszolták, nekik ez a gyerekkoruk biztonságát, nyugalmát hozza vissza. Találkoztatok már ezzel a jelenséggel?

Deutsch Anita: Igen, egyrészt a lányaimtól hallom, hogy a TikTok tele van a sorozatból kiemelt jelenetekkel, amelyeken jól szórakoznak a mai tizen- és huszonévesek. Másrészt nekem ugyancsak mesélték már húszasok-harmincasok, hogy a Barátok közt az otthon melegét idézi fel bennük, mert kisgyerekként az estéikben egyfajta állandóságot jelentett.

Farkasházi Réka: Hozzám pont tavaly decemberben egy forgatási nap végén lépett oda egy harminc körüli operatőr, akivel a munka során alig beszélgettünk, mégis nagy zavarban bevallotta, hogy Barátok közt rajongó volt. És, kérdezte, tudtam-e, hogy minden fiú szerelmes volt – az általam alakított – Kertész Mónikába, így ő is. Hú, ekkor már én is zavarba jöttem. Az a furcsa egyébként, hogy általában a hangomról ismernek fel. Látom, hogy fürkészik a vonásaimat, próbálják felfedezni bennük a huszonegy éves énemet…

Anita: Mióta világosabb a hajam, és nem olyan fekete, mint a sorozatban volt, én is sokszor kapom meg, hogy „jaj, a hangodról ugrott be, honnan vagy ismerős!”. Gondolom, a hangunk nem változott.

Szerintem nincs, aki ne ismerne fel titeket, mégis döbbenetes belegondolni, hogy a Barátok közt már huszonhét éve, 1998-ban indult. Mikor éreztétek azt, hogy Magyarország első napi sorozatával egy egészen extrém kalandban lesz részetek?

Anita: Én három évvel később kerültem a sorozatba, mint Réka, és egy nagy eseményt szerveztek arra, hogy bemutassák az új családot játszó színészeket, így engem is. Már nem emlékszem, hogy ez csak a sajtónak szólt-e, vagy nyilvános volt, de az biztos, hogy megneszelték a nézők, és egy teljes bevásárlóközpontot megtöltöttek, ami hihetetlen volt számomra.

Réka: Mivel a sorozat naponta másfél-két millió embert ültetett a tévékészülékek elé, a közönségtalálkozókon addig is órákon át dedikáltunk, viszont ez a rendezvény volt az abszolút csúcs. Biztonsági őröknek kellett kimenekíteniük minket: mintha a legnagyobb amerikai popsztárok lennénk, olyan elképesztő rajongás vette körül a színészeket, akiket – Kalamár Tamás producer koncepciója szerint – maximálisan azonosítottak a nézők a karakterekkel.

Réka még nem tudhatta, de Anita, te már tisztában voltál azzal, hogy mire mondasz igent?

Anita: Pont ezért eleinte nem is szerettem volna állandó szereplő lenni. Tudtam, hogy ez teljes embert kíván, én pedig színpadon játszottam, műsorokat vezettem, modellkedtem (a Nők Lapja reklámarca lehettem), Brad Pitt mellett forgattam a Kémjátszma című filmben. Éreztem azt is, hogy a szakmának komoly ellenérzései voltak a sorozattal kapcsolatban.

Réka: Ma menő sorozatban játszani, akkor ciki volt – mondjuk ki. Ráadásul nem is mutathattuk meg magunkat más szerepekben, mivel a produkció teljes kizárólagosságot követelt. A magánéletünkről nem nyilatkozhattunk, a külsőnkön nem változtathattunk, nem síelhettünk, nem korcsolyázhattunk, hiszen heti öt részt forgattunk, reggeltől estig dolgoztunk – ebbe nem fért bele egy lábtörés. Engem például hívtak Szegedre a Rómeó és Júliába, Júlia szerepére, és nem vállalhattam el. Tisztában voltam azzal, hogy ez a lehetőség sosem jön vissza, és sokáig bántott. Aztán Hernádi Judit egyszer azt mondta: „Ne bánd! Én mindig azokban a szerepeimben voltam a legjobb, amelyeket nem vállaltam el. Mert azokra utólag mindenki azt mondta, hogy te jobb lettél volna bennük!” És tényleg, a Rómeót játszó színész azóta is emlegeti, mennyire szerette volna, ha velem állhat a színpadon. 

Ismertétek egymást, mielőtt bekerültetek a sorozatba?

Réka: Igen, Anita felettem járt a Gór Nagy Mária Színitanodában. Erős emlékem, amikor az első tanodás évnyitón megláttam őt, és arra gondoltam, milyen gyönyörű nő!

Anita: Komolyan? Nem is emlékszem, hogy ezt mesélted volna! Később feletted jártam az ELTE művelődésszervező szakára is, és sok-sok kidolgozott tételt adtam ­tovább neked.

Mindketten akkor köszöntetek el, amikor gyereketek született?

Anita: Az első lányom, Emma születése után még visszatértem, de már jeleztem a producernek, hogy szerintem elfáradt a karakterem, és én is. A csapatot nagyon szerettem, egy színésznek a fix fizetés is ritka, tehát nem mondtam volna fel magamtól. De számítottam rá, hogy kiírnak.

Réka: Én többször visszatértem, de először akkor köszöntem el, amikor Beni fiam született, 2004-ben. Ráadá­sul szappanoperába illő, hogy Ronival (Juga Veronika, a sorozatban Berényi Katát alakította), akivel azóta is a legjobb barátnők vagyunk, egyszerre lettünk várandósok, és tíz nap különbséggel szültük az első gyerekeinket. Úgy gondoltuk, jó ötlet egyszerre bemenni Kalamár Tamáshoz, hogy bejelentsük a terhességünket. Szegényt majdnem eltettük láb alól, iszonyú balhé lett belőle, hiszen két alapfigura távollétét kellett megoldani. Az én terhességemet nem írták bele a sorozatba, ezért mappákkal, tálcákkal takargattam a hasam, és nyolc hónapos terhesen még forgattam.

Anita: A szerepem szerint én sem lettem várandós, ezért állandóan pult vagy asztal mögött álltam, de ahogy visszanéztem a felvételeket, az arcomon tökéletesen látszott, hogy huszonhat kilót híztam…

Itt muszáj megemlítenünk, hogy életre szóló társakat találtatok a sorozatban: Réka egy barátnőt, Juga Veronikát, akivel a harmadik gyerekeitek is szinte egyszerre születtek. Anita pedig a férjét, Kinizsi Ottót, aki szintén színészként dolgozott a Barátok köztben.

Réka: Nekem Kriskó Ancsa sminkes ugyancsak nagy ajándék a sorozattól, ő is az életem része azóta. Félelmetes, hogy Ronival nemcsak köztünk, de a nagyfiaink között is szép barátság alakult ki. A középső lánya, Anna pedig múlt nyáron megkért minket, hogy a férjemmel legyünk a keresztszülei.

Anita: Engem az öcsémet játszó Bruckmann Balázzsal szinte testvéri kapcsolat köt össze a sorozat óta. És hát Ottó…

Réka: Ehhez volt némi közöm! Mármint nem Ottóhoz, hanem hogy egymásra találtak. Tudtam, hogy ő halálosan szerelmes Anitába, és hogy Anitának is nagyon tetszik, de a nyolc év korkülönbség miatt nem mernek belemenni a kapcsolatba. Úgyhogy biztattam őket: ne foglalkozzanak ezzel, vágjanak bele!

Anita: Hát, ha megnézem a régi fotókat, megértem, miért kerekedett a kapcsolatunkból akkora botrány. Akkoriban Ottó nyegle tizennégy évesnek nézett ki, engem még öregített is a fekete hajszín, és a szerepem szerinti kimért modor. Meg kellett küzdenünk a külvilággal azért, hogy elfogadják a szerelmünket.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .