Igazán megismerni a múltján keresztül lehet egy nagyvárost, és ez igaz Rómára és Párizsra, de Isztambulra is. A számtalan mecset látványa érzékelteti, hogy az egykori Oszmán Birodalom földjén járunk, rendszeresen megszólal a müezzin hangja. A város modern, látványos negyedekkel egészült ki az elmúlt ötven évben, ám a Topkapi-palota, a szultánok egykori adminisztratív fellegvára ma is kiragyog környezetéből; évszázadokon át itt ténykedett a politikát irányító hatalom. Mérnöki remekmű, amelynek terasza a Boszporuszra és a Márvány-tengerre néz: innen biztosították az ágyúkkal a védelmet a támadásoktól.

Titkait akkor bontja ki, ha időt nem kímélve fedezzük fel négy udvarát, amelyek az ott élők hétköznapjai­ról, a „miniváros” pompájáról és szigorú szabályairól adnak tanúbizonyságot. Vajon tényleg úgy éltek-e a nők, ahogy a Hunyadi-­sorozatban láttuk? A palota építésére II. Mehmed, a Konstantinápolyt elfoglaló, ám Nándorfehérvárnál vereséget szenvedett szultán adott parancsot 1459-ben. A szultán és közvetlen környezete még annál is díszesebb pompában lakott, mint amit elképzelhetünk… Akik a Topkapi-palotában betartották a szigorú előírásokat, a birodalom kivételezett szolgái lehettek.

A komplexum az Hagia Szophia és a Kék mecset közelében épült: történelmi helyszín ez, ahol egykor az udvari szolgák nagy üstökben főzték az ételt, a követek lovon érkeztek, a hívők a mecsetekbe siet­tek imádkozni. Magas, átláthatatlan, bástyákkal megerősített fal védi a Topkapi – magyarul Ágyúkapu – névre keresztelt palotát, amelynek építését a 15. század közepén fejezték be, és évszázadokig a szultánok és családjaik, a nagyvezír, janicsárok és szolgák lakhelyéül szolgált. Helyet adott a háremnek is, melyről máig sok legenda kering. 1853-ig tartott a fényűző élet, amikor a szultán, I. Abdul-Medzsid teljes udvartartásával az újonnan épült Dolmabahçe-palotába költözött.

Az Első Udvar – a Babu-s Selam kapu

Mintegy négyszáz év tanúi lehetünk: impozáns, mediterrán fasor szegélyezi az utat belépéskor, melynek mindkét oldalán árkádos folyosó húzódik, egy-egy ajtóval, szemben a falon szökőkúttal. Mesebelinek tűnik az egész. A sétány végén bizony a hóhérok kútja áll, a kivégzések után itt mostak kezet; a falban lévő ajtók pedig a bakók (azaz hóhérok) lakásaihoz vezettek. A kapun elrettentésül nemegyszer emberi fejek „díszelegtek”, hogy senkinek eszébe ne jusson összeesküvést szítani a szultán ellen, vagy megmérgezni őt. Állítólag feljegyezték, ki vett részt a mindenkori uralkodó főztjének elkészítésében, és ha felmerült a gyanúja a mérgezésnek, mindenkivel végeztek a beszállítótól a szakácsig, aki a láncolatban közreműködött. Kínai szeladon kőedényből szeretett enni a szultán, mert az állítólag méreg hatására elszíneződik.

A hatalmas udvart rózsaliget díszíti, nagy méretű amforákban burjánzanak a növények – II. Ahmed szökőkútja is itt áll. Az izniki – kék, fehér, türkiz – színű csempével díszített pavilonban korabeli fajansz­edényeket csodálhatunk meg. A régi pénzverdébe, az Hagia Irene templomba és az Archeológiai Múzeumba jegy nélkül is bemehetünk, ahogy régen is mindenki látogathatta a legnagyobb udvart. A harcmezőn megsérülteket a kórtermekben gyógyították, de itt vannak a lovak számára fenntartott istállók is. A feljegyzések szerint a következő kapun már csak a szultán és udvartartása haladhatott tovább, a lóról pedig a szultánon kívül mindenkinek le kellett szállnia.

A Második Udvar – a háremmel

A szultáni birodalom erejét a janicsárok harciassága, felkészültsége jellemezte, itt találhatók a lakrészeik;­ harcba kifejezetten a szultán parancsára indultak. ­Távoli vidékekről hozták őket, törökök, muzulmán bosnyákok és rabszolgák közül kerültek ki – a hódító hadjáratok során a tíz-tizennégy éves, életerős fiatalokat gyűjtötték be, akik aztán kiképzést kaptak, és a szultán testőrségét alkották. Soraik­ban a korrupciót súlyosan büntették.

Itt áll a kőből épült, hófehér Igazság tornya sűrűn berácsozott emeleti termével, hogy a bírák döntését még maga a szultán se befolyásolhassa. A déli oldalon sorakoznak az udvari konyhák, szinte végeláthatatlan hosszan. Mintegy ötezer főre főztek nap mint nap, ehhez hatalmas üstökre volt szükség. A tengeri hajókon a világ összes tájáról érkeztek a fűszerek; helyben termelt zöldségek, gyümölcsök és legtöbbször bárány került az asztalra. A hajórakományok között a kínai porcelán volt az egyik legértékesebb, a palotában őrzik a világ legnagyobb kínai kék-fehér porcelán gyűjteményét. Számtalan növényi és állati motívummal díszítették őket, és formájukat tekintve is rendkívül változatosak. A kínai porcelánkancsók a kiállítás részei, ahogy a későbbi korok európai porcelánválasztéka – a némettől a franciáig – is, amely 19. századi darabot is őriz.

A hárem szobáit a világhíres török építész, Szinán tervezte, akinek a nevéhez fűződik többek között a Szulejmán-­mecset építése is. A hárem mintegy háromszáz helyiségében a szolgálók, a lány- és fiúgyerekek, a szultán anyja, lánytestvérei, feleségei, az ágyasai éltek – ezt az épületet kívülről szemlélhetjük meg. A hárem őrzését eunuchokra bízták.

A szultán tanácsadóinak terme gazdagságról és hatalomról árulkodik. A falakat a plafon magasságáig­ türkiz és fehér csempék, aranyozott stukkók borítják, árkádos belső terek jellemzik a helyiségeket. Egy díszes, baldachinos, emelvényre állított szófán ült a szultán, amikor magas rangú uralkodókat, nagyköveteket fogadott. A legenda szerint a tanácskozásokon a hatalmasság nem mindig vett részt, viszont az elfüggönyözött szobában lehetősége volt kihallgatni a pasákat.