A gyermek szempontjából mindenképp érdemes megvizsgálni a helyzetet akár szakember segítségével is, hiszen az idegrendszeri háttértől a szorongásokon át a hormonális változásokig számtalan dolog van, ami befolyásolja az alvást. De ebben a rovatban a nehézségeket a másik oldalról szoktuk nézegetni: mi segíthet a szülőknek annak érdekében is, hogy ők tudjanak hatékonyan segíteni?

Van, akinek az az eszköze, hogy nem tölt a kérdéssel heteket, hónapokat, helyette a gyerekre hagyja, hogy tanuljon meg elaludni magától. Más szülőnek nem fér bele, hogy bármennyi időre is egyedül hagyja a nehézséggel küzdő szerettét. A legtöbben a két szélsőség közt próbálunk utat találni (sokszor vergődve), hogy mivel és hogyan segítünk. Elhanyagoljuk-e a már nem csecsemőt, ha kettesben hagyjuk a nehézségével, vagy azzal teszünk rosszabbat, ha mindig mellé lépünk, és ezúton nélkülözhetetlenné válunk az elalvásához?! A szülő mankó, de a cél, hogy a gyerek egy idő után a saját lábára támaszkodjon. Cél úgy ölelni, hogy távolodni tudjon, úgy vele lenni, hogy aztán egyedül is megállja a helyét a világban.

Minden érintett hat egymásra, és együtt hatunk a helyzetre. Van olyan, hogy a gyerek mutatja a tünetet, de a nehézség valahol bennünk, szülőkben is rejtőzik. Például előfordulhat, hogy átéltünk hasonlót gyerekkorunkban, mint a levélben említett férj, és a bőrünk alatt érezzük a helyzetet. Az a célravezető, hogy mértékkel empatizáljunk, és ne kerüljünk teljesen szim­biotikus állapotba. Az általunk megélt támogató segítség hiányát a gyermekünk életén keresztül nem tudjuk kompenzálni. Ez nem jelenti, hogy ne üljünk az ágya szélén! Helyette próbáljuk megtalálni és kivilágosítani a vakfoltjainkat.

Érdemes megvizsgálnunk, mit jelent az, hogy megbeszéljük a gyerekünkkel a nehézséget. Eszközöket tanítunk neki, vezetjük őt a sötét labirintusban, vagy esetleg tőle várjuk a megoldást? Fontos ezt monitoroznunk, hogy ne emeljük őt felnőtt státuszba, maradjunk mi a segítői.