A karnagyok földje

Zenészcsaládba születtem, ami megalapozta bennem a művészetek iránti érzékenységet. A szüleim­ karmesterek, és a nagyszüleim is karnagyok voltak. Vannak olyan emlékeim, hogy például négyen egy operáról beszélgetnek, és mind a négyüknek más és más meglátása van a darabról, vagy hogy négyen elemeznek egy zongoraversenyt, egy hangversenyt. A szüleimtől a munka iránti alázatot és maximalizmust örököltem, azt lestem, azt tanultam el tőlük, hogy milyen, amikor valaki tényleg azt helyezi előtérbe, amivel foglalkozik.

A zenefüggő

Régen doboltam, ez máig megmaradt, ha tehetném, mindennap odaülnék a dobszerkóhoz másfél órára. Van egy előadásom a Pinceszínházban, az Élet-ritmusra című monodráma, amiben dobolok, az egy autisztikus vonásokkal rendelkező kamasz fiúról szól. De játszom A Grundban, a Vígszínház fiúzenekarában is, velük nyáron sokfelé koncertezünk majd. A zenével nagyon szoros a kapcsolatom. Iszonyatosan sok és sokféle zenét hallgatok. Nem vagyok addiktív típus, de a zene elengedhetetlen az életemben, előbb tudnám letenni a kávét, vagy tudnék leszokni a húsról, mint hogy lemondjak arról, hogy mindennap legalább fél órán át zenét hallgassak. Ezért is szeretek utazni, mert akkor szabadon belefeledkezhetek a zenékbe. A gótikus rocktól az alternatív stíluson át a klasszikus zenéig mindent szeretek.

Testtudat és fegyelem

Apukám és anyukám miatt az Operaházban nőttem föl, és sok időt töltöttem a balettes közegben, bennem a tánc szeretete onnan ered. A balett gyerekkoromtól szimpatikus, vonzó szakmának tűnt. A tánc testtudatot adott, a Balettintézetben pedig komoly fegyelmet és koncentrációt tanultam. Nagyon szeretek mozogni, és hála Istennek jó a mozgáskoordinációm, aminek a szakmámban, a színészetben nagy hasznát veszem.