Egy alkalommal, amikor egy másik lapnál dolgoztam, éppen futott egy elektromos autókat bemutató videós rovat. Ez úgy nézett ki, hogy én voltam, aki okoskodik az éppen tesztelt kocsiról, míg egy kolléganő vezetett, és beszámolt a vezetési élményeiről. Egyszer azonban senki nem ért rá, így gyorsan segítséget kértem otthon, és a feleségemmel teszteltünk egy csodás kis olasz villanygömböcöt. Én buzgón magyaráztam, míg ő vicces, laza, okos és menő volt. Hozta a formáját. Mondtam is neki, hogy legyünk a negyvenes korosztály influenszerei. Mutassunk be új autókat, menő hoteleket, drága holmikat… Mire ő közölte, hogy ez az egész nem hozza lázba, és inkább maradna a saját munkájánál. Ekkor kerültem a legközelebb az új szakmához, de a nejem nélkül nem volt kedvem átlépni azt a bizonyos vonalat.
Hogy akkor mi fán terem az influenszer? A Magyar értelmező kéziszótárban nem találjuk meg a fogalmat, de a neten igen. Az influenszer régebbi jelentése: véleményvezér. Az interneten viszont olyasvalaki, aki jelentős hatással bír mások véleményére, döntéseire vagy vásárlási szokásaira. Főként az online térben, például a közösségi médiában (Instagram, YouTube, TikTok, Facebook). Maga a szó az angol influence (befolyás) szóból ered.
Boros jógától az Anyakivanig
– Elsődleges célom az anyai bűntudat enyhítése, illetve a tabuk, a társadalmi cenzúra lebontása – mondja Semjén Nóra, az Anyakivan nevű Facebook-, Instagram- és TikTok-oldal üzemeltetője. – A terhesség, a szülés és az anyaság során sok meglepetés ért – hamis elvárásokkal, előítéletekkel, de jó pár praktikus kérdéssel kapcsolatban is. Gondoljunk csak a szoptatásra: azt várják, hogy egyszerű és természetes legyen, magától jöjjön. Viszont arról, mennyire nehéz, fájdalmas, és sokszor milyen kellemetlen aspektusai vannak, senki sem beszél.
Az influenszerség a borosjóga-videóval kezdődött. Nóra ezt a Covid-járvány időszakában készítette, és 2020. április 13-án került ki a Facebookra. Azokban az időkben mindenki arról beszélt a médiában, hogy milyen nagyszerű a járvány – mármint abból a szempontból, hogy végre együtt a család. Ugyanakkor az emberek többségének gyötrelmesen nehezen ment, hogy hazulról dolgozzon, és a gyerekek online oktatását is menedzselje. Mindez Nórának is gondot okozott. Az említett jelenetben jógaszőnyegen ült, és éppen egy relaxációs gyakorlatot mutatott volna be – közben viszont a háttérben a gyerekek hangosan kiabáltak. Így inkább megivott egy nagy pohár bort, és csendre intette őket – nem túl választékosan. A videó virálissá vált, vagyis rengetegen lájkolták és osztották meg. Ezután jött létre az Anyakivan oldal.
– Igazából nem volt előre kidolgozott tervem – mondja Nóra. – Éppen akkor veszítettem el a munkámat: tizenöt évig bábszínészként dolgoztam a Budapest Bábszínházban. Úgy éreztem, muszáj megragadnom ezt az új lehetőséget. Közben rá kellett jönnöm: minden felület más és más. A TikTokon sok kislány követ, de azért, mert úgy tűnik, szerelmesek a fiamba. Ott minden videó, amiben Benjámin is szerepel, különösen jól megy. Az Instán nagyon szeretik az őszinte, mély tartalmakat, a Facebookon pedig vagy a vicces posztok pörögnek, vagy azok, amelyeken lehet vitatkozni: amivel kényes témát feszegetek.
„Nem nyúlom le a gyerekeimet”
Nórának ma is ugyanaz a célja, mint korábban: az őszinteség és a tabuk lebontása. De ma már az influenszerkedés megélhetést is jelent számára. Sok a hirdetőpartnere és a fizetett együttműködése.
– Arra törekszem, hogy olyan tartalmakat készítsek, amelyek nem reklámszagúak, hanem önazonosak, viccesek, szellemesek, vagy akár tanítanak valamit – mondja. – A legsikeresebb videóm kétmilliós nézettségű, és az is hirdetés volt. Úgy számolom, naponta legalább három órám megy el erre a szabadidőmből. A moderálás a legidőigényesebb rész: a Facebookon folyamatosan figyelni kell a kommenteket, mert ha nem teszem, jönnek az ízléstelen hozzászólások. Rengetegen írnak privátban is: nekik válaszolnom, segítenem kell. Emellett az együttműködések sem csupán arról szólnak, hogy kiteszek egy posztot: ezt rengeteg tárgyalás, a szerződéskötés, a kreatív koncepció kidolgozása, a forgatás és a megrendelő általi elfogadtatás is megelőzi.
Nóra a családját is bevonja a forgatásokba: férje és gyerekei is szerepelni szoktak a humoros videókban. Van, hogy nagyon lelkesek, de van, amikor noszogatni kell őket. Minden családtag kap pénzt a videós szereplésért, ez azért motiválja őket. – Nem nyúlom le a gyerekeimet – nevet.