Az életre tanítottak

A családomon kívül három ember lendített nagyot rajtam. Kézilabdáztam, és az edzőm, Palásthy László­ fantasztikusan jó pedagógus volt. Megtanultuk tőle, mitől működik egy csapat, hogy álljunk föl a vereségből, hogy kezeljük a győzelmet, mi a munka, a lojalitás, az emberség. Csupa olyasmire nevelt, ami aztán az életben is hasznosnak bizonyult, és a mai napig bennem él. Sosem voltam egy matekzseni, a gimnáziumi matematikaórák más miatt váltak fontossá. Laczkó László tanár úr gondolkodni tanított meg, és arra, hogy kell egy problémát megoldani. A gimi után színész akartam lenni, és egy ideig a legendás Stúdió K amatőr színház tagja voltam, amelyet Fodor Tamás vezetett. Ez a nyolcvanas évek közepén volt, és ő nyitotta ki először a szememet a világra, valamint annak kritikus szemléletére.

Egységben

Harmincnégy éve vagyunk házasok a feleségemmel. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, ugyanis az édesapám és az apósom régi barátok voltak, együtt jártak egyetemre. „A jó házasság egység, a rossz­ házasság kétség” – ezt a magyar nyelv olyan szépen mondja. A mi házasságunk szoros szövetség, az életünk alapja. Hatalmas segítség, ha az ember mellett van valaki, aki ennyire egységben él vele. A feleségem a társam, akivel tényleg jóban-­rosszban kitartunk egymás mellett. Egyáltalán nem vagyunk egyformák, de fantasztikusan működünk együtt. Mindketten úgy érezzük, hogy a másik tesz minket egésszé.

Játék határok nélkül

A sportosztályon kezdtem a Magyar Televízióban, de ami igazán megteremtette a tévés személyiségemet, az a Játék határok nélkül volt. Akkor lett nevem, onnantól megkülönböztethetővé váltam. A műsor játékossága és humora nagyon passzolt a személyiségemhez, lubickoltam benne. Az utolsó évada 1999-ben volt, de a mai napig mondogatják nekem az emberek, hogy nézték a műsort. Az, hogy valamire huszonhat év múlva is emlékeznek, és mosolyt csal az arcukra, egészen kivételes. Nem is tudom, van-e ennél nagyobb siker a mi szakmánkban.