Az út menti postaládában idegen, eső áztatta levélre bukkanunk, már ismerősen cseng a borítékon szereplő családnév. 

– Hogyne tudnám – mondja Gabi a szomszéd birtokról. – Közel tizenöt évet éltek a tanyán, nem sokkal előttetek. Idős házaspár, visszaköltöztek a városba, amikor az egészségük úgy kívánta. 

Néhány nap múlva már a közeli település egyik csendes utcájában találjuk magunkat. A kapu résében ősz haj keretezte, derűs arc jelenik meg, Ági néni kerek szemüvege mögül olyan meleg pillantást vet ránk, mintha már régóta ismerne. Mire feleszmélünk, az előtéri kisasztalnál ülünk, a telefon képernyőjén sorra peregnek az elmúlt napokról készült fényképek: a karbantartott gyümölcsfasorokról, a virágzó orgonáról, a megmetszett szőlőről, a tavaszi nárciszokról. Ági néni örömében összecsapja a tenyerét.

– Hát ti gondozzátok a mi szeretett tanyánkat? – kérdezi nevetve, s közben megérkezik Laci bácsi is.
– Itt akartunk megöregedni, igaz-e? – mosolyog rá. Szemében örömkönnyek csillognak a kedves emlékekre. Ők még mindig nagyon szerelmesek, meséli meghatottan Ági néni, egymásnál talán csak a tanyát szerették jobban. Az erdőölelte házat, amivel a véletlen ajándékozta meg őket. Gittához, Ági néni gyerekkori barátnőjéhez tartottak épp látogatóba, amikor megpillantották a kifüggesztett Eladó táblát. Négyszázezer forintban hamar meg is egyeztek a pesti tulajdonossal, aki már nem akart bajlódni a birtokkal. A sors különös játéka, hogy Gitta, Ági néni gyerekkori barátnője abban a házban lakott, mely ma az én tanyasi barátnőm, Kláriék otthona. Generációk életét kötik össze a távoli, öreg falak.

Amikor Ági néniék birtokba vették, a porta szinte üresen állt – ők ültették azokat a rózsákat, gyümölcsfákat, orgonabokrokat, szeder- és szőlőtöveket, melyekben mi nap mint nap gyönyörködünk. De gondoskodó kezeik nem csak az előkerten hagytak nyomot. A most zöldellő hátsó udvaron egykor szántóföld terült el. A kibukkanó tormabokrok és a fekete termőtalaj a mai napig őrzi az akkori vetemény gazdagságát. Zsömi kutyus helyén csirkék kapirgáltak, s nagy örömmel meséljük az idős házaspárnak, hamarosan mi is belevágunk a baromfitartásba. Hozzánk hasonlóan egykor ők is verandáról álmodtak, mi pedig megépítjük helyettük. Azon a helyen, melyből ők teremtettek otthont a számunkra.