Februárban nagyon megörültem, hogy csupa nővel a fedélzeten űrutazás készül, csak nem értettem, mit keres az űrhajósok között egy énekesnő, Katy Perry.­ Később kiderült, hogy a hatfős legénység – vagy akkor most hogy is hívjuk őket? – tagjai között ott lesz Jeff Bezos menyasszonya, egy tévés műsorvezető meg egy filmproducer is, és ezzel egyértelművé vált, hogy szó sincs semmiféle történelmi lépésről, női egyenjogúságról, űrkutatásról: ez szimpla rongyrázás. A tizenegy percig tartó űrmisszió során a sztreccsoverallba bújtatott, tökéletesen sminkelt és frizírozott nők azt prezentálták, mire futja milliárdoséknak. Miután visszatértek, a földet csókolgatták, csodás inspirációról beszéltek, és űrhajósként utaltak magukra. Képzelem, milyen lehet ez azoknak a nőknek, akik évek óta dolgoznak a NASA-nál, mégsem jutottak fel az űrbe, vagy akik különböző tudományos területeken nap mint nap küzdenek, hogy egyenrangú félként tekintsenek rájuk. 

Van, aki eladja a vérplazmáját, hogy ki tudja fizetni a rezsijét, más meg tizenegy perc alatt elröpköd annyit, amennyi fedezné hatszázezer háztartás éves áramszámláját. Nincs jogunk mások zsebében turkálni, de manapság, ha valaki értelmetlenül égeti a pénzt, akkor bizony irgalmatlanul kinevetik. Hiába próbálja bármelyik résztvevő feminista szenzációként beállítani ezt az űrutazást,­ senki sem ünnepel, ráadásul új értelmet nyert a régi kérdés: mégis minek ment oda? Nemcsak a pénzről van szó, hanem az ökológiai lábnyomról is; egy ilyen űrmóka egy utasra jutó teljes szén-dioxid-kibocsátása 358 tonna. Ennyit egy átlagos európai ember hatvan év alatt termel. De miközben bíráljuk a sztárokat, nem árt a saját házunk táján is söprögetni; attól, hogy akciós a repülőjegy Milánóba, még iszonyúan környezetszennyező egy napra odamenni; ahogy az olcsó ruhákat sem fenntartható iderendelni Kínából. Mérlegelni és megalapozott döntéseket hozni azonban mindig is menő dolognak számított, és nem is nevettek ki miatta senkit.