Kedves Dorka, mióta a lányom gimnazista (most elsős), rosszabb tanuló lett. Halogatja a tanulást, a leckeírást, állandóan veszekszünk, hogy ne vasárnap este vegye elő először a könyveit, ne a vacsora és minden más után sorolja az iskolai ­teendőit. Szorgalmas gyerek volt, nem értem, mi történt vele. Beszéltem már a tanáraival, hogy próbálják ők is jobban motiválni, irányítani. Azt mondja, most jobban érzi magát az osztályában, mint az általánosban, de azt is állítja, hogy a tanulás is fontos neki. Hogyan tudnám segíteni, hogy újra olyan szorgalmas legyen, mint régen, nehogy elveszítse a lehetőségét a továbbtanulásra?

Csak pár soros a levél, mégis mennyi minden lehet mögötte! Kezdve az iskola- és közösségváltással, ami önmagában magyarázatot adhat minden észlelhető változásra. Akár a tanulás hátrébb sorolására is, hiszen a lánya jobban szereti a jelenlegi osztályát, és ennek lehet az az ára, hogy a tanulás kevésbé áll érdeklődése fókuszában, mint korábban. Ez innentől értékrendbeli­ kérdés: Vajon melyik a fontosabb, a baráti kapcsolatok építésébe fektetni az időt és az energiát,­ vagy a tanulásba? Elfogadható-e, ha nem tudja egy gyerek a kettőt párhuzamosan menedzselni? Szabad-e a tanulást akár csak átmenetileg is hanyagolnia egy elsős gimnazistának?

Talán azzal segíthetünk halogató gyerekeinknek a legtöbbet, ha nyitottak vagyunk arra, hogy megértsük, föltárjuk, mi állhat a viselkedésük mögött. Általános vélekedés, hogy amikor halogatunk, akkor lusták és motiválatlanok vagyunk, vagy épp nem elég szigorúak magunkkal szemben, nem elég fegyelmezettek. Meglepő módon a legújabb kutatások ennek szinte pont az ellenkezőjét mutatják. A halogatás önvédő mechanizmus, sokszor a túl nagy kihívás, a túlzott motiváció, a rossz teljesítménytől vagy a kudarctól való félelem jele. Agyunk egy, az érzelmek feldolgozásában fontos szerepet betöltő területe, az amigdala ilyenkor olyan kémiai anyagokat bocsát ki, amelyek fölülírják, blokkolják a hosszú távú gondolkodásra és az érzelemszabályozásra való képességünket. ­Tehát pontosan tudjuk, hogy nem teszünk jót magunkkal, ha a nap vagy a hét legvégére hagyjuk a tanulást vagy más elengedhetetlen teendőnket, mégsem vagyunk képesek hamarabb megküzdeni vele. Még felnőttként sem, nemhogy gyerekként!