Néha már saját magamat is unom, annyira sokat beszélek arról, hogy a gyaloglás mindent megold. Boldog-­boldogtalant azzal traktálok, hogy hinni sem kell benne, magától működik: mikor az ember hazaér, egyszerűen jobban van. Az is meggyőződésem, hogy bizonyos ételek gyógyírt jelentenek; van, amikor elég egy lédús körte vagy egy kanál sárgabaracklekvár, és persze van, amikor csak a túrós tészta segít. A mozgáson és az evésen kívül is vannak bevált módszereim, és ezekről rendszeresen beszélgetek a barátaimmal, mert a megküzdési stratégiákról is rengeteget tanulhatunk egymástól. 

Egy rosszra öt jó

Irigylem a problémáidat! – halljuk sokszor, és ettől elbizonytalanodunk, hogy mi is az, amivel érdemben kell foglalkoznunk, és mi számít semmiségnek. Figyelmeztető jel lehet, ha egymást követő éjszakák telnek forgolódással, ha valaki rendre ugyanazon a kérdésen pörög hajnalonként. Nemcsak a saját életünk történései okozhatnak álmatlanságot, elég, ha az ember nézi a híradót, olvassa a híreket vagy a felmelegedéssel kapcsolatos statisztikákat. Sárvári Györgyi pszichológus azt javasolja, vizsgáljuk meg, milyen mennyiségű és minőségű impulzus ér bennünket, így könnyebben visszaterelhetjük magunkat a normális sávba.

– Ha túl sok ingernek vagyunk kitéve, és azok túlságosan egyformák, az ugyanúgy beszűkülést okozhat, mint az ingerszegény környezet. Azon nyilván nem tudunk változtatni, mi történik a világpolitikában, vagy mi a helyzet az egészségügyben, de ha csak rossz híreket olvasunk egész nap, akkor kell valami, ami ezt kiegyensúlyozza. Ideális esetben a káros stressz (distressz) és a jó stressz (eustressz) aránya egy az öthöz, ezt tudja kezelni a lélek, vagyis egy rossz élményt öt jó tud ellensúlyozni. A másik nagyon fontos dolog, hogy felismerjük, mi van a hatósugarunkban. Azzal nem tudunk mit kezdeni, hogy az Egyesült Államok kilép a klímaegyezményből, de a saját életünkre és környezetünkre igenis hatással vagyunk, és a cselekvés máris csökkenti a szorongást. Az a legnyomasztóbb, amikor úgy érezzük, nincs hatásunk a körülöttünk zajló eseményekre. Megoldás lehet, ha védett idősávokat alakítunk ki, amikor nem nézzük a híreket, nem vesszük fel a telefont, nem olvassuk a céges e-maileket, hanem mással, másokkal foglalkozunk. Emellett nagyon fontos felmérni, mit tudunk valóban tenni. Negatív spirálba kerülünk, ha a fejünkben dialógusokat játszunk le, az nem igazi cselekvés. Az indulatot, szorongást, szomorúságot érdemes valamilyen tettbe átfordítani. 

A cselekvés, egy konkrét tevékenység mindig segít oldani a feszültséget, még akkor is, ha nem az adott probléma megoldására irányul. Mert mit tehet az, aki gyászol, aki aggódik a gyereke jövője vagy a szülei egészsége miatt? Amikor nincs befolyásunk valamire, keresnünk kell valami mást, amire viszont van. Ez lehet önkéntes munka, takarítás, mások segítése, kertészkedés. Egy kedves ismerősöm az anyósa temetése után nekiállt a férjével nagy tételben babkát sütni, majd a kalácsokat elvitték a barátaik­nak, hogy így hálálják meg nekik az érzelmi támogatást, amit a nehéz helyzetben nyújtottak. A hiányt nyilván nem enyhítette, de a dagasztás, a közös munka, a kiszállítás, az a pár perces kapcsolódás mégis könnyített mindannyiuk lelkén. 

Fék és távolság

Nehézséget okoz, ha a kidolgozott módszereinket valamilyen okból nem tudjuk alkalmazni. Eszköztelennek érezheti magát az, akinek a futás a kapaszkodója, de lesérül; vagy aki a barátnőjével beszél át mindent, de az távolabbra költözik. Ha csak napokról, hetekről van szó, azt átvészeli az ember, de ha tartóssá válik a helyzet, muszáj más megoldást találni. Lehet, hogy nagy duzzogva azt mondja a futásba kapaszkodó, hogy ha nem futhat, akkor nem is érdekli semmilyen sport, de viselkedhet értelmes felnőtt módjára is: megnézheti, mit lehet szintén szabad levegőn mozogni. Filmekben, könyvekben nagyon szeretjük, amikor a főhős akadályokba ütközik, de végül megtalálja a boldogulás módját. A barátok, ismerősök megéléseiből és a fiktív történetekből ugyanúgy tanulhatunk, de akár az is segíthet, ha valami várható örömforrásra gondolunk. Például egy vizsga vagy valamilyen megpróbáltatás előtt eszünkbe jut, hogy az eredménytől függetlenül utána iszunk egy kávét, és mennyire jól fog esni! Egy nyomasztó értekezleten, az idegesítő kollégával egész napos műszakban, egy elhúzódó veszekedés közben is felvillanhat az agyunkban, hogy ennek vége lesz, és délután az egészet elmesélhetjük a férjünknek, este megyünk jógázni, vagy lesz időnk könyvet olvasni. Amikor az ég a földdel összeér, akkor segítség lehet, hogy legalább pár másodpercre gondolatban kívül helyezkedünk a szituáción, a szakértő azonban figyelmeztet, hogy ehhez is szükséges, hogy elismerjük, most épp benne vagyunk a lekvárban. Nem szabad elbagatellizálni a nehézséget, mert ha belátjuk, hogy van egy problémánk, amire megoldást kell találni, az előrébb visz. Ha azzal értékeljük le a saját bajunkat, hogy de máshol háború van, és mások sokkal komolyabb gondokkal küzdenek, azzal akadályozzuk magunkat a megoldáskeresésben.

Néhány éve rendkívül népszerű volt Grumpy Cat, a mogorva arcberendezésű macska, de vigyázzunk, hogy életünk mélypontjain­ ne váljunk mi magunk is hozzá hasonlóvá. Megesik ugyanis, hogy túlságosan felhergeljük magunkat, képtelenek vagyunk elengedni egy bizonyos kérdéskört, és így az egész világ borúsabbnak tűnik, elveszítjük az objektív nézőpontot. 

– Ez olyan, mint egy festményt nézni – magyarázza Sárvári Györgyi. – Ha túl közel állunk, csak pacákat látunk, ha meg túl messze, akkor nem tudunk benne gyönyörködni, egyszerűen szükség van a megfelelő távolságra. Így kellene a világ történéseihez, valamint a saját családtagjainkhoz, barátainkhoz is hozzáállnunk. És legyünk sokkal kedvesebbek magunkhoz! Nem segít, ha azt mondogatjuk, hogy ennyi idősen már nem lenne szabad elkeserednünk semmiségeken, nem lenne szabad felidegesítenünk magunkat másokon, és így tovább. Néha saját magunkkal vagyunk a legkegyetlenebbek. Csak gondoljuk végig, mit mondanánk másnak, ha azzal a problémával fordulna hozzánk, ami miatt hajnalban álmatlanul forgolódunk. Mit tanácsolnánk neki? 

Sztárok tippjei

„Volt olyan pe­riódus az életemben, amikor éppenhogy pirkadt, én már a futópályán róttam a végeláthatatlan köröket, és ez segített rendet tenni a fejemben, mert az akkori munkám és helyzetem az akkori munkahelyemen kifejezetten kaotikusnak volt mondható.