Két év Moszkvában
Gyerekkorom egyik nagy élménye volt az a két év, amelyet a nagyszüleimmel és a testvéremmel Moszkvában töltöttem. Ott jártam iskolába, a negyedik-ötödik osztályt az akkori Szovjetunióban végeztem. Meghatározó időszak volt. Gyerekként megtapasztalhattam egy teljesen más kultúrát, életet és embereket. Kicsiként sokkal érzékenyebbek vagyunk, és mindig az ad valós képet egy idegen országról, ha nemcsak turistáskodunk, hanem ott is élünk valameddig. Az orosz nyelv egyébként azóta végigkíséri az életemet. Ez a két év kulturális hidat épített bennem az orosz nép és a miénk között.
Önismeret New Yorkban
Hirtelen elhatározásból huszonöt éves korom körül kimentem Amerikába. Elevenen él bennem a pillanat, ahogy Manhattan közepén feljövök a metróból, körbenézek, és azt kérdezem magamtól, mit fogok itt csinálni. Nagy kaland indult el, életpróba is volt egyben. Mások ezt El Caminónak hívják, én pedig felültem a repülőre a gitárommal, valamint ötszáz dollárral a zsebemben, és Manhattanig meg sem álltam. Mind a mai napig építkezem ebből lelkileg. Ez a fajta magamrautaltság fontos szerepet játszott a felnőtté válásomban. Úgy éreztem, kiraktak egy lakatlan szigeten, és csak rajtam múlik, hogyan élek túl. Mert Manhattan is lakatlan sziget, ha nincsenek ismerősök, otthon, munka és család. Utcazenéléssel kezdtem, aztán sok kalandon keresztülmentem. Fontos önismereti utazás volt.
A zene az kell
Meghatározó döntés volt a hazatérésem után, hogy újra elköteleztem magam a zene mellett. Amerikában sok mindent csináltam, csiszolódott az éntudatom, kitárultak ajtók, és el kellett döntenem, merre megyek tovább. De ha az ember egy ilyen kaland után hazajön, és újrakezdi, amit addig csinált, már sokkal tudatosabban teszi. Addig tulajdonképpen a szerencse gyermeke, sodorja az élet, utána viszont már ő a hajóskapitány. Én minden fiatalnak azt mondanám, menjen el egy ilyen utazásra, hogy megismerje a világot, önmagát, a lehetőségeit és a tűrőképessége határait.
Apa lettem
A gyerekeim születése mind nagyon meghatározó pillanat volt. Nem feltétlenül csak azért, mert bővült velük a család, hanem mert érettségben, felelősségérzetben, gondolatiságban sokat hoztak nekem. Onnantól, hogy apuka lettem, már nem önmagam és a saját életem volt az első gondolatom. Ekkor éreztem először igazán felelősséget másvalakiért. Megtapasztaltam, hogy egy élet, amely a nulláról indul, összekapcsolódik az enyémmel, és nagyon sok múlik azon, én hogyan állok ehhez. Nagy eszmélés egy férfi számára, hogy ott van egy kisbaba születésekor, majd kihozza a kórházból, és innentől kezdve abban, hogy ő milyen emberré válik, neki részt kell vállalnia. A gyerekeim születésével váltam lélekben is felnőtté.
